A gyűlöletről

Ezt az érzést, sőt jelenséget igazán szemléletesen és mélyen egy kivételes művészi teljesítményben mutatták be. A Gyűlölet című film a kilencvenes évek egyik leginkább meghatározó alkotása volt, egy egész generáció, illetve társadalmi csoport mély kilátástalanságát, elfojtott konfliktusait ábrázolta kőkemény realitásérzékkel. Nem mellesleg ez a mozi indította be igazán két francia filmes géniusz, Matthieu Kassovitz és Vincent Cassel karrierjét. A cselekmény lényege, hogy három külvárosi fiatal Párizsban egy éjszaka során hogyan szembesül azzal, hogy mennyire kitaszított és ha jogi értelemben nem is, de társadalmi, gazdasági értelemben sokadrendű egy tipikus nyugati jóléti államban, jelen esetben Franciaországban. Az egyiküknél végig ott van egy fegyver és bár több erőszakos konfliktusba kerülnek, az valamiért nem sül el egyszer sem(?). Mégis a feszültség végig ott van a film során, azzal a pisztollyal embert fognak ölni. Aki kíváncsi a részletekre, nézze meg, érdemes.

A történetből egyértelműen kiderül, hogy a három fiatalnak és a rivális bandáknak, vagy akár a rendőröknek nem azzal van igazán problémája, akikkel éppen szemben állnak, hanem a saját helyzetükkel. A gyűlölet nem más, mint kivetülés.

Ez jutott eszembe akkor, amikor egy ismerősömtől az alábbi történetet hallottam. Egy apuka, akinek ma már felnőtt gyermeke van, nagyon nem kedvel egy bizonyos társadalmi csoportot, származási alapon (azt, hogy ez mely csoport valójában lényegtelen, mert nem ők a fontosak az eset szempontjából). Ez még lehetne a szalon rasszizmus egyik formája, ami ugyan értelmetlