Kire Szavazzak? + Választási programok elemzése

Elolvastam mindegyik párt programját, emellett szakértői elemzéseket, (például itt) megnéztem az összes választási bemutatkozó beszélgetést az MTV-n, de más TV és rádió beszélgetéseket is, továbbá számos politikai elemző blog-ot olvastam, nem is beszélve a kampány híreiről. Összehasonlításul a korábbi kormányprogramot (PDF) is átnéztem. Az elmúlt hónapokban legalább napi fél órát foglalkoztam politikával (tudom, minek). mégsem könnyű dönteni. A nemrég írt, társadalmi nézeteimről szóló bejegyzés alapján leírom, hogy mi alapján és hogyan döntöttem. Ez utóbbi miatt döntésem még véletlenül sem lehet más számára objektív és teljes erejű tanács, hiszen az értékrendje mindenkinek más. Csak 5 párt programját és egyéb tényezőit vizsgáltam. Azoknak, amelyek biztosan az Országgyűlésbe jutnak és amelyeknek erre van számottevő esélye. Mindegyiket a lent leírt szempontok alapján sorrendbe tettem, ahol fontos volt ehhez magyarázatot fűztem. Ezután kiemelt szempontként írtam a pártok programjairól, néhány szóban az általános benyomások, utána felsorolva a pozitívumok és negatívumok, ahol szükséges volt, szintén megjegyzéseket tettem. A végén fontos tényezők alapján a programokat is rangsoroltam. A legvégén még pár mondat összefoglalásként a pártokról és a döntés, indoklással.

Korábbi értékrend vizsgálatok itt: 1, 2. EU választás döntésről a bejegyzésem.

Programokon kívüli döntési kritériumok

Jelöltek
(pl. Jobbik esetén sok a tapasztalatlan fiatal, FIDESZ esetén nagyon egysíkú a jelöltek mezőnye: szinte mindenki 2-3 gyerekes édesapa és jellemzően negyvenes éveiben jár, amíg kevés nő van közöttük. Viszont a Fidesz esetén szimpatikus, hogy jelzésértékűen van mozgássérült országgyűlési és siketnéma EP képviselőjük (Európából egyedül!). Az MDF esetén megdöbbentően gyenge volt a jelöltek felkészültsége, a párt belső viszonyai a végsőkig erodálódtak.)

1. FIDESZ
2. MSZP
3. LMP
4. MDF
5. JOBBIK

Vezetők megbízhatósága és erős vezetői képessége

1. FIDESZ (kevés a belső harc, világosak a viszonyok, legtöbbször egységes a kommunikáció, és ugyanaz az erős vezető közel két évtizede)
2. JOBBIK (a friss sikerek ellenére Vona határozottan tartja kézben az ügyeket, Szabó Gábor pedig egy zseniális kampányfőnök)
3. MSZP (ha baj van, összekapják magukat)
4. MDF (egyensúlyozás jó, de az utóbbi hónapok rettenetes vezetői kudarcot sugallnak)
5. LMP (nincs is igazán látható vezetés)

Retorika

1. MDF
2. MSZP
3. LMP (Ivády nélkül megelőznék az MSZP-t)
4. FIDESZ
5. JOBBIK

Kormányzati és szakmai tapasztalat

1. MSZP
2. FIDESZ
3. MDF
4. LMP
5. JOBBIK

Profizmus a kampányban

1. JOBBIK
2. LMP
3. FIDESZ
4. MSZP
5. MDF

Nyilatkozataik hitelessége

1. LMP
2. MDF
3. FIDESZ
4. JOBBIK
5. MSZP

Programok elemzése

MSZP (PDF link)

Elsőre profinak tűnik, de beleolvasva fájdalmas felületességről tanúskodik. Hosszasan sorolja az eredményeket, adatokkal, majd utána valós tartalom nélküli szöveget nyom le. A végén egy sűrített, már-már ömlesztett vállalás lista, ahol a folytonosság a program korábbi részeivel nem létezik, de a megvalósíthatóság is problémás, érdemi források nincsenek megjelölve. Ráadásul a konkrétumok itt is csak elvétve fordulnak elő. „segítjük, kiterjesztjük, bővítjük”, ilyen fogalmakkal van tele ez a rész.

Pozitívumok

• Nem engedik a sorkatonaság visszaállítását (OK de ki akarja visszaállítani?)
• Internet elérés állampolgári jogon alacsony költség mellett (kérdés a finanszírozás)
• A munkajövedelmeket terhelő járulékok csökkentésénél viszonylag keveset ígérnek (de a fedezetről nincs szó)

Negatívumok

• Az eredmények résznél csúsztat ahol csak tud, például a Ratkó unokák születését is ide sorolja.
• A gazdasági eredmények felsorolásánál kapásból elfeledkeznek az inflációról
• Tobin adó
• Vállalkozásfejlesztésnél semmilyen számbeli vagy bármilyen kritérium
• M8, M9 autópálya (eddigi kezdés nélkül 4 év alatt?)
• Populizmus a földvásárlási moratórium meghosszabbítása
• Pénzintézetek vezetőinek adóemelése szintén
• Magasabb SZJA kulcs 15 m felett (populizmus megint)

LMP

Viszonylag sok konkrétum. Elvileg válaszol a „Miből?” kérdésre, de naivan. Nagyon tiszta és jó probléma felismerés. Viszont a problémák részletezésében feleslegesen túlterjengő, főleg a környezetvédelmi részeknél.

Pozitívumok

• Liberális demokrácia fejlesztése – a környezetvédelem céljai esetén is hisznek ebben
• Foglalkoztatottsági probléma felismerése, lényegi kérdésének kiemelése
• Az „outsider” hozzáállás a programban nem rendszerellenes, elismeri a jogállam eddigi eredményeit
• Demokráciára nevelés az iskolákban
• Ajánlószelvények rendszerének változtatása morális kaucióra és 3%-os listás küszöb
• Európa Tanács – minősített többség
• Világszervezetek erősítése, pénzügyi felügyeleti, környezetvédelmi szinten
• Környezetterhelés hangsúlyosabb adóztatása
• Sokáig boncolgatja, de nem világos az iskolarendszer szegregációt erősítő hatása, viszont az iskolaérettségi vizsga megszűntetése jó pont
• Cigánykérdés korrekt tárgyalása
• Adminisztrációs terhek csökkentése: felesleges bemutatni a cégkivonatot, közjegyzők szerepének csökkentése, kötelező könyvvizsgálat eltörlése
• Kannabisz származékok dekriminalizációja
• Budapest, behajtási díj (a részletekről elvi szinten sincs szó)

Negatívumok

• Egészségbiztosítás privatizációját azért ellenzik, mert nem tartják elég okosnak az embereket. Még több állami pénzt akarnak nyomni a rendszerbe.
• Adócsökkentés helyett adóátrendezés, nem jó irány (az adóegyszerűsítés táblázat viszont tetszik)
• Közös EU adóminimum: nem ide tartozik és nem reális
• Nyugdíjrendszer: öngondoskodásról egy szó sem esik
• Lakhatáshoz való jog az Alkotmányban, utána lakáskérdésben pénzszórás
• Igenis magas az elvonás az állam részéről a gazdaságban, ebben tévednek
• Munkajövedelem adóinak csökkentése. Miből? Van rá válasz legalább, de elnagyolt becslés.
• Tobin adó
• Nagyon erős bölcsészkedés, jogászkodás – értelmes, de terjengős

Jobbik

Összességében: kevésbé riasztó, mint a párt retorikai megjelenése, de naiv és konkrétumok nélküli a megvalósítás területén. Alapvető elvi szintű tévedések is vannak benne. Források sehol sincsenek, osztogatnának nyakló nélkül. Kőkemény baloldali irányultság.
Pozitívumok
• Konkrétum a KKV adókról. ÁFA fizetésről szintén (kérdés hogy az állam likviditására ez milyen hatással van)
• Közmunkaprogram (a kérdés a hogyan)
• Munkát terhelő járulékok csökkentése jó (miből?)
• Vidék Bankja nem rossz ötlet (de miből?)
• Informatika: nyílt forráskód, online állami tárhely, teljes körű netes államigazgatás (hogy veszik rá az embereket a használatra?). Elég jó és részletes a többihez képest, látszik hogy fiatalok és jól használják a netet.
• Sok gyereknél már adókedvezményt adnának, nem osztogatnának
• A cigánykérdés tárgyalása viszonylag szofisztikált (az undorító retorika azért itt is megjelenik tompított formában)
• Internetes fájlcserélő liberalizálás és egyéni letöltés dekriminalizálása
• Szociális kártya (részletek hiányoznak)
• Vállalkozói magyar igazolvány (nincs pontosan meghatározva, hogy mire jó)
• Gyermekneveléshez 0% ÁFA kulcs (érdekes ötlet, akár működhet is)
• Szabad nyugdíjpénztár választás (önkéntes is?)

Negatívumok

• A globális kapitalizmus a program állításával szemben nem bukott meg, soha nem látott tömegeket emelt át a középosztályba.
• Az erős állam nem a nézeteim szerinti
• Elherdált vagyonokat visszaszerezik (mi minősül annak és hogyan? )
• Életfogytiglani börtönbüntetés ígérgetése olyan bűncselekményeknél ahol ez nem indokolt
• Állami segítség csőd közeli vállalatoknál (finanszírozás?)
• Államadósság törlesztés és visszafizetésről tárgyalás? (Hogyan, kivel, mit? Lásd ezt) Törvényben nem lehet rögzíteni, hogy működési kiadásra nem, hiszen az állami kiadásokat fizetni kell, ha éppen katasztrófa van, akkor is.
• Állam átszervezése, nincs konkrétum.
• Külgazdasági orientáció keletre (rosszabb és gyengébb piac, mint az EU)
• Banki alapkamat csökkentés nem így megy, aki ezt írta, annak alapvető közgazdasági fogalmai hiányoznak
• Kilakoltatás felfüggesztése nem mindenkinél indokolt a legnagyobb jóindulattal sem
• Bérlakás program. (OK, de miből?)
• Válaszd a hazait, önmagában felesleges protekcionizmus
• Magyar vállalkozások hónapokon belül nem tudják betölteni az űrt mindenhol, ha „kirúgunk” egy nagyobb multit
• Felülvizsgált jogszabályok, eddig miért nem tették?
• Nagyon gyakori, hogy kiírják, hogy egyszerűsítenek, áttekinthetővé tesznek stb., de nem írják le még nagyvonalakban sem hogyan
• Földvásárlás – nem jó az alacsony finanszírozás miatt.
• Környezetvédelem: semmi, de semmi konkrétum, így a finanszírozásra sem.
• Energia: államosítás (hogyan?)
• Bölcsőde, anyaság: osztogatás
• Nyugdíjrendszer: fent szabad választás, itt kötelező-mnyp államosítás, ellentmondás?
• Devizahitelek leállítása (miért?)
• Patikaliberalizáció leállítása (miért?)
• Abortusz leállítása: nem kerülne törvénybe, de teljesen meg akarják szűntetni ösztönzéssel.
• Felesleges kultúrpolitikai erőfitogtatás, mint Turulmadár külön (!) törvényi védelme, Roosevelt tér átnevezése Széchenyi térré
• TV2, RTL Klub koncessziós jog felfüggesztés, totalitárius megoldás és nincs jogbiztonság (majd ha lejár a jog, akkor, de akkor is demokratikus keretek között, szerintem is 90%-ban gyenge a műsor, de nem kötelező nézni)
• Áttelepülés nélküli állampolgárság és kétkamarás parlamentben döntési jogkör (csak annak legyen beleszólása és szavazati joga aki hosszútávon itt is él, amit a program ír a legmélyebben ellenzem, ha ide költözik és egy honfitársat szívesen látunk, annál más a helyzet)
• Kötelező országhatáron túli osztálykirándulás (majd mindenki eldönti)
• Keresztény gyökerek Alkotmányban (veszélyezteti a vallásszabadság elvét)
• Regisztrált élettársi kapcsolat eltörlése
• Hit és erkölcstan kötelezően (ez családi és nem állami kérdés)
• Honvédelmi költségvetés növelése
• Gárdából Magyar Nemzeti Gárda
• Külpolitikában feltűnő Oroszország szimpátia
• Nemzetek Európája (gyengítené az integrációt és ezen keresztül az EU világgazdasági súlyát)
• Szent Korona tan
• Alapvető tévedés a liberális emberkép meghatározásánál. A függetlenség nem azonos a szabad döntéssel.

MDF

Rövid, hiába képvisel jó irányokat. Olyan, mintha egy okos embernek pár óra alatt kellett volna megírnia. Egyedül ez a program ad valamelyest megnyugtató válaszokat a bevételi és kiadási ígéretek egyensúlyára.

Pozitívumok

• Ikerhiány felismerés jó. A 36 oldalas amúgy sem túl hosszú program 15. oldalánál már van arra remény, hogy a tényleges programot is olvashatjuk hamarosan.
• Támogatásokat feleslegesnek tartja, ez jó
• Újraelosztás GDP arányos csökkentése 8-10%-kal. Államadósság hosszú távon 40% alá csökkentése.
• És itt szó van arról, hogy miből: a közkiadások érdemi csökkentéséből.
• Aktivitási ráta felismerés.
• Munkaügy és Oktatás egy platform alá hozása
• Minimális iskolaméret
• Járási önkormányzatok, falusi önkormányzatok helyett, budapesti önkormányzatok csökkentése
• Minimálbér adóztatása
• Forgalmi és vagyoni adók növelése a jövedelmek adójával szemben
• Iparűzési adó kiváltása valós ingatlanadóval

Negatívumok

• Az elején felesleges elmélkedés a magyar demokrácia múltjáról és működéséről. Utána az alapelveik fejtegetésébe kezd. Értelmetlen visszautalgatás Antall Józsefre.
• 11. oldal átcsúszott lábjegyzet!
• „2001-ben - részben az Egyesült Államokban végrehajtott terrortámadások lélektani hatásaként - megtorpant a világgazdasági fellendülés.”
• Nyugdíjváltoztatás langyos
• Teljesen üres szövegelés a korrupció mentesítésről
• Vannak a választási programnak mellékletei, ezek is inkább csak körvonalazzák a szakpolitikai megoldásokat.

FIDESZ

A program régi, a nemzeti oldalon mindenképpen nagy tekintélynek számító arcok rövid ajánlásával kezdi: Mádl, Makovecz, Martonyi, Schmitt, Vizi E. Szilveszter. Csak az ő jó meglátásaikban bízhatnunk(?). Nem igazán van benne szó szinte semmiről. Ahol ígérnek valamit nagy ritkán, a forrást ott sem jelölik meg. Annyira defenzív a stratégia, hogy semmit nem kockáztatnak. Csak következtetni tudunk (például így). Azért a Fidesz biztos, hogy ennél sokkal felkészültebb.

Pozitívumok

• Itt is jó az inaktivitási probléma jelentőségének felismerése.
• Tetszetős konkrétumok a fizetési fegyelem szabályozása esetén
• Protekcionizmus csak módjával, és jó az elv, hogy a minőség miatt vásároljanak a fogyasztók magyar terméket.

Negatívumok

• Bürokrácia csökkentése állandó jolly joker, de semmilyen konkrétum nincs rá.
• A kormány vigye le a kamatokat (alapvető közgazdasági tévedés)
• Közmunka programok (jó jó, de részletek?)
• a belügyi programra jellemző, hogy rögtön az elszámoltatással kezd
• több rendőr és minden települése (de miből?)

A programokról összességében

Értékrendnek megfelelő (hangsúlyozom: ez egyénenként eltérő)

1. MDF
2. LMP
3. MSZP
4. FIDESZ
5. JOBBIK

Reális

1. MDF
2. LMP
3. FIDESZ
4. MSZP
5. JOBBIK

Részletes

1. JOBBIK
2. LMP
3. MSZP
4. MDF
5. FIDESZ

Hiteles

1. LMP
2. MDF
3. JOBBIK
4. FIDESZ
5. MSZP

Összességében (pártok és progarmjaik alapján)

LMP: A párt tavalyhoz képes jobban felvállalja baloldaliságát, kevésbé akarja megvezetni a bizonytalan, kiábrándult szavazókat. A névválasztás továbbra sem szimpatikus, csak úgy mint egyes agresszív megjelenéseik. Viszonylag jó program, szimpatikus társadalompolitika és elvek, naiv és túlságosan baloldali gazdaságpolitika.

Jobbik: Szavazatszerzés szempontjából profi párt, de a valóságtól elrugaszkodott, mesebeli elképzelésekkel. Irányvonala nagyon rossz, megnyilvánulásai enyhén finomodtak, de továbbra is sokszor egész egyszerűen undorítóak.

FIDESZ: Jól szervezett párt, teljes tartalom nélküliséggel. Csak sejteni lehet, mit szándékoznak tenni, de a centrum felé mozduló elképzelésekkel még jó is lehet, amit tenni fognak. Mivel ezt nem közlik, abszolút megbízhatatlanok ezen a ponton.

MSZP: Nagyrészt hiteltelenné vált párt, amelyik a programjával sem szerez hitelességéből vissza semmit. Azok, akikben még lehetne bízni, nem indulnak, vagy teljesen a háttérbe szorultak.

MDF: Belsőleg teljesen szétzilált párt, jó irányelvű, de nem kellően részletes programmal, egy nagyon hiteles frontemberrel, aki nélkül teljesen esélytelen lenne, hogy rájuk szavazzak.

Összesített lista valamennyi felsorolt tényező esetén:

1. MDF
2. LMP
3. MSZP
4. FIDESZ
5. JOBBIK

A 3. helytől kezdve mindegyik pártról kifejezetten negatív véleményem van. Ám egyik párt sem kifejezetten szimpatikus, az MDF és LMP esetén látok jóval több pozitív, mint negatív elemet.

A programokat átolvasva még elmondható, hogy végül is működik a demokrácia, az ígérgetés tovább él, de a kiábrándult szavazókat már nem lehet olyan nagy szavakkal megvezetni, így idén legalább nem ígérnek például 14. havi nyugdíjat. Ez is valami.

A végső döntésemben még szerepet játszott az is, hogy a hárompárti parlament nagyon kevés, túlzott hatalomkoncentrációval járhat. Mivel a két küszöb közeli szervezet amúgy is a fentiek többségénél jó pontokat szerzett, ezért ez inkább csak megkönnyítette a döntést. Lehet, hogy el fog veszni a szavazatom, de olyan pártokat választottam, amelyek nem állnak messze az értékrendemtől, reálisabb célokat fogalmaznak meg, békésebb megnyilvánulások mellett.

Listán az MDF-re fogok szavazni.

Egyéni jelöltként pedig Bajomi Ivánra, az LMP jelöltjére. MDF-es jelölt amúgy sem indul, Bajomit alig ismerem, de a civil szférából jön és nagyon erős szakmai háttere van az oktatáspolitika területén.

A második fordulóban szinte biztos, hogy Bajomi nem marad a szavazólapon, ha lesz egyáltalán második forduló. Ha lesz is, csak olyan pártok vesznek rajta részt, akikre nem szívesen szavazok. Amennyiben elmegyek 25.-én is szavazni, az elsődleges szempont, hogy ne a Jobbik jelöltje nyerjen. A másodlagos az, hogy a FIDESZ kétharmada lehetőleg ne jöjjön létre a parlamentben. Tehát ha úgy látom, hogy a Jobbik jelöltje erős, akkor arra fogok szavazni, akinek több esélye van nyerni, ez valószínűleg Kupper András (FIDESZ) lesz. Ha a Jobbik gyengén szerepel, akkor megfontolom, hogy Józsa Istvánra (MSZP) szavazok.

Adósságspirálban vagyunk?

Mostanában sokszor hallom, hogy Magyarország adósságspirálban van, és az egyedüli kiút az adósság visszafizetési feltételeinek újratárgyalása, illetve egy részének elengedése. Az adósságspirál lényege a közbeszédben az értelmezésem szerint az, hogy (itt) az állam a korábbi hitelek törlesztési és kamatkötelezettségeit már kizárólag vagy nagy részben csak újabb hitelek felvételével képes megoldani, és ennek a folyamatnak a megállítására már nincs reális esély.

Korábban már írtam, hogy elméleti szinten nagyon komoly adósságok is törleszthetőek. A kérdés annak szerkezete, külső-belső irányban történt-e, hazai vagy más deviza alapú, és még sorolhatnám.

Az egyik tévhit, hogy a külföld, nagy bankok, multinacionális vállalatbirodalmak felé lennénk eladósodva, ráadásul egy viszonylag szűk kör felé. Ebben az esetben szimplán technikai és jogi értelemben (is) a tárgyalás az egyszeri adósság csökkentésről, részbeni elengedésről könnyebb lenne. A helyzet azonban az, hogy az adósság jelentős része hazai kezekben van. (erre ZSV az oldalán mutatott rá, azóta eltűnt a szöveg az oldalról, mivel mindig csak a legfrissebb bejegyzéseit teszi ki). Az államkötvények összes értéke (deviza és forintalapú együtt), amely technikai szempontból könnyebben tárgyalható lenne, 12 330 mrd Ft. Ez természetesen nem a teljes államadósság, csak annak hosszú lejáratú, nem specializált része (például éven belül lejáró kincstárjegyeket érdekes lenne "újratárgyalni"). Ebből 6 102 mrd Ft van közvetlenül külföldi kézen. A magyarba beletartoznak a hazai vállalatok is, ezek azonban összesen kevesebb mint 108 mrd Ft-nyi értékben tartanak államkötvényeket, ezek aránya alacsony, hogy ebből mennyi értékben van külföldi tulajdonú cégek kezében, nem tudni. Nagyon sok államkötvényt tartanak az egyéb monetáris intézmények, ezek nagy része azonban befektetési alap, amelyeket 60 mrd Ft kivételével hazai magánszemélyek és intézmények tartanak, összesen majdnem 3100 mrd Ft értékben. Ha úgy számoljuk, hogy az MNB statisztikákban nem magyar háztartások, de magyarnak tekintett szektorokat 20-80%-ban megbontjuk külföld-hazai arányban, ami már erős feltételezés, akkor is a teljes államkötvény adósság 5 192 mrd Ft és 7 138 mrd Ft hazai - külföldi arányt mutat. Mivel az, hogy ki külföldi és ki nem lehetetlen megállapítani, vagy nagyon súlyos jogi problémákat okozna, így nem tehető különbség, tehát egy elengedés mindenkit érintene. Külföldi alapokat csak úgy, mint itthon a nyugdíjára gyűjtő embert, vagy megtakarításokkal rendelkező állampolgárt. Ahogy ZSV is írta, ez egyszeri, befelé szóló brutális vagyonadó lenne. Ennek összes makrogazdasági hatásával, lassabb növekedés, pénzek külföldre menekítése, és társadalmi feszültségével együtt. Ám még ha saját magunkkal való kiszúrást elkerülendő, csak külföldiek felé történő tartozás elengedéséről tárgyalnánk, akkor is maximum 7100 mrd Ft körüli összeg csökkentéséről beszélhetnénk. Akár ennek az oroszlánrésze, páldul 5000 mrd Ft elengedése milyen hatást okozna, olvasható lejjebb.

A másik tévedés, hogy nincs esély a törlesztésre és az adósság csökkenésére. Most nem vagyunk adósságcsapdában (közbeszédben az adósságspirál szinonimája), és az elkerülés is megoldható, ha nem is könnyű. Ezt a kulcstényezők vizsgálata egy viszonylagosan gyors áttekintés révén megmutatja. Amit itt írok azon belül minden egy igencsak egyszerűsített elméleti modell része, viszonylag kevés változóval. Nem tudományos igényű elemzés, a lényeg, hogy a folyamatokra világítson rá.

Mitől függ az adósság jövőbeni pályája? Az egyszerűsített modellben, itt, a válasz könnyen megadható. Függ a költségvetés elsődleges egyenlegének jövőbeni alakulásától, továbbá a kamatlábak mértéke miatt a kamatkiadások mértékétől. Az előbbi függ a bevételektől és a kiadásoktól, az előbbi indirekt módon a gazdaság növekedésétől, és természetesen mindenre az infláció is hatással van.

Minden tényezőt vizsgáltam, és minden esetben a többit változatlanul hagyva három forgatókönyvet néztem. A kék a legrosszabb, a piros a közepes, a zöld a legjobb változat az adósság nagyságának szempontjából. A vízszintes tengelyen az évek láthatóak 2030-ig, a függőlegesen a GDP arányos államadósság.
A módszertan kapcsán még fontos megemlíteni, hogy az adatok kerekítettek, egyéb tényezők nincsenek rájuk hatással és egy teljes mértékig lineáris modellt alkalmaztam. A cél nem az adósságcsapda és elkerülésének, illetve ezek forgatókönyveinek részletes látlelete, hanem az, hogy a lényeges tényezők hatására mutassak rá.

Az első esetben minden változatlan, a GDP növekedés 3%, az infláció 3%, és az adósságszolgálat kamatlábai 10%, 6% (ami a most kibocsátottakra igaz nagyjából) és 2%. Nyilvánvalóan egyik napról a másikra még ha az új papírok esetén elérhető 2%, jó darabig nem ez a kamatláb érvényes átlagosan a teljes állományra. Mégis, elméleti szinten látható, hogy a fizetendő kamat az adósságspirált beindíthatja +4% esetén, és veszélyét eltűntetheti -4% esetén, a mostani állapothoz képest. Az első az alacsony bizalom a magyar államadósság iránt, a második a magas. Nagyon nagy jelentősége van, hogy a piacon mit gondolnak rólunk.



Ha sikerül elérni egyszeri, 5000 mrd Ft-os (!) adósságcsökkentést, akkor a fenti számokkal az alábbi pályák várnak ránk. Lényegi különbség nincs, mindegyik ugyanabban az irányban van, és 20 év után már csak kicsit enyhébb annál, mint az elengedés nélküli állapot.



A helyzet azonban ennél valamivel rosszabb lenne. Az engedmény kikönyörgése, netán a deklarált nemfizetés (be nem vallott államcsőd) nagy bizalomvesztést eredményezne, ami a kamatlábak emelkedését okozná. A feltételezett kamatlábak 13%, 9% és egy nagyon jó gazdasági környezetet alapul véve optimistán 5% lennének. Így rosszabbul járnánk, mint az első esetben, mindhárom forgatókönyv esetén. (továbbá abba ne is menjünk bele, hogy morálisan mit jelent a felvett kötelezettség nem teljesítése)



Nézzük meg mi történne akkor, ha minden tényező az első esethez képest változatlan, a kamatláb minden esetben egységesen 6%, viszont a GDP növekedése 1%, 3%, és 5%. A legjobb esetben a gyorsan növekvő adóbevételek miatt a hatás ugyanolyan jó, mint az alacsony kamatláb mellett.



Amennyiben ugyanezen növekedési ráták mellett az elvonásokat, adóbevételeket úgy csökkentjük, hogy a GDP 40%-a kerüljön az államhoz (durván 10%.-os csökkentés), de a kiadásokat, a szociális ellátórendszert, államapparátust változatlanul hagyjuk, az mindhárom esetben kezelhetetlen helyzetet eredményezne.



Ha a kiadási oldalon is csökkentünk, az első esetben egy évig nem emelünk nominálértékben (reálértékben csökkentünk), a második esetben 1000 mrd Ft-tal, a harmadikban pedig 2000 mrd Ft-tal nyomjuk le a kiadási oldalt és onnantól inflációkövetés történik (kamatláb mindenhol 6%, GDP növekedés 3%), akkor csak az utóbbinál érhetünk el érdemi hatást.



Feltételezhetjük azonban, hogy az elvonás csökkentése jótákonyan hat a gazdaság fejlődésére, a több ottmaradó tőke (elsősorban) beruházásra fordítása és a gazdaság kifehéredése miatt. Ha minden változatlan az előző esethez képest, de 5%-os GDP arányos elvonáscsökkentés (1000 mrd Ft) esetén 1%-os többletnövekedést valószínűsítünk (tehát itt 5%-os növekedést produkálunk), akkor az alábbi forgatókönyveket kapjuk. Már az 1000 mrd Ft-os kiadáscsökkentés is csökkenő államadósságot eredményez, a 2000 mrd-os lefaragás által pedig 20 év alatt gyakorlatilag teljesen eltüntethető az adósság. Ez azt jelenti, hogy egy ma születő gyermek már úgy kezd munkát vállalni, hogy az államnak nem kell elvonnia tőle pénzt arra, hogy évek, vagy évtizedek összegyűlt adósságát az ő munkája finanszírozza.



További feltételezés, hogy a csökkenő adósság barátságosabb kamatlábakat hoz magával. Az előző eset adatai alapján, de 2%-os kamatláb mellett a lenti, még optimistább forgatókönyvek fordulnának elő.



Következtetések:

• Az adósság nyomasztóan nagy, de még ezer út van fel és le is, nem kerültünk még bele az örvénybe.
  
• A legfontosabb önálló külső tényező a kamatláb mértéke, utána szorosan a gazdasági növekedés.
• Az egyszeri adósságelengedés (ami rózsaszín álom, pláne ilyen nagyságrendben), már középtávon sem okozott számottevő eltérést a többi forgatókönyvhöz képest.
  
• Ha a gazdaság a magas adókkal nemigen terhelhető tovább, az adócsökkentés csak a kiadások drasztikus lefaragásával együtt valósulhat meg államcsőd nélkül. Még a legoptimistább forgatókönyv vegyítés esetén (2%-os kamatláb, 5%-os növekedés), a sima egyszeri reálérték stop sem eredményezett érdemi adósság csökkenést. Magyarul: ha elfogadjuk a fentit, muszáj nagymértékben csökkenteni a kiadásokat.

Ez a szociális ellátórendszer erős visszavágását, az állami kiadások drasztikus csökkentését kell hogy jelentse. Nyugdíj, oktatás és egészségügy. Azt hisszük, hogy most jut kevés ezekre, valójában ennél sokkal kevesebb fog. Már amennyiben mindenképpen el akarjuk kerülni az adósságspirált.

Politikai - társadalmi nézeteim

Jönnek a választások, és soha ennyire dilemmában nem voltam, hogy kire szavazzak. Úgy érzem, hogy nincs olyan politikai erő, ami akárcsak elfogadható mértékben képviseli azt, ami az én értékrendemnek megfelel. Hogy ezek mik lennének, azt itt leírom. Jó lenne egy olyan pártot látni, amelyik nagyjából az alábbiakat képviseli.

Most ezek a nézeteim, de nem kizárt, hogy egyes pontok változhatnak ha a tapasztalatok mást mutatnak, mint amit korábban gondoltam. Biztosan sok mindenben tévedek, vagy naiv vagyok. A tapasztalatok bizonyára hozzátesznek majd idővel az itt leírtakhoz.

Kiindulópont: a társadalmi berendezkedésnek és ennek keretein belül a politika feladata: az egyén maximális szabadságának lehetővé tétele. Az egyén a szabadsága és az ehhez tartozó felelősségtudata birtokában maga dönt arról, hogy mit csinál az életben (lásd még ezt). Fontos a Nyílt társadalom erősítése és megvédése. A totalitáriánus vagy ahhoz egy kicsit is közelíteni szándékozó elméletek megkérdőjelezése, de nem minden elemének feltétel nélküli elutasítása mellett. El kell fogadnunk, hogy nem tudhatjuk milyen a tökéletes társadalmi rendszer, ezért mindig nyitottnak kell maradnunk az újdonságokra, az örök kétely használata mellett.


Alkotmány
Az alaptörvénynek az egyéni szabadságot, a Nyílt Társadalmat és ennek stabilitását kell szolgálnia. A jelenlegi Alkotmány ehhez közel áll. Idővel a Népképviseleti helyett a Közvetlen Demokrácia irányába lenne jó elmozdulni, de azt látom, hogy jelenleg erre még nem elég érett a társadalom.

Választási rendszer
A bejutási küszöb kifejezetten a Nyílt Társadalom elleni lépés, mert a meglévő vélemények és szervezetek törvényhozó hatalomban lévő bebetonozását segíti elő. Az egyéni körzeteknek ma már alig van értelme, listás rendszerű szavazásnak van létjogosultsága. Kispártoknak esély, listás szavazatot tovább lehet adni.

Gazdaság
A termelés és szolgáltatás teljes mértékben magánkézben kell, hogy legyen, tisztességes és működő piaci verseny mellett.

Állam szerepe (és mérete)
Kis állam szükséges, és elsősorban a jogszabályi keretek és azok használatának biztosítása a feladata. Szolgáltatásokat szinte egyáltalán nem, a szabadság megteremtésében viszont általános jelleggel részt kell vennie.
A liberteriánus állásponttal azért nem tudok teljes mértékben egyetérteni, mert szociális juttatások nélkül a társadalom szétszakadása olyan mértéket ölt, amely már az egyéni szabadság meglétét veszélyezteti. Emiatt a minimális életkörülmények biztosítása közös társadalmi érdek, ezt azonban nem állami szolgáltatásokkal, hanem a létminimum feltételeinek anyagi támogatásával kell elérni.
Néhány kifejezetten stratégiai fontosságú, elsősorban energia szektorba tartozó vállalat kivételével valamennyi vállalat magánkézben lenne jó helyen, beleértve a közlekedést, a postai szolgáltatásokat, szerencsejáték szervezést is.
Az államapparátus és a minisztériumok száma csökkentendő, felesleges önálló önkormányzati és társadalompolitikai, közlekedési-energiaügyi minisztérium.

Adórendszer
Mindenképpen alacsonyabb elvonásokkal, alacsonyabb kulcsokkal, kevesebb progresszív és jövedelemadó jellegű elemmel. Erre két fő irányt tartok elképzelhetőnek:
Egykulcsos, erősen egyszerűsített adórendszer
Fair tax és vagyonadó domináns adórendszer
Hosszabb távon elképzelhetőnek tartok egy decentralizált adórendszert, erősen az egyes állami feladatok illeték jellegű finanszírozására épülve.
Mindegyik megoldásnál a munkákat terhelő adók és járulékok jelentős mértékben csökkentendőek. Az állampolgárok maguk döntik el, hogy milyen egészség és nyugdíjbiztosítás választanak és ezt maguknak vásárolják meg.

Államadósság
60% GDP arányos mérték feletti érték esetén abszolút prioritás a lecsökkentése. Kőkemény fiskális politikára van szükség ehhez, évente 2-3% GDP arányos csökkentés elvárt. 60% alatt ez évei 1-1,5%-ra csökkenhet mindaddig, amíg 40%-ra nem megy le.

Monetáris politika
A jegybank függetlensége alapvető fontosságú. Elsődleges feladata az infláció elleni küzdelem, és a pénzügyi piacokon keresztül a gazdaság stabilitásának elősegítése. A recesszió elleni küzdelem nem a feladata.

Piacok felügyelete
Transzparensebb, de enyhébb ellenőrzésű piacok. A piaci szereplőknek és a fogyasztóknak szabadon kell dönteniük arról, hogy milyen megállapodásokat kötnek. Viszont a szabályozó hatóságoknak erre, mind azok betartatása, mind a rendszerszintű kockázatok felismerése érdekében teljes rálátással kell rendelkezniük. A derivatív piacokat amennyire csak lehetséges, szabályozott tőzsdékre kell bevezetni, elszámolóházzal.

Mezőgazdaság támogatása
Az államnak nem feladata a mezőgazdaság támogatása. Ennek fokozatos csökkentés, majd megszüntetés, de stratégiai szinten minimális mérték előírása és biztosítása akár állami forrásból. Elképzelhető, hogy a támogatások megvonásának csak össz-európai szinten történő összehangolt van értelme.

KKV szektor fejlesztése
A kis és középvállalati szektor gyenge, de éppen az erős állami jelenlét miatt. Támogatás helyett adócsökkentés és adókedvezményekkel érdemes őket segíteni.

Kutatás és Fejlesztés
Néhány stratégiai ágazat, például energia kivételével egyáltalán nem állami feladat. Elősegítését kizárólag adókedvezmények formájában kellene végrehajtani.

Honvédelem
Hadkötelezettség megszüntetésének fenntartása, de nem tartom elképzelhetetlennek az 5 (esetleg 3, 2) évenkénti két hetes kötelező gyakorlat bevezetését. NATO tagság megtartása. Önálló EU haderő támogatása. Országhatárokon belüli hadi esemény esetén kötelező szolgálat, azokon kívüli, például NATO hadműveletek esetén kizárólag hivatásos haderő biztosítása.

Környezetvédelem
A környezetszennyezés helyi és gyakran teljes társadalmi költségeket okoz. Értelemszerűen ennek a költségeit a szennyezőnek kell állnia. Nemcsak a nagyipari CO2 kibocsátást, hanem minden más szennyezés egy bizonyos szintig piacosítható (megvásárolható), afelett pedig a jelenleginél keményebben büntethető. A piacosítható mennyiséget fokozatosan csökkenteni kell.
Mivel a környezetvédelem össz-társadalmi feladat, ezért ezen folyamatok ellenérzését az államnak kell ellátnia. A globális felmelegéds tény, az hogy ezt az emberi tevékenység okozza nem bizonyított, de nagyon valószínű (kb. 90%), ez már bőven szükségessé teszi a megoldás államilag és nemzetközi szinten koordinált keresését és betartatását.

Egészségügy
Ahol emberek szolgáltatásokat nyújtanak mások részére az üzlet (is). Ez a helyzet az egészségüggyel. A kötelező állami biztosítás igénybevételének megszüntetése. Magánosítás, és az esetleges egy állami biztosító mellett magánbiztosítók lehetőségeinek a kitágítása, külön célirányos, pénzbeni támogatás a rászorulóknak. Jelentős, de nem teljes körű kórház privatizáció. Valamilyen biztosítóval történő szerződés kötelező valamilyen minimális szinten/lefedettséggel. A gyógyszerek árát a piacnak kell kialakítania, egyedi gyógyszer ár támogatásra nincs szükség.

Drogliberalizáció
Marihuána liberalizációja, halucinogének dekriminalizációja. Minden más kábítószer kereskedelmének még szigorúbb büntetése. A legalizált kábítószerek kemény megadóztatása és szigorú büntetés feketekereskedelem esetén. A legalizálás természetesen csak 18 év feletti fogyasztókra vonatkozik. A befolyó bevételekből rehabilitáció és oktatás finanszírozása. Alkoholisták és drogfüggők rehabilitációjának saját vagyonukból történő finanszírozása.

Bűnüldözés
A közrend biztosítása állami feladat. Valamennyi lopás bűntény, ezért a 20 e Ft-os lopási értékhatárt (amely alatt szabálysértésnek minősül ma) 0 Ft-ra csökkenteném.

Magyar Föld
Véleményem szerint nincs értelme a kizárólag hazai tulajdon mellett kiállni, ha egy-egy tőkeerős külföldi magánszemély azt hatékonyabban tudná hasznosítani, és ezzel munkahelyet biztosítani. Külföldi illetőséggel, csak magánszemély vehessen, de ne legyen továbbadható örökösnek (igen tudom, hogy ez komoly jogi kérdéseket vet fel)

Kereskedelem
Protekcionizmus elvetése, szabad kereskedelem pártolása.

Energia
Még egy atomerőmű építése, részben akár privát finanszírozás által. Megújulók lassú és fokozatos erősítése, adókedvezmények által.

Fegyvertartás
A fegyver inkább az egyén szabadságának korlátozását, mint védelmét szolgálja. Az embernek nem joga fegyvert tartani, erre csak speciális munkakörökben és esetekben kerülhet sor.

Szólásszabadság, Holokauszt tagadás
A szólásszabadság a Nyílt Társadalom legfontosabb pillére. Minden körülmények között meg kell védeni valamennyi véleményt, mindaddig, amíg az nem kifejezetten mások szólásszabadságának vagy emberi jogainak a korlátozására irányul. Hogy hol a határ azt nehéz megmondani, de semmiképpen nem az ízléstelenségnél, hanem jóval messzebb. A Holokauszt tagadása kifejezetten undorító megnyilvánulás, de nem büntetendő. Az már büntetendő, ha valaki például újabb Holokauszt-ra buzdítana. (lásd még ezt)

Halálbüntetés
Nagyon nehéz kérdés. Meggyőződésem, hogy még objektív tárgyalási folyamat esetén is, egyetlen embernek, illetve azok csoportjának sincs joga megvonni mások életét senkitől. Ugyanakkor az is igaz, hogy nagyon veszélyes bűnözők esetén a társadalomból való teljes és végleges kivonásuk a megoldás. Az elítélt választhasson a valós életfogytiglan, vagy a halálbüntetés között. Hangsúlyozom: csak azoknak, akik utólag is veszélyesek a társadalomra. Csak Rendszolgáltatás létezik, Igazságszolgáltatás nem.

Európai Unió
Támogatom a jelenleginél még erősebb integrációt. Szükség lenne erősebb végrehajtói hatalomra az EU-ban, főleg a vezető poszton. A törvényhozó hatalmat fokozatosan csak az Európa Parlament kezébe kellene helyezni, élesen különválasztva azt a helyi törvényhozások hatáskörétől, akár alkotmányos szinten. Elképzelhető egy föderalista rendszerű Európa létrehozása. Szerintem ez nem gyengítené a nemzeteket, és a nemzet tudatot. Viszont a globális világban, két másik pólus ellen csak egy nagyon egységes Európa veheti fel a gazdasági küzdelmet.

Határon túli magyarok
A magyar államnak felelőssége valamennyi magyar származású ember erkölcsi és diplomáciai támogatása. Kulturális autonómia, és magyar nyelvű oktatás erélyesebb képviseletére lenne szükség, viszont a kettős állampolgársággal nem értek egyet.

Külpolitika
Az Észak-Atlanti szférába tartozás megőrzése.
Nagyon közel állónak érzem magam a pacifista meggyőződéshez, de egy országnak saját belül minden eszközzel joga van megvédenie magát, továbbá egységes ENSZ felhatalmazás esetén nemzetközi erőknek a béke vagy az emberi jogok érdekében joga van más országokban beavatkoznia.

Oktatás
Nem állami feladat, néhány stratégiai terület (pl. rendőri, nemzetbiztonsági képzés) kivétel a magánszférának kell ellátnia.

Homoszexualitás – azonos neműek házassága
Nincs joga senki másnak beleszólni, hogy két felnőtt ember saját akaratából összeköti az életét. A szexuális beállítottság semmilyen formában nem tehet felsőbb vagy alsóbb rendűvé egy embert.
A felvonulásokhoz természetesen mint mindenki másnak, joguk van, az erős szexuális tartalom nyílt mutogatásához nem, ugyanúgy mint a heteroszexuálisoknak sem.

Abortusz
Teljes mértékben a pro-choice álláspont mellett vagyok. A nők szabadon dönthessenek arról, hogy mikor vállalnak gyereket.

Vallás és egyház finanszírozás
Nem az Államnak, hanem a híveknek kell eltartani az egyházakat. Állami támogatás fokozatos csökkentése, majd megvonása. Egyházak minden tevékenysége adómentes lehessen.

Pártfinanszírozás
Nyílt kampányszámla kötelező bevezetése, a támogatók neve 1m Ft feletti összesített adomány esetén nyilvános legyen, továbbá a nem pénzbeli juttatások nyilvánossá tétele. Az Államnak nem feladata a politikai pártok finanszírozása, ezért a támogatások fokozatos csökkentése, majd megszüntetése.

Önkormányzati rendszer, közigazgatás
Kisebb rendszer, adott önkormányzatra, polgármesterre és képviselőtestületre jóval több helyi lakos jusson. A helyi szerveződések erősítése, több döntési jogkör helyben. Decentralizáció miatt több pénz marad a helyszínen, ebből pl. közbiztonság fejlesztése.

Országgyűlés átalakítása
Kisebb Országgyűlés, kb. 150 taggal. Mindent csak számlával, ez adómentes, jövedelem magasabb, de mással nem foglalkozhat. A mentelmi jog a törvényhozás stabil működésének eleme, a jelenlegi rendszer talán enyhén szigorítandó, de lényegében megfelelő.

Korrupció
Tünet. Igazságos, egyéni szabadságot lehetővé tevő rendszerben jelentősen csökkenne. Tüneti kezelésre önmagában nem éri meg a jelenleginél nagyobb energiákat fordítani. Természetesen a bűncselekményeket szigorúan büntetni kell.

Sportfinanszírozás
Nem állami feladat, de esetleg néhány kiemelt sportág évtizedes fejlesztésében részt lehetne venni, a társadalom jó közérzetének érdekében.

Kisebbségi politika
Teljes jogi védelem a kisebbségeknek, de a támogatások leépítése és megszüntetése. A kisebbségek hátrányos helyzetének eltűnéséhez a társadalom többségének az egyébként elvárható toleranciája vezet. Ezt nem lehet megvenni, és nem lehet az állam feladata. (lásd még ezt)

Esélyegyenlőség elősegítése
Specifikus helyzetekben és területeken társadalmi, civil szervezetek feladata, nem az államé.

Szociális rendszer
Vagyon és jövedelem alapú támogatás, nem egyedi szolgáltatás és nem gyerek vagy egészségügyi helyzet alapján. Állami nyugdíjak lassú, de fokozatos reálérték csökkentése, GYES, GYED és egyéb specifikus szociális juttatások fokozatos leépítése. A családok fognak gyereket vállalni, ha az állam nem terheli őket agyon adókkal, egy álságos szociális rendszer fenntartása érdekében. Kizárólag egyféle támogatás létezzen, amely viszont a minimális létfeltételeket kompromisszumok nélkül fenntartja, kizárólag pénzbeni juttatás által.

Olimpia
Teljes mértékben támogatom, a finanszírozás jórészt koncessziókból és magántőkéből kell finanszírozni, az államnak jogilag, erkölcsileg, társadalmi hatását tekintve kell a projekt mögé állnia.

Infrastruktúra fejlesztése
Irányvonal kijelölése és ellenőrzése állami feladat, a végrehajtás elsősorban nem. A fejlesztés továbbra is főként koncesszióban, PPP útján mehetne. Infrastruktúra fejlesztő cég a tőzsdén.

Tőzsde
Nagyon fontos eleme kellene, hogy legyen a fejlődő vállaltok finanszírozásának és a befektetések terepének, de nem állami feladat az istápolása, és túl kicsi ország vagyunk, hogy egyedül működjön igazán hatékonyan.

Nyugdíjrendszer, öngondoskodás
Felosztó-kirovó rendszer fokozatos csökkentése kb. 30 éven át majd megszüntetése. Ezután, illetve a mai fiataloknak (kb. 35 év alatt), már kizárólag öngondoskodás alapú rendszer. Valamilyen nyugdíjbiztosítás(illetve NYESZ) választása kötelező.

Média
Köztévé, szerepének, költségvetésének csökkentése, kizárólag szűk értelemben vett közszolgálatiság megteremtése. A média szerepének és tartalmának kialakítását az egyének igényei szabják meg, piaci folyamatokon keresztül.


Még dobok egy blog bejegyzést hamarosan, hogy a fentiek függvényében a pártok programja és egyéb megnyilvánulásai alapján kire szavazzak. Még nem tudom, de gondolkodom rajta. Lehet, hogy arról is lesz egy, hogy mit gondolok a rendszerváltás óta eltelt 20 évről.

(Rövidebb politikai és társadalmi témakörben leírt vélemények)

A Paternalizmus vége? – Talán már nem sokáig fogjuk azt hinni, hogy mindent megoldanak helyettünk.

Este van, és a konyhában kavargatod a levest. A gyerekek már éhesek. Arra gondolsz, hogy hulla fáradt vagy és a vacsora után, ha a csemeték már ágyba kerültek te is alszol végre. Hiába, még nem teheted meg. Később az éjszakába nyúlóan, ha elcsendesedett a lakás, még vár a munka. Másod vagy harmad állásod adminisztrációját kell elvégezned. Kénytelen vagy ilyen sokat dolgozni, mert nincs más jövedelemforrás, amiből ki tudnád fizetni a lakáshitel részleteid. Így is minden hónapban rettegsz, hogy időben megkapd a pénzt a munkáltatódtól, vagy hogy a számlákat csak kis késéssel fizessék ki neked. Késő éjjel végre le tudsz feküdni, az aggódásodat elnyomja a tompa fáradtság, de csak alig néhány órád van aludni, holnap a gyereket iskolába viszed, majd vár a munka.

