Adósságspirálban vagyunk?

Mostanában sokszor hallom, hogy Magyarország adósságspirálban van, és az egyedüli kiút az adósság visszafizetési feltételeinek újratárgyalása, illetve egy részének elengedése. Az adósságspirál lényege a közbeszédben az értelmezésem szerint az, hogy (itt) az állam a korábbi hitelek törlesztési és kamatkötelezettségeit már kizárólag vagy nagy részben csak újabb hitelek felvételével képes megoldani, és ennek a folyamatnak a megállítására már nincs reális esély.

Korábban már írtam, hogy elméleti szinten nagyon komoly adósságok is törleszthetőek. A kérdés annak szerkezete, külső-belső irányban történt-e, hazai vagy más deviza alapú, és még sorolhatnám.

Az egyik tévhit, hogy a külföld, nagy bankok, multinacionális vállalatbirodalmak felé lennénk eladósodva, ráadásul egy viszonylag szűk kör felé. Ebben az esetben szimplán technikai és jogi értelemben (is) a tárgyalás az egyszeri adósság csökkentésről, részbeni elengedésről könnyebb lenne. A helyzet azonban az, hogy az adósság jelentős része hazai kezekben van. (erre ZSV az oldalán mutatott rá, azóta eltűnt a szöveg az oldalról, mivel mindig csak a legfrissebb bejegyzéseit teszi ki). Az államkötvények összes értéke (deviza és forintalapú együtt), amely technikai szempontból könnyebben tárgyalható lenne, 12 330 mrd Ft. Ez természetesen nem a teljes államadósság, csak annak hosszú lejáratú, nem specializált része (például éven belül lejáró kincstárjegyeket érdekes lenne "újratárgyalni"). Ebből 6 102 mrd Ft van közvetlenül külföldi kézen. A magyarba beletartoznak a hazai vállalatok is, ezek azonban összesen kevesebb mint 108 mrd Ft-nyi értékben tartanak államkötvényeket, ezek aránya alacsony, hogy ebből mennyi értékben van külföldi tulajdonú cégek kezében, nem tudni. Nagyon sok államkötvényt tartanak az egyéb monetáris intézmények, ezek nagy része azonban befektetési alap, amelyeket 60 mrd Ft kivételével hazai magánszemélyek és intézmények tartanak, összesen majdnem 3100 mrd Ft értékben. Ha úgy számoljuk, hogy az MNB statisztikákban nem magyar háztartások, de magyarnak tekintett szektorokat 20-80%-ban megbontjuk külföld-hazai arányban, ami már erős feltételezés, akkor is a teljes államkötvény adósság 5 192 mrd Ft és 7 138 mrd Ft hazai - külföldi arányt mutat. Mivel az, hogy ki külföldi és ki nem lehetetlen megállapítani, vagy nagyon súlyos jogi problémákat okozna, így nem tehető különbség, tehát egy elengedés mindenkit érintene. Külföldi alapokat csak úgy, mint itthon a nyugdíjára gyűjtő embert, vagy megtakarításokkal rendelkező állampolgárt. Ahogy ZSV is írta, ez egyszeri, befelé szóló brutális vagyonadó lenne. Ennek összes makrogazdasági hatásával, lassabb növekedés, pénzek külföldre menekítése, és társadalmi feszültségével együtt. Ám még ha saját magunkkal való kiszúrást elkerülendő, csak külföldiek felé történő tartozás elengedéséről tárgyalnánk, akkor is maximum 7100 mrd Ft körüli összeg csökkentéséről beszélhetnénk. Akár ennek az oroszlánrésze, páldul 5000 mrd Ft elengedése milyen hatást okozna, olvasható lejjebb.

A másik tévedés, hogy nincs esély a törlesztésre és az adósság csökkenésére. Most nem vagyunk adósságcsapdában (közbeszédben az adósságspirál szinonimája), és az elkerülés is megoldható, ha nem is könnyű. Ezt a kulcstényezők vizsgálata egy viszonylagosan gyors áttekintés révén megmutatja. Amit itt írok azon belül minden egy igencsak egyszerűsített elméleti modell része, viszonylag kevés változóval. Nem tudományos igényű elemzés, a lényeg, hogy a folyamatokra világítson rá.

Mitől függ az adósság jövőbeni pályája? Az egyszerűsített modellben, itt, a válasz könnyen megadható. Függ a költségvetés elsődleges egyenlegének jövőbeni alakulásától, továbbá a kamatlábak mértéke miatt a kamatkiadások mértékétől. Az előbbi függ a bevételektől és a kiadásoktól, az előbbi indirekt módon a gazdaság növekedésétől, és természetesen mindenre az infláció is hatással van.

Minden tényezőt vizsgáltam, és minden esetben a többit változatlanul hagyva három forgatókönyvet néztem. A kék a legrosszabb, a piros a közepes, a zöld a legjobb változat az adósság nagyságának szempontjából. A vízszintes tengelyen az évek láthatóak 2030-ig, a függőlegesen a GDP arányos államadósság.
A módszertan kapcsán még fontos megemlíteni, hogy az adatok kerekítettek, egyéb tényezők nincsenek rájuk hatással és egy teljes mértékig lineáris modellt alkalmaztam. A cél nem az adósságcsapda és elkerülésének, illetve ezek forgatókönyveinek részletes látlelete, hanem az, hogy a lényeges tényezők hatására mutassak rá.

