A Nobel béke-díj 111 éves történelme során 91 alkalommal
ítélték oda valaki(k)nek. Ebből 20 alkalommal egy szervezet kapta az
elismerést, akár önállóan, akár megosztva azt. Például 2007-ben Al Gore nem
egyedül, hanem a klímaváltozás hatásait vizsgáló IPCC-vel együtt kapta meg a
díjat. Így korántsem kellene, hogy annyira meglepő legyen a tény, hogy nem egy
személy, hanem egy szervezet, vagy még inkább egy eszmét megtestesítő szövetség
és folyamat legyen a díjazott.
A kritikusok többsége még arra sem veszi a fáradságot, hogy
a díj megnevezésén túl utánanézzen annak, hogy mi a célja annak. A Nobel béke-díjat
elnyertek egy része soha életében nem látott harcmezőt vagy nem konkrét békekötésekben,
enyhülési folyamatokban testesült meg a tevékenysége. Sokan az emberi jogok, a
demokrácia, vagy éppen a klímaváltozás területén elért küzdelmük miatt
kaphatták meg az elismerést. A Béke fogalma itt tágabb és átfogóbb értelmében
jelenik meg, amely a társadalmi igazságosság és a konfliktusok csökkentését, az
emberi jogok kiteljesedését szolgálja.
A bizottság nyilván nem tévedhetetlen. Három éve, Barack
Obama esetén például egyértelműen hibás döntést hoztak. Még ha a jelenlegi
Amerikai Elnök egy nap talán ki is érdemelné a címet, amelynek érdemtelenségét
első nyilatkozatában még ő maga is elismerte, akkor is nagyon korai volt neki
ítélni a díjat. Az Európai Unió esetén azonban hat évtized munkájának gyümölcse
egyértelműen látszik, így szó nincs a bizalom megelőlegezéséről.
Európa az egyetlen földrész a világon, ahol a politikai és
civil szabadságjogok alapján szinte minden nemzetnek szabadnak tekinthető a
Freedom House jelentése alapján. Kivételt csupán azok az országok jelentenek,
amelyek még nem tagjai az EU-nak, és jellemzően az elmúlt két évtizedben lettek
(ismét)
Ám az EU még a Keleti Blokkból kivált számos országot –
közük hazánkat - is befogadott és tett nyitottabb társadalommá, gyakran éppen a
felvételt jelentő kritériumok és kiépítendő intézményrendszer megkövetelésének
segítségével. Amikor a Freedom House 1973-ban elkezdte publikálni a szabadság
fokát a Nyugat-Európai országok 72% volt teljesen szabad, mára ez a szám 100%,
ha nem számolunk Törökországgal, amelyet a jelentés kevéssé érthető módon ide
sorol. A Közép-Kelet Európai országok egyik sem volt szabad, mára mindegyik az
lett. Az elmúlt 4 évtized alatt a
mostani EU tagok esetén 13 ország került át a nem szabad kategóriából a
teljesen szabadba (ezek egy része a volt Jugoszláviából és Szovjetunióból vált
ki), és további 3 a részben szabad csoportból lépett tovább.
Az Economist Intelligence Unit (EIU) Democracy Indexe 26
olyan országot különböztet meg, ahol a demokrácia tökéletesen működik, ebből 14
az Európai Unióban található. Az EU legrosszabbul teljesítő nemzete az 56.
helyen található a 156 országot felsoroló listán, és csak úgy, mint hazánk: a
nem tökéletes demokráciák között foglal helyet. Ezzel magasan a demokrációk
leginkább koncentrált, magas minőségi fokú területeinek a legjobbját hoztuk
létre a kontinensen. Sokan elfelejtik, hogy az integrációs törekvések
megszületésénél, és még sokáig azt követően is, a mai tagok jelentős részében
kőkemény elnyomás volt jelen. A hetvenes évekig Franco diktatúra volt Spanyolországban,
és a teljes Keleti-blokk a vasfüggöny mögött volt. Mára ezek az országok teljes
demokrációban élhetnek.
Az integráció miatt mára az EU a népességét tekintve a
legnagyobb olyan közösség lett ahol a tőke, az áruk, de ami még fontosabb: az
emberek korlátozás nélkül, szabadon mozoghatnak. Az ötvenes években, a folyamat
kezdetén elképzelhetetlen lett volna, hogy bárki Szófiából (a benzinkutak kivételével)
megállás nélkül Lisszabonba vagy Stockholmba mehetett volna. Ehhez hasonló
mértékben ilyesmi sehol máshol nem történt a világban. Az EU nemcsak a saját
határain belüli, vagy akár a tagságra esélyes országok életét tette szabadabbá
és jobbá, hanem a távoli, lemaradt térségeket is segítette. Az Unió
toronymagasan a legtöbbet adományozta humanitárius segélyek keretében, több
mint kétszeresen megelőzve az Egyesült Államokat, amelynek külpolitikáját
sokkal inkább a katonai kiadások dominanciája határozza meg.
A Nobel-díj bizottság tagjai a norvég társadalom kiemelt
alakjai. Tőlük külön komoly elismerés, hogy a díjat egy olyan nemzettől kaptuk,
amelyik állhatatos módon ellenáll a nagy európai szövetség integrálási
kísérleteinek, és amelyiknek valamennyi szomszéda, fontos kereskedelmi
kapcsolata az Európai Unióban található országokban van. Más szóval: ismernek
minket, mint a tenyerüket.
Az Európai Unió egy olyan összefogás, amelynek a tagjai két
generációval ezelőtt a szó legszorosabb értelmében halomra gyilkolták egymást,
és nem egynek közülük deklarált célja volt a másik fold színéről történő teljes
eltörlése. Nincs az emberiség történetében még egy olyan politikai és
társadalmi sikertörténet, mint az európai integrációé.
Nagyon büszkék lehetünk arra, hogy egy olyan országban élünk,
amely tagja ennek a szövetségnek. Azokat pedig, akik fanyalognak, és nem tudják
értékelni az eredményeket, még akkor sem, amikor azt nem belülről ismerik el, őszintén
sajnálom. Nem lehet könnyű az ő cinikus világukban élni.