Ezekben a sorokban ma több százezer, vagy akár több millió ember ismer a sorsára Magyarországon. Keményen dolgoznak, eltartják a családjukat, de így is csak nehézségek árán képesek a számlákat kifizetni. Hónapról hónapra élnek. Miért van ez? Nem érdemlik meg, hogy nagyobb anyagi biztonságban, és valamivel kevesebb erőfeszítés árán tartás fent a normális életvitel lehetőségét? De igen, megérdemlik. A helyzet azonban az, hogy hiába is érdemlik meg a több pénzt vagy több időt, egyikből sincs elég.

Talán nem termelnek eleget? De igen, megtermelik. A probléma az, hogy az egész ország szintjén nincs elég. Ezért tőlük veszik el, ami szükséges. Adók, járulékok formájában bekerül egy (pontosabban néhány) nagy kalapba, ahonnan a pénzt szétosztják. Ha ma Magyarországon valaki értéket állít elő, attól ennek egy nagy részét elveszik, majd mások döntése által nagyrészt más emberekhez kerül, vagy más embereknek való szolgáltatásban jelenik meg újra.

Az újraelosztó mechanizmust működtető állami alkalmazottakat nem számítva a 10 milliós országban ma 3,1 millió ember termel értéket, amelyből mindenki megél. Ők azok, akik gyakran este 11-kor is dolgozni kényszerülnek az íróasztal fölé görnyedve, akik alig tudják kifizetni a számláikat, és akik élete a folyamatos félelem és egyensúlyozás a nehezen csordogáló bevétel és az ajtón dörömbölő kifizetetlen számlák között. Akár vállalkozóként, akár alkalmazottként, akár tulajdonképpen mindkettőként tengetik életüket.

A fenti szám úgy jön ki, hogy a teljes lakosságból levonjuk azokat, akik koruk miatt még vagy már nem részei a potenciális munkavállalóknak, tehát a nyugdíjasokat, és a gyerekeket. Ezután megnézzük, hogy az aktív korú lakosokból ki végez munkát (munkavégzők aránya), és ebből levonjuk azokat az állásokat, amely a fent említett módon gazdasági értéket már nem állít elő. A kapott arány a teljes lakossághoz képest (is) az egyik legalacsonyabb az OECD tagországok közül, tágan értelmezve a fejlett világban. Tegyük hozzá, hogy az állami alkalmazásban állók munkája számos területen, államigazgatásban, rendvédelmi, szociális területen még a legvadabb liberteriánus berendezkedés esetén sem lenne elkerülhető. Ha nem is gazdasági, de társadalmi értéket előállítanak. Azt is hozzá kell tenni, hogy az elmúlt 4 év során az államigazgatásban foglalkoztatottak létszáma valamivel 800 ezer fő feletti értékekről 700 ezer közelébe csökkent. A takarékoskodás azonban hiábavalónak bizonyult, a magánszféra nem tudta felszívni ezeket az embereket, sem a munkanélkülieket, sem a fiatal és frissen a munkaerőpiacra került munkavállalókat. Ma az aktív népesség 7,7 millió embert tesz ki, közülük csupán 3,8 milliónak dolgoznak – beleértve az állami szektort – több mint 400 ezer ember dolgozna, de nincs munkája, és majdnem 3,5 millió ember vagy feladta, vagy nem is akar dolgozni, esetleg tanul, és gyakran segélyekből él. Az aktivitási arány kevesebb, mint 55%, és ha levonjuk a munkanélkülieket (megkapva a foglalkoztatási rátát), akkor láthatjuk, hogy ma minden felnőtt, dolgozni képes emberből kevesebb mint minden második van foglalkoztatva. Ha konzervatívabb korosztály meghatározást nézünk az aktivitási ráta akkor sem éri el a 62%-ot, vagyis a népesség majdnem 40%-a még ezen számításnál is, meg sem próbál elhelyezkedni.

Elvileg lehetne vitatkozni azzal, hogy azért vannak más országok is, ahol ehhez hasonló arány előfordul, ők mégsem élnek ennyire híján az anyagi és időbeli erőforrásoknak. Ott van például Olaszország, ahol még kevesebben dolgoznak. Ott ugyan jóval magasabb az életszínvonal, de az államadósság is magasabb, és a lezser életmódnak meg is van az eredménye. A tekintélyelvűség ott is igény, lásd Berlusconit, akinél faragatlanabb és könnyen lehet, hogy korruptabb politikust nehéz találni, mégis megválasztották, és csupán attól megnő a népszerűsége, hogy valaki hozzávág egy szuvenír tárgyat. A gondoskodás iránti túlzott igény valahogy mindig lustasághoz, a korrupt politikusokhoz és az eladósodáshoz vezet.

Nálunk nincs tekintélyelvűség? Bár mindenki azt mondja, hogy ódzkodik a politikától, a tekintély iránti igény, a teljes politikai osztállyal szemben hihetetlenül magas. Olykor a sorok között és félmondatokból is egyértelműen nyakon lehet csípni. A Magyar Narancs idei évfolyamának 5. számában Váradi Balázs írt egy remek cikket arról, hogy a politika játszma, de korántsem csak ez. A cikk záró szavai az alábbiak voltak: „(…)akár tetszik, akár nem, az életünk következő négy éve a tét.”

Éppen ellenkezőleg. Nem mindegy, hogy ki és hogyan vezeti az országot, de egy nyílt társadalomban, egy szabad és stabil piacgazdasággal rendelkező demokráciában – szeretném azt hinni, hogy ebben élünk – az egyén saját szabadsága és felelőssége alapozza meg a sorsát, nem az, hogy a feje felett mit döntenek. A probléma gyökere a fejekben keresendő. Sokan még ma is elvárják az államtól, hogy oldja meg a problémákat. A politikusok igyekeznek ennek megfelelni (legalábbis szóban), mert ők a hatalomrajutási / hatalombanmaradási üzletben vannak. A paternalizmus itt az állami gondoskodás iránti igényt jelenti. Gondoskodás alapszolgáltatásokról, jólétről. A döntés kiengedése a kezünkből az állam javára, mert őt bölcsebbnek ítéljük. Bár a legtöbb emberben még ezen döntés lehetősége sem tudatosul, természetesnek veszi, és alternatíva fel sem merül benne. Ez a Kádári örökség.

A paternalizmus iránti igény, sőt annak teljesen természetesnek vétele néha egészen megdöbbentő módokon és helyeken is mély gyökereket vert mind a mai napig. Sosem felejtem el, amit egy fuvarozással foglalkozó cég vezetője mondott nekem egy tárgyalás során. Akkoriban befektetési és pénzügyi tanácsadóként kidolgoztam egy olyan szolgáltatást, ami a benzináremelés ellen nyújtott védekezést. Ennek a lényege az volt, hogy a pénzügyi piacokon olyan ügyleteket hajt végre az adott vállalkozás, amelyek esetén az olajár emelkedése, illetve a forint gyengülése esetén nyereséget ér el, ellensúlyozva az üzemanyag költségek emelkedését. Természetesen ezzel a benzinár emelkedés hatásainak kockázatát nem lehet tökéletesen kizárni, mert az ár az adók emelése miatt is nőhet, és nem teljes mértékben korrelál a dollárban mért adott piacon lévő olajárral. Odafigyeléssel és kellő tervezéssel azonban jó eséllyel ki lehet zárni, hogy a faktorok többsége negatív hatást gyakoroljon azokra a cégekre, ahol az üzemanyag fontos költségtétel. Az ügyfélnek egyszerű és olcsó megoldás volt, csupán a szándék kellett volna hozzá. Az egyik potenciális ügyfél szemmel láthatóan a saját erejéből építette fel a cégét, és kőkeményen küzdött érte minden nap. Mégis azt mondta, hogy bár neki a benzinár komoly problémát okoz, ő egészen biztos abban, hogy ha már elviselhetetlen lesz a helyzet, az állam majd megoldja, adót csökkent, támogatást ad, újratárgyalja (!) a benzin import árát. Mindez egyrészt álom, másrészt az is pénzbe kerülne, ha támogatnának, kisebb adót szednének be: az adófizetők pénzébe. Mindannyiunk pénzébe. Pedig a fuvarozónak csak egy kis odafigyelést, minimális időt jelentene, hogy saját akaratából eltüntesse a probléma nagy részét. Mit tesznek ehelyett a fuvarozók? Tüntetést szerveznek a Parlament elé ha magas az üzemanyag ára…

A paternalizmus olyan mély gyökereket vert a magyar emberek elméjében, hogy még egy realitásból élő, abban nap mint nap küzdő ember is ebben hisz. A mesékben. Újra és újra elkövetjük ezt a hibát. Még mindig nem kapcsoltunk. Pedig amiről le kellene mondanunk sokkal kevesebbet ígér, mint amit elérhetnénk.

Paternalizmus elvetése nem egyenlő a szociális biztonság hiányával, a hatékony szabályok hiányával, vagy akár a kis állammal. Nem feltétlenül egyenlő az állami szektorban lévő foglalkoztatás alacsony arányával sem. Remek példa Dánia, ahol 5,5 millió ember él, ebből 2,86 millió aktív ember, és belőlük 2,66 millió ember dolgozik, vagyis a lakosság – ebbe beleértve a nyugdíjasokat és a gyerekeket - mintegy fele. Magyarországon ugyanez az arány 10 millióból kevesebb, mint 4,2, illetve 3,8 millió. Igen, a statisztikai módszertanban vannak különbségek, és abban is biztosak lehetünk, hogy nálunk nagyobb a be nem jelentett, KSH táblázatokban meg nem jelenő munkaerő aránya, de a különbség még így is szembetűnő. Ráadásul a helyi alkalmazásban álló munkaerő közel 30%-át foglalkoztatja maga az állam, mégsem látszik ez egy fejnehéz szervezetnek.

Bár Dánia a világ egyik legerősebb szociális hálójáról és a vele járó magas adók országaként lett ismert, sokkal kevésbé gondoskodik automatikusan válogatás nélkül bárkiről, és sokkal kevésbé véd meg mindenkit, akinek teljesítményére vagy szándékára nincs jelzés. A flexibilis munkaerőpiac lehetővé teszi a vállalatoknak, hogy viszonylag szabadon növelhessék és csökkenthessék alkalmazottaik számát, és bár a szakszervezetek erősek (egyes becslések szerint az összes alkalmazott 80%-át érintik a kollektív szerződések!), az esetleges elbocsátások ellenére a sztrájkok mégis ritkák. Az emberek nem várják el az „ingyenes”, illetve annak vélt gondoskodást, és nem követelnek ki olyat, amit a piac, vagy a lehetőségek nem biztosítanak az adott időszakban.

Dánia azon kevés fejlett országok közé tartozott, amely a válság előtt költségvetési többletet tudott felmutatni, és annak kitörése után is sokkal enyhébb deficittel megúszni látszik a fél globális pénzügyi rendszert majdnem romba döntő vihart. Az államadósság arányaiban a hatoda-nyolcada a legtöbb EU tagországénak, egészen pontosan a GDP 11%-a 2008 végén. Dánia az egyik legszabadabb gazdaság az egész világon. Az emberek pedig nem várják el, hogy az állam megvédje őket a nemzetközi versenytől, hanem részt vesznek benne. A dánok 76%-a szerint a globalizáció pozitív folyamat.

Noha a szociális juttatások garantáltak, az országban nincs automatikus munkanélküli járulék, az embereknek saját döntés alapján kell csatlakozniuk a rendszerint a szakszervezetekhez kötött biztosítási rendszerbe. Más szóval: a Dánokról a rendszer gondoskodik, de ezért nekik is tenniük kell, így sokkal kevésbé nevelték beléjük az automatikus gondoskodás iránti igényt.

Még maga a szocialista állam sem egyenlő a paternalizmussal. Ott van Kína, az utóbbi három évtized gazdasági sikertörténete, amelyre egyesek még mindig szeretnek úgy hivatkozni, mint egy szocialista országra. Ehelyett inkább már egyfajta mázba borított puhán diktatórikus kapitalizmus született meg a Teng Hsziao-ping által elindított reformokkal. A kínai polgárok még csak nem is álmodozhatnak szociális hálóról, állam által garantált nyugdíjról, egészségbiztosításról. Nem is teszik, ami kell, azt megszerzik a piacon, és a gazdaság szárnyal.