Az első esetben minden változatlan, a GDP növekedés 3%, az infláció 3%, és az adósságszolgálat kamatlábai 10%, 6% (ami a most kibocsátottakra igaz nagyjából) és 2%. Nyilvánvalóan egyik napról a másikra még ha az új papírok esetén elérhető 2%, jó darabig nem ez a kamatláb érvényes átlagosan a teljes állományra. Mégis, elméleti szinten látható, hogy a fizetendő kamat az adósságspirált beindíthatja +4% esetén, és veszélyét eltűntetheti -4% esetén, a mostani állapothoz képest. Az első az alacsony bizalom a magyar államadósság iránt, a második a magas. Nagyon nagy jelentősége van, hogy a piacon mit gondolnak rólunk.



Ha sikerül elérni egyszeri, 5000 mrd Ft-os (!) adósságcsökkentést, akkor a fenti számokkal az alábbi pályák várnak ránk. Lényegi különbség nincs, mindegyik ugyanabban az irányban van, és 20 év után már csak kicsit enyhébb annál, mint az elengedés nélküli állapot.



A helyzet azonban ennél valamivel rosszabb lenne. Az engedmény kikönyörgése, netán a deklarált nemfizetés (be nem vallott államcsőd) nagy bizalomvesztést eredményezne, ami a kamatlábak emelkedését okozná. A feltételezett kamatlábak 13%, 9% és egy nagyon jó gazdasági környezetet alapul véve optimistán 5% lennének. Így rosszabbul járnánk, mint az első esetben, mindhárom forgatókönyv esetén. (továbbá abba ne is menjünk bele, hogy morálisan mit jelent a felvett kötelezettség nem teljesítése)



Nézzük meg mi történne akkor, ha minden tényező az első esethez képest változatlan, a kamatláb minden esetben egységesen 6%, viszont a GDP növekedése 1%, 3%, és 5%. A legjobb esetben a gyorsan növekvő adóbevételek miatt a hatás ugyanolyan jó, mint az alacsony kamatláb mellett.



Amennyiben ugyanezen növekedési ráták mellett az elvonásokat, adóbevételeket úgy csökkentjük, hogy a GDP 40%-a kerüljön az államhoz (durván 10%.-os csökkentés), de a kiadásokat, a szociális ellátórendszert, államapparátust változatlanul hagyjuk, az mindhárom esetben kezelhetetlen helyzetet eredményezne.



Ha a kiadási oldalon is csökkentünk, az első esetben egy évig nem emelünk nominálértékben (reálértékben csökkentünk), a második esetben 1000 mrd Ft-tal, a harmadikban pedig 2000 mrd Ft-tal nyomjuk le a kiadási oldalt és onnantól inflációkövetés történik (kamatláb mindenhol 6%, GDP növekedés 3%), akkor csak az utóbbinál érhetünk el érdemi hatást.



Feltételezhetjük azonban, hogy az elvonás csökkentése jótákonyan hat a gazdaság fejlődésére, a több ottmaradó tőke (elsősorban) beruházásra fordítása és a gazdaság kifehéredése miatt. Ha minden változatlan az előző esethez képest, de 5%-os GDP arányos elvonáscsökkentés (1000 mrd Ft) esetén 1%-os többletnövekedést valószínűsítünk (tehát itt 5%-os növekedést produkálunk), akkor az alábbi forgatókönyveket kapjuk. Már az 1000 mrd Ft-os kiadáscsökkentés is csökkenő államadósságot eredményez, a 2000 mrd-os lefaragás által pedig 20 év alatt gyakorlatilag teljesen eltüntethető az adósság. Ez azt jelenti, hogy egy ma születő gyermek már úgy kezd munkát vállalni, hogy az államnak nem kell elvonnia tőle pénzt arra, hogy évek, vagy évtizedek összegyűlt adósságát az ő munkája finanszírozza.



További feltételezés, hogy a csökkenő adósság barátságosabb kamatlábakat hoz magával. Az előző eset adatai alapján, de 2%-os kamatláb mellett a lenti, még optimistább forgatókönyvek fordulnának elő.



Következtetések:

• Az adósság nyomasztóan nagy, de még ezer út van fel és le is, nem kerültünk még bele az örvénybe.
  
• A legfontosabb önálló külső tényező a kamatláb mértéke, utána szorosan a gazdasági növekedés.
• Az egyszeri adósságelengedés (ami rózsaszín álom, pláne ilyen nagyságrendben), már középtávon sem okozott számottevő eltérést a többi forgatókönyvhöz képest.
  
• Ha a gazdaság a magas adókkal nemigen terhelhető tovább, az adócsökkentés csak a kiadások drasztikus lefaragásával együtt valósulhat meg államcsőd nélkül. Még a legoptimistább forgatókönyv vegyítés esetén (2%-os kamatláb, 5%-os növekedés), a sima egyszeri reálérték stop sem eredményezett érdemi adósság csökkenést. Magyarul: ha elfogadjuk a fentit, muszáj nagymértékben csökkenteni a kiadásokat.

Ez a szociális ellátórendszer erős visszavágását, az állami kiadások drasztikus csökkentését kell hogy jelentse. Nyugdíj, oktatás és egészségügy. Azt hisszük, hogy most jut kevés ezekre, valójában ennél sokkal kevesebb fog. Már amennyiben mindenképpen el akarjuk kerülni az adósságspirált.