A lényeg, hogy nem mástól várják el a segítséget. Az persze önmagában nem baj, ha az állam segít megoldani a gondjainkat, netán teljes mértékben meg is oldja azokat. A baj ott kezdődik, hogy mást nem tartunk elképzelhetőnek. Nem véletlenül mondják egyre többen itthon is a „segélyt csak munkáért” szlogent. Bár ehhez gyakran más jellegű hangok is társulnak, önmagában valóan okkal lép fel az a társadalmi igény, hogy ne járjon automatikusan az ország dolgozó emberei által megtermelt érték senkinek alanyi jogon.

Az ország lakossága a rendszerváltás óta várhatóan hatodik alkalommal követi el ugyanazt a hibát a választásokon. Őszintén hisz benne még mindig, hogy a politikusok hozzák el nekik a megváltást. Utána pedig menetrendszerűen csalódik. A legtöbb emberben fel sem merül, hogy a saját gondolatmenetében van a hiba. Azt hiszi, hogy minden politikus gazember, és minden bajunk erre vezethető vissza. Ez már jó ideje a „rossz apa komplexus” esete a paternalizmuson belül. Lehet, hogy ebben a kérdésben túlságosan optimista az álláspontom, de talán a sokadik csalódás után eljön a felismerés időszaka.

Ha véget akarunk vetni a paternalizmusnak: ne az ígérgetést nézzük. Ne mást, hanem személyesen magunkat okoljuk, ha nem vagyunk elégedettek sorsunkkal. Arra szavazzunk, aki a legkevesebbet ígéri, és ezáltal teszi lehetővé, hogy a saját életünket éljük. Nyugdíjat ne az államtól várjuk, hanem a saját megtakarításainktól – legalábbis, akik ma 40 alatt vannak.

Hogy soha többé ne mást, hanem adott esetben csak saját magunkat okolhassuk, ha hibáztunk, ne függjünk mástól, alakíthassuk a sorsunkat szabadon, és ha sikeres vagyunk, akkor okkal legyünk büszkék magunkra.

Obama – az első év értékelése. Sokat markol?

Mint ha ma lett volna, ahogy Obama és csapata végigvitte a kampányt, esélytelen jelöltből győztes lett, ahogy meglepetésszerűen Clinton elé került, majd izzadságos háborút folytatott vele a végsőkig, aztán McCain elleni fordulatos kampányban végül kényelmes többséggel nyert. Pedig ma már a South Carolina-i győzelme is két éves. Olyan sok idő telt el, hogy David Plouffe kampányfőnök, egyébként igen érdekes könyve is megjelent hónapokkal ezelőtt. Obama túl van elnöksége első évén. Jelen írás arra irányuló kísérlet, hogy az eredményeket és azok megítélését elemezze részletesen.

Bár teljes képet egy elnök tevékenységéről csak 4 vagy 8 év után kaphatunk, szinte mindenki értékel. Igazán kemény kritika ugyan ritka, kivéve persze a legádázabb politikai ellenfeleket, az elemzésekben mindenhol ott van valahol a kisebb-nagyobb csalódás. Ahogy egy párkapcsolatban: az esküvő és a mézes hetek elmúltak, és itt van a szürke hétköznapok taposómalma, ami már nem is tűnik annyira vonzónak. Az Elnök hivatalos fotósa készített egy összeállítást az első évről. Ezt igyekezet vidámmá tenni, láthatjuk, ahogy Rahm és Obama hógolyó csatát vív, az Elnök személyesen pakolja át a díványt a szobájában, futkározik a kutyával, horgászik, DeNiro-val és Springsteen-el csacsog, vidáman táncol egy bálon feleségével, vagy éppen gyanútlanul ül, mielőtt lánya megijesztené. De az arcokon egyre több a ráncolt homlok, és a gondterhelt pillantás.

Sokan felületes módon csak Obama fő kampányüzeneteire emlékeznek, és ez alapján ítélkeznek. Szerintük a várt „Change” nem jött el. Pedig mélyebben vizsgálva a programot és az ígéreteket árnyaltabb képet kapunk. Nyilvánvaló, hogy Obama a kampányban rájátszott azok szavazataira is, akiknek néhány szlogen is elég, hogy döntsenek, így most a saját maga által főzött kissé savanykásra sikerült levest kell kortyolgatnia. Amikor már nyert, finoman próbálta csökkenteni a várakozásokat, nem sok sikerrel.

Ha részletesen megnézzük, hogy mik voltak Obama tervei és abból mi valósult meg, sokkal érdekesebb összképre bukkanhatunk. Nem arról van szó, hogy Obama nem csinált igazán semmit, éppen ellenkezőleg: túl sok mindent csinál, sokat markol, és eddig (egyelőre) keveset fog.

Gazdaság

A legfontosabb terület, a kampány domináns témaköre a gazdaság, itt volt a legtöbb és legfontosabb teendője Obama-nak. Beiktatása után villámgyorsan összeállított American Recovery and Reinvestment Act összesen 787 milliárd dollár értékű adókedvezmények és támogatások összességeként. Mindezidáig 272 milliárd dollárt költöttek el rá. Ez nagy összegnek tűnik, de valójában nem olyan nagy a gazdaság teljes méretéhez képest, vagy akár a pénzügyi mentőcsomag összegéhez hasonlítva.

Az eredmények enyhén javulóak, de nem meggyőzőek. A gazdaság és a fogyasztás tavasz óta enyhén javuló számokat mutat, a munkanélküliség azonban romlott, és sokkal tovább, mint azt Obama és tanácsadói gondolták. Feltűnést okozott az alelnök, Joe Biden nyári kijelentése, amelyben elismerte, hogy nem számítottak ennyire rossz helyzetre, még a beiktatást követően sem. A munkanélküliségi ráta jelenleg is 10%-on van, és bár úgy tűnik, hogy a növekedés lelassult, majd megállt októberre, látványos javulásra kevés az esély. Mint szinte minden esetben, most is igazolódni látszik az a makrogazdasági törvényszerűség, hogy a munkanélküliség jelentős mértékben lemaradó, követő indikátor, a vállalatok csak lassan és óvatosan vesznek vissza embereket egy-egy rossz időszak után. Még ha gőzerővel be is indul a gazdaság (amiben sokan kételkednek), akkor is csak lassú csökkenésre lehet számítani, és Obama örülhet, ha első (?) terminusa végére 8% közelébe esik vissza a munkanélküliségi ráta.

Ráadásul a gazdaság élénkítésének ára a költségvetési hiány és az államadósság növekedése. Akárhogy is nézzük Obama Elnöksége erős balra tolódás a világ legnagyobb gazdaságában, ami emelkedő adókat, növekvő költségvetést, és emelkedő jóléti kiadásokat jelent. A finanszírozás csak részben valósulhat meg – legalábbis eleinte – a vagyonosabb rétegeket jobban sújtó adókból, amely egyébként Obama programjának markáns része. Az első költségvetés tervezésekor a 10 éves prognózisok alapján 1-2 évnyi magas költségvetési hiány után óvatos megszorításokkal, a 10. év végére nagyjából 80%-os GDP arányos államadóssággal számoltak. Ez nem sokkal magasabb, mint a válság előtti szint, és ha azt nézzük, hogy időközben a gazdaság sokat nő, illetve az emberek nagyrészt megszabadultak nyomasztó adósságterheiktől, eközben a kamatlábak alacsonyan maradtak, kifejezetten jó eredmény lenne, és ebből 8 (?) évet az Obama kabinet tevékenységének is köszönhetne a gazdaság. Ahhoz azonban, hogy ez megvalósuljon, minden évben nehéz, és nem feltétlenül népszerű lépéseket kell majd megtennie az Elnöknek.

Jó kompromisszum született az autógyárak területén. Detroit, tehát gyakorlatilag az amerikai autógyártás már évek óta a haláltusáját vívja Japán és Németország ellen. A válság megadta volna a kegyelemdöfést, ezzel áttételesen több millió embernek adó iparág nagy része tűnt volna el a süllyesztőben. Az Obama-vezetés kisegítette a három nagy autógyárat, kérte az amerikaiakat, hogy vásároljanak hazai gyártású autókat, garantálta az alkatrész ellátást, de mindezt azzal a feltétellel, hogy az autóipar átszervezi, karcsúsítja magát a nyereséges működés érdekében, illetve lezárja a tárgyalásokat egy-egy másik vállalat általi átvételről. Ezzel az évtizedek óta jószerével versenyképtelen ágazat ügye nincs véglegesen megoldva, de most már rá van kényszerítve, hogy életképessé tegye magát, és mindez nem fog milliók állásába kerülni. A látszat ellenére ez nemcsak a féktelen költekezés kormánya, történtek költségcsökkentő, racionalizáló lépések is, ilyen például a Pentagon-t ésszerűbb beszerzésre kötelező törvény. Ezek hatása azonban a válság és a nagyléptékű tervek mellett egyelőre árnyékban maradt.

A Pénzügyi Szektor megregulázása folyamatosan napirenden volt az első évben. Született is néhány részeredmény, például a sokkal tisztességesebb hitelkártya szabályozás, vagy a szövetségi szinten is szigorúbb ellenőrzése a csalásoknak, elsősorban a jelzéloghitelezés területén. Mégis az az érzése az embernek, hogy Obama szavazói bázisának a kedvében járva, és kevésbé a valós megoldásra fókuszálva teszi ezt. Szinte rendszeressé váltak a populista ízű kirohanások a nagy bankok és befektetési bankok ellen, főleg azok bónuszai kapcsán. Mentségére legyen mondva, hogy az irígységre játszó, és „blame game” kártyát szinte minden vezető előhúzza, említsük például Nicholas Sarkozy-t. Mindenesetre Obama lépéseket tett a hasznosabb területeken is, így a felügyeletek megerősítése, és ami eddig még nem történt meg a világtörténelemben soha, nemzetközi szintű tételéhez. Ebben egyébként Obama csak követő, hiszen a javaslatok éllovasa az angol miniszterelnök, Gordon Brown.

Egyenlő esélyek

Az Obama kabinet minden idők legszínesebbje. Nem elég, hogy maga az Elnök is csak félig fehér, és a felesége magában hordozza az Afrikából Amerikába hurcolt Afro Amerikaiak génjeit, a kormányzat legfelső szintje mindenféle származású vezetővel van tele. Van, akinek a szülei Kínából (Steven Chu – Energiaügy, nem mellesleg fizikai Nobel-díjas, illetve Gary locke - Kereskedelem), van, akinek Mexikóból és Nicaraguából (Hilda Solis – Munkaügy), Japánból (Eric Shinseki), vagy éppen a nagyszülők Magyarországról (Peter Orszag – Költségvetés), hogy csak néhányat említsünk. Emellett több a nő: Hillary Clinton, Sebelius, Napolitano, vagy az ENSZ nagykövet Susan Rice. A legelső Afro-Amerikai főügyész, első Afro-Amerikai NASA vezér is ehhez a kabinethez köthető. Szintén Obama-hoz kötődik az első spanyolajkú és egyben harmadik nő a Legfelsőbb Bíróságban, Sonia Sotomayor.

Igaz, a rasszizmussal legalább három évtizede nincs már probléma, így a Bush-éra is olyan meghatározó embereket emelt be (és vissza) a legfelsőbb körökbe mint Condoleeza Rice, vagy a már korábban, többek között éppen idősebb Bush elnöksége alatt is nagy karriert befutó Colin Powell.

Kinevezéseket ugyanakkor néhány mellényúlás is tarkította. Egyrészt ott volt Daschle és Geithner ügye, az elmaradt, illetve be nem vallott adótartozásokkal kapcsolatba, Daschle emiatt az egészségügyi tárcát el is veszítette. A Kereskedelmi bársonyszékbe pedig először Richardson nem tudott beülni, igaz ő a kinevezésig sem jutott a New Mexicoban (saját maga által kormányzott államban) kirobbanni készülő botrány miatt. A rossz nyelvek szerint a Clinton házaspár húzta ki alóla a szőnyeget, amiért a kampányban az oldalukról átállt Obama-hoz. Richardson kiesésével egyébként egyedül a spanyolajkú vonal nem került be a legfelső vezetésbe.

Obama a Szociális politika terén sem feledte el közösségi munkás előéletét, és számos intézkedéssel próbált egy szociálisan érzékenyebb, egyenlőbb, és persze drágább államot felépíteni.

A meleg közösség azon egyetlen kisebbség volt Amerikában, amelynek tagjai között nem nőtt, hanem csökkent a Demokrata elnökjelölt támogatottsága 2004-hez képest Obama megválasztásakor. Obama nem is lépett előre jelentőset ezen a területen, inkább csak kisebb, gesztusértékű megnyilvánulásokra futotta tőle. Ilyen volt például a Mathew Shepard törvény, amely a korábban csak faji, vallási csoportok ellen irányuló bűncselekményeket kiterjeszti a szexuális irányultság ellen elkövetett esetekre is.

A Lily Ledbetter – törvény az azonos képességekért és munkáért, azonos fizetést ír elő, nemre, korra és származásra való tekintet nélkül. Obama kiterjesztette a gyerekeknek szóló egészségvédelmi programot, továbbá magasabb adót kívánt kivetni a cigarettára, a befolyó összeg egészségügyre való fordítása érdekében.

A válság idején a jelzálogot nehezen fizetők számára nyújt némi segítséget a Helping Families Save Their Homes törvény.

Tipikusan a liberális álláspontot képviselte akkor is, amikor az őssejt kutatás állami finanszírozásának tiltását oldotta fel, vagy hogy ismét támogat olyan szervezeteket, amelyek a terhesség megszakításról adnak tájékoztatást, ehhez finanszírozást adnak.

Egészségügy

Bár a gazdaság kínlódik, Amerika háborút vív sok ezer kilométerre, és a globális felmelegedésre nincs válasz, a legnagyobb vitákat mégis az egészségügyi rendszer átalakítása okozta. Ezzel már Clinton is megpróbálkozott 1993-ban, de nem tudta átvinni az elképzeléseit. Az egészségügyi rendszer jelenleg drága, és közel 50 millió embernek nincs biztosítása. Bár közülük sokan önként nem kérnek ernyőt a fejük fölé, így is tízmilliós nagyságrendű azok száma, akik ezt egészen egyszerűen nem engedhetik meg maguknak. Ha őket komoly betegség döntené le a lábukról, az teljes anyagi csődöt jelentene. A reform célja az lenne, hogy egyszerre csökkentsenek költségeket, de tegyék elérhetővé az ellátást a szegényebb rétegek számára is. Nyilvánvaló, hogy ez a két cél nehezen összefésülhető, és számos gazdasági érdeket is sérthet, a deficit növelésének félelméről nem is beszélve. Obama, tanulván Clinton hibájából, nem akarta az akaratát ráerőltetni a törvényhozásra, hagyta, hogy a részletekkel ők maguk bíbelődjenek. A nyár folyamán a Republikánusok kemény ellenkampányt indítottak a reform ellen, és ezzel nem is keveset értek el. A reform támogatottsága csökkent, ezen keresztül Obama támogatottsága is, a képviselőkre és szenátorokra pedig nyomást gyakoroltak, és a Demokrata többség ellenére nem alakult ki teljesen egységes elképzelés. Végül Obama mégis messzebbre jutott, mint az előző Demokrata Elnök, és a Képviselőház, illetve a Szenátus is elfogadta a saját verzióját. Ebben ugyan felpuhult Obama terve, de az elvi kérdésekben, talán a teljes állami garancia kivételével reális közelségbe került a törvény végleges, összefésült változatának elfogadása. A sors kegyetlen játéka, hogy nyáron elhunyt Edward Kennedy, Obama nagy támogatója a kampány során, az egykori Elnök testvére, és az egészségügyi reform régi élharcosa. A megürült helyére januárban választásokat írtak a Demokrata fellegvárnak számító Massachussetts államban, ahol t magát évtizedekig újraválasztották. Ezúttal azonban a Republikánusok nyertek, és így áttételesen éppen Ted Kennedy halála miatt vesztették el ún. szupertöbbségüket a Szenátusban, ami veszélyezteti a reform elfogadását. Az erőfeszítések és az ígéretek miatt súlyos vereség lenne Obama-nak, ha még egy felpuhult verzió sem kerülne elfogadásra idén, és a helyzete egyre nehezebbnek látszik.

Külpolitika

Obama külpolitikája határozott váltás az elődjével szemben. Bár a kritikusok jogosan hívják fel a figyelmet arra, hogy egy év után sincs megfogalmazott doktrína, az Elnök lépései önmagában elég sokat elárulnak. A beavatkozást néhol kifejezetten előnyösnek tekintett külpolitikát felváltotta az óvatosabb, diplomáciára és kompromisszumkeresésre hagyatkozó stratégia. Obama és Clinton valószínűleg átlátja azt, hogy a világ és benne az Egyesült Államok súlya ma már nem az, ami akár csak 5-10 éve volt.

Obama nagyon sokat is tett azért, hogy országa külpolitikai kapcsolatai és nemzetközi presztízse javuljanak. Sokat emlegetett statisztika, hogy ő volt az az Elnök, aki első évében a legtöbb utazást tette meg. Az egyik legfontosabb során történt meg a nyitás az arab világ felé, amelyet a híres Kairói beszédben hangzott el. Kínai útja során sokak szerint szokatlanul barátságos hangnemet választott, és kevésbé kritizálta az ázsiai óriást például Tibet vagy az emberi jogok kapcsán. Ez a megközelítés pragmatikusnak mondható. Emberjogi szervezeteknek kevésbé tetszhet, de ma már Kína Amerika legfontosabb hitelezője és kereskedelmi partnere, itt a kompromisszumkeresés megint csak annak felismerése, hogy Amerika többé nem erőltetheti rá a véleményét másokra. Konkrét eredmény kevés született, és csak idővel fog kiderülni, hogy a kompromisszumkészség kifizetődő volt-e. Összességében Obama, Clinton és Biden, bárhová is ment, mindenhol a kölcsönös együttműködés politikáját hirdette meg. Nem csoda, hogy amíg Obama elfogadottsága csökkent otthon, külföldön szinte teljesen töretlen maradt, egyedül Izrael és talán Franciaország jelent kivételt.

Obama-kabinet ütemtervet állított fel az Irakból történő kivonulásra, és megkezdte annak végrehajtását. Ha sikerül betartani, akkor az négy hónappal lesz hosszabb a kampányban ígértnél, de egy néhány hónapos további késés sem változtatná meg a csapatkivonás eredményének megítélését. Sokkal fontosabb, hogy a helyszínen maradó szolgáltató és kiképző egységek valóban nem megszállókként viselkednek-e majd.

Az új Elnök nem hamarkodta el az Afganisztánba küldendő csapaterősítés kérdését. Ráadásul ebben látványosan ellentétbe került Biden-nel. Vannak akikben nem tudatosult a kampány alatt, hogy Obama folytatni szeretné az afgán (és tulajdonképpen pakisztáni) missziót, pedig ezt határozottan ígérte, és külön kitért rá többek között a 2008 júliusi Berlinben tartott beszédében is. Kritika érte Obama-t amiatt is, hogy háborúban álló Elnökként nem érdemelte meg a béke Nobel-díjat. Az állítás lényegével teljes mértékben egyetérthetünk, az indoklással kevésbé. Obama nem saját magának adta oda a díjat, a bizottság volt az, aki véleményem szerint hibát követett el. Nem Afganisztán miatt, hanem azért, mert Obama törekvései még nem jártak annyi eredménnyel, pláne kézzelfoghatókkal, amely indokolná az elismerés odaítélését. Az Elnök ugyan átvette a díjat, de hangsúlyozta, hogy nem gondolja, hogy a korábbi díjazottak mellett kellene szerepelnie a nevének. Ez elfogadható reakció, talán az sem lett volna túlzás, hogy megköszöni, de visszautasítja azt.

Az Amerika által ellenségesnek titulált országokkal enyhe közeledés történt, de lényegi áttörés nem. Az őrült módon államosításba fogó Chavez-zel Obama még kezet is fogott, enyhítette de nem oldotta fel a Kubával szemben fenntartott kereskedelmi és utazási korlátozásokat. Irán és Észak-Korea kapcsán nem történt semmilyen érdemleges változás, nekem egyébként határozott véleményem, hogy az utóbbi saját állampolgárai kivételével nem jelent veszélyt szinte senkire.

Szót kell még ejteni Guantanamo-ról, amelynek nagyobb a füstje mint a lángja. Obama első intézkedései között rendelte el annak bezárását, amely eggyé vált a jogtiprás és az embertelen kínzások fogalmával. A gyakorlati megvalósítás nem megy könnyen. Mivel az ott lévők többsége nem térhet vissza hazájába, vagy mégsem akarják szabadon engedni, elhelyezésük komoly jogi és technikai akadályokat hozott fel. Guantanamo-n még mindig vannak fogvatartottak, sőt van köztük olyan is, aki egy amerikai börtön helyett ott akar maradni (!), így a megoldás egyelőre csúszik és még nem teljeskörű. Guantanamo inkább szimbólum, mint elsődleges kérdés, így a bezárás, ami alapvetően jó lépés helyett mind Obama-nak, mind a kritikusoknak arra kellene koncentrálni, hogy a kínzások és az emberi jogokat alapvetően semmibe vevő gyakorlat ne folytatódjon. Az Elnök már második napján megtiltotta a kínzások folytatását általában véve is, kérdés itt is a gyakorlati megvalósítás.

Obama külpolitikája, nem kis részben tapasztalt segítői közreműködése által is, sikeresnek mondható. Ehhez pedig a szándékokon túl nem kellett igazán sokat tennie, önmagában a jelenléte elég volt ehhez. No nem azért, mert valami különleges aura lengené körül, hanem azért mert a váltás az ország élén magában hordozta a jobb kapcsolatokat. Ezt hívják önbeteljesítő jóslatnak. Aki látványos eredményeket akar, az emlékezzen az iraki invázióra. Két hónap és az övék volt az ország. Az aztán igazán látványos volt. Utóbb most már látjuk, hogy mennyire is volt ez jó.

Környezetvédelem

Ezen területen fontos, de a vártnál egyelőre visszafogottabb lépések történtek. A nemzeti parkok hatékonyabb védelme érdekében megszületett a Land Management Act, szigorodott az autók kibocsátására vonatkozó szabályozás, és bár nem Obama környezetének az ötlete, de támogatásáról biztosította az igencsak sikeres amerikai roncsautó programot, az ún. Cash-for clunkers-t, ami elsősorban környezetvédelmi szempontokat tartott szem előtt. A gazdasági élénkítő csomag pedig 54 milliárdot irányzott elő kifejezetten környezetvédelmet szem előtt tartó, megújuló erőforrásokat előállító beruházásokra, illetve az elektromos hálózat felújítására.

Többször elhangzott, hogy 2050-re 80%-os emisszió csökkenést szeretne az üvegházhatású gázokból, de konkrét lépés kevés történt. A Szenátus által mind a mai napig nem került elfogadásra az American Clean Energy and Security Act, amely 2020-ra 17%-os csökkentést írna elő. Aggasztó pont, hogy nemzetközi téren az Egyesült Államok alig tett valamit a globális felmelegedés ellen. A szándék ugyan megvan, de a Bush-éra probléma létezéséről is szinte tudni nem akaró hozzáállása után, szintén nem törte össze magát igyekezetében. Koppenhága pedig nem tartozik Obama kedvenc városai közé, hiszen az olimpiai kudarc után, a klímakonferencia sem járt eredménnyel.

Transzparencia

Obama beiktatása előtt egy nyílt, a polgárokkal rendszeres kommunikációt megvalósító vezetést ígért. Ezt meg is tartotta, ugyanakkor a kezdeti lelkesedés valamelyest mára beleszürkült a hétköznapokba. A Fehér Ház Youtube csatornája tömve van videókkal, a recovery.gov beszámol a gazdasági élénkítő csomagról, és a szóvívő Gibbs vidáman mutatja be az iPhone-re fejlesztett alkalmazásukat.

Obama az első évben több town hall meeting-et (hmm..lakossági fórumot) tartott a gazdaság és az egészségügy kérdésében, bár ezek egyre ritkábbak. Korábban példátlan módon, első Elnökként Obama több népszerű TV show-ban is megjelent (Letterman, Leno), ám ezek inkább voltak népszerűség fenntartásra irányuló kísérletek, mint valós kommunikáció a választókkal.

Obama-t ugyanakkor több kevéssé hallható kritika érte, hogy a kevéssé kedvező információkat, illetve a másik oldalon állókat támogató médiát kifejezetten a háttérbe szorítja. Az előző alelnök kritizálta Obama-t, amiért visszatart számos korábbi feljegyzést sikeres CIA akciókról, amely kedvezőbb színben tüntetné fel a Bush kabinetet. Egyes kritikusok szerint az Elnök a jobboldali Fox csatornának ott tesz be, ahol csak tud. Ebből annyi egészen bizonyosan igaz, hogy amíg a jelenlegi adminisztráció kifelé a legjobb arcát igyekszik mutatni, nem mentes a háttérjátszmáktól.

Kifejezetten kínos volt, ahogyan Obama, a bázisának számító város, Chicago nyári olimpiai jelentkezését kezelte. Először nejét küldte, majd még is ment, ahol minden lobbizása ellenére a szeles város, már az első fordulóban búcsúzni kényszerült.

Két végleges kudarc

Obama egyelőre két olyan területen vallott végleges kudarcot, ahol kommunikációja alapján messzire kellett volna jutnia. Az egyik a pártok közötti együttműködés és az árokbetemetés volt. Eddig példátlan módon három tárca vezetését és a politikai ellenfél Republikánusoknak adta. Meghagyta Robert Gates-et a Védelmi miniszteri poszton, aki ugyan nem egy pártkatona, de mégis a Bush vezetés második félidejét már eltöltötte itt. A Közlekedési bársonyszéket pedig Ray LaHood kapta, aki 14 évig (7 alkalommal megválasztva) képviselte Illionis egyik körzetét a Képviselőházban, tehát abból az államból, ahol Obama-t is megválasztották szenátornak 2004-ben. A Kereskedelmi tárcát Judd Gregg kapta volna, de ő az utolsó pillanatban visszalépett. Ráadásul Utah Republikánus kormányzóját, Jon Huntsman-t kínai nagykövetté nevezte ki (Huntsman élt Tajvan szigetén, és folyékonyan beszéli a Mandarin nyelvjárást), ami talán ma már a a legfontosabb nagyköveti poszt az egész világon.

A Republikánusok ennek ellenére már az első pillanattól kezdve határozottan támadták Obama-t, és egyre nagyobb erővel teszik ezt a mai napig is, főleg nyártól az egészségügyi reform miatt, sikerrel. El lehetne azon vitatkozni, hogy vajon árokásók és megegyezésre képtelenek, vagy éppen úgymond átláttak a szitán és nem akartak Obama politikai eszközévé válni, de szerintem mindkét álláspontban van némi igazság. Akármi is az indok, Obama ezt a célját már biztosan nem fogja tudni teljesíteni.

A másik lezárultan eredménytelen terület a lobbistákhoz kapcsolódik. Itt Obama kifejezetten megszegte választási ígéreteit, és nem igazán okolhat külső hatást emiatt. Még Elnöksége legelején is azt hirdette, hogy csak az lehet az adminisztráció tagja, aki az előtte lévő két évben nem volt hivatalos lobbista valamilyen ügyben. Bár néhány esetben még ezt a vállalását is megszegte, de maga a korlát is csak menekülőút volt, hogy számos nem is olyan régen még lobbiérdekeket szolgáló szakembert vehessen fel. Azok száma, akik az elmúlt 5 évben ilyen pozíciót töltöttek be, a teljes adminisztráción belül eléri az ötven főt, ami még akkor is nagyon sok, ha tudjuk, hogy ezer fő feletti a kinevezések száma. Obama vélhetően a hatékonyság oldalán rombolta a saját szavahihetőségét.

Egyik terület sem számít nagyon fontosnak abból a szempontból, hogy egy Elnök eredményes legyen. Az Egyesült Államok évtizedek óta sikeres ország úgy, hogy a két nagy párt acsarkodik egymással és a lobbierők az ország vezetésére is ráhatással vannak, sőt néha posztokat is betöltenek. Ugyanakkor mégis úgy érzi az ember, hogy egy lehetőség itt és most beváltatlan maradt.

Számokban

Mindez persze csak összefoglaló. Azt, hogy Obama és stábja mennyi mindennel foglalkozik, arra a legjobb rálátást valószínűleg az Obameter mutatja, amely az Elnök összes ígéretét és annak sorsát számon tartja. Az első év után Obama több mint 500 ígéretéből csupán 2 esetben nem történt semmilyen lépés. A többi esetben 91 olyan van, ami beváltott ígéret. Ez időarányosan is elmarad a szükségestől, pláne ha azt vesszük, hogy az első év, kongresszusi hátországgal termékeny szokott lenni, ugyanakkor nem nevezhető kevésnek. Van továbbá 33 olyan ígéret, ahol kompromisszum született, nem tekinthető maradéktalanul beváltottnak, de kudarcnak sem. A kifejezetten megszegett ígéretek száma 15. Az ígéretek nagy része mégis az elakadt megvalósítás, vagy a folyamatban lévő kategóriában van, szám szerint 87 és 275. Obama még csak most ért a munka dandárjához. Az Obameter összegzi a legfontosabb 25 választási ígéretet is, ez talán még jobban jellemzi, hogy a mostani vezetés mire jutott. Az eredmény jellemző: mindenhol komoly lépések történtek, de végleges eredmény egyelőre kevés. A 25 vállalásból mindössze kettő teljesült maradéktalanul, van egy megszegett (a fent már említett lobbistákról), néhány kompromisszum, de szinte minden más „folyamatban lévő” kategória. Az emberben óhatatlanul felmerül a kérdés: nem lesz ez túl sok?

Nem arról van szó, hogy Obama és a stábja nem bírná a terhelést. Persze időnként a sajtóban megjegyzik, hogy Barack kobakján egyre több az ősz hajszál (48 évesen ez nem csoda), és mennyire vékony, a valóságban Obama továbbra is energikusan dolgozik, és nem mutatja az elfáradás jeleit. A jelenlegi csapat olyan mennyiségű friss ötlettel és változtatási szándékkal jött a Fehér Házba, hogy talán kétszer ennyit is bírnának.

A helyzet azonban az, hogy egy demokráciában úgy lehet csak eredményeket elérni, hogy együttműködünk és széles bázis érdekében cselekszünk (ezt egy bizonyos Ferencnek is elmondhatta volna valaki annak idején). Amerikában rengeteg a társadalmi szervezet, céges és egyéb lobbierő, és természetesen ott van a Ház és a Szenátus, akik támogatása nélkül vajmi keveset lehet elérni. Ők nem akadályozgató hivatalnokok jobbára, hanem a társadalmi vagy gazdasági akarat képviselői, a véleményük fontos. Az Elnököknek nincs könnyű dolga. A Kongresszus többnyire arctalan massza, persze látjuk Pelosi-t, Reid-et, stb., de ha kell jön helyettük egy új arc, és a felületes szemlélő már nem tudja ki a beazonosítható felelős egy-egy területért. Ezért az Elnököt terheli a média figyelme minden döntésért, vagy át nem vitt javaslatért. Ez a helyzet most az Egészségügyben is.

Obama-nak fogyóban van a politikai tőkéje. Túl sok mindent szeretne, túl sok helyre fekteti be azt, és elaprózza erőit. Pedig politikai tőkéből a legelején nagyon is sok volt, és még ma sincs kevés. Támogatott a választáson, többség a Szenátusban és a Képviselőházban, pártbeli ellenlábasait és nagy embereket maga mellé vette és így kivette a fegyvert a kezükből. Kampánybeli ellenfelek közül: Clinton, Biden, Richardson is kapott pozíciót, igaz ez utóbbi, ahogy fent is írtam végül lemaradt róla. Edwards csak azért nem kapott semmit, mert a házasságon kívüli afférja végleg leradírozta őt a politikai térképről, és egy ilyen populista ember jobb is, ha távol tartja magát minden felelős pozíciótól. Szintén több kormányzó is kapott szerepet: Napolitano, Sebelius, Vilsack (aki 2007-ig volt hivatalban), Locke (aki 2005-ig). A szenátorok között említhetjük Salazar-t, magát Biden-t és Clinton-t, Tom Daschle csak a lemondás miatt nem. Természetesen nem feledkezhetünk meg a legendásan hmm..határozott Rahm-ról, a kabinetfőnökről, aki a Képviselőházban volt jelen.

Támogatottság

Az Elnöknek a nép körében is fogyóban van a támogatottsága. Erről cikkeznek a legtöbben, pedig éppen ez az, amit előre lehetett sejteni, mert az Elnökök nagyon hasonló utat járnak be.

Obama egy év alatt elvesztette azok negyedét, akik támogatták munkáját, és több mint megduplázódott azok száma, akik ellenzik azt. A folyamat mégsem meglepő. Ahogy a fenti linken is olvasható, amit a beiktatás másnapján írtam, minden Elnök hasonló utat jár be, és általában már a második évben beesnek 50%-os elfogadottság alá. A statisztikai hibahatáron belül Obama-val ez már megtörtént, egyébként 50% környékén van. Ez az év valószínűleg további csökkenést vetít előre. A Fordulópont a második-harmadik negyedév során jöhet el, ha eljön, és valahol 40-45% között a legvalószínűbb. Ha ezt a szintet nem tudja megtartani Obama, akkor valószínű az egyciklusos elnökség. Azt, hogy már az 50% is komoly gondokat jól jelzi a kormányzóválasztás New Jersey-ben, de még inkább a már említett szenátori választás Massachussetts-ben. Talán felmerülhet az, hogy a nehéz gazdasági helyzet miatt sokan türelmetlenek Obama-val szemben. A felmérések nem ezt mutatják. A választók 63%-a szerint még soha ennyi kihívással nem szembesült Elnök. Ez valószínűleg Roosevelt után is két vagy három esetben költői túlzás.

Véleményem szerint két fő forgatókönyv áll Obama előtt. Carter vagy Reagan. Mindkettő nehéz helyzetben vette át a stafétabotot, és mindkettő népszerű, de sokak által nem eléggé tapasztalt emberként volt megítélve az elején Carter annak idején még népszerűbb is volt mint Obama az első hónapban. Mindhárman bejárták a 65% vagy afeletti zónát a támogatottságban (a népszerűség és a támogatottság két külön fogalom), és első évükben legalább 51%-ig estek. Végül Reagan első ciklusát 60% felett, Carter bőven 40% alatt fejezte be. Reagan-t nagy többséggel újraválasztották, Carter-t nem, éppen Reagan ellen bukott. Reagan gazdasági elképzelései és időzítése működött, Carter-é nem. Hogy Obama-val mi lesz azt most még nem tudni, de az ábrán tisztán látszik a megdöbbentően erős korreláció (nem tartozik szorosan ide, de az is félelmetes, hogy Clinton és Reagan grafikonja az első 8 hónap kivételével mennyire hasonlít egymásra. Carter és Reagan ábrája a második év végén kezdett el élesen egymás ellen menni.

Jó Elnök vagy nem?

Amikor megkérdezték, hogyan értékeli az első évét, Obama B+-t adott magának. Kommunikációs tanácsadói figyelmeztethették volna, hogy erre a kérdésre nincs jó válasz, ha történetesen saját magát kell értékelnie az embernek. Ha erős jegyet ad magának, azzal öntelt, ha gyengét azzal bizonytalan jelzőt aggat magára óhatatlanul. Lehet-e ennyi idő alatt értékelni? Mivel az Obama adminisztráció hivatali idejének negyedét, igaz talán legfontosabb időszakát töltötte ki a következő választásig, fürdik a félkész eredményekben. Ha mindenképpen osztályzatot kellene adni, azt mondanám, hogy 3/4, ami a B- vagy C+ jegynek felel meg, viszont ha nem történik több területen előrelépés, akkor az négy év után 2-es vagy 3-as, azaz D vagy C érdemjegy.

Állóháború és kőkemény kézitusákkal tarkított menet következik. Valójában éppen most jön a legizgalmasabb rész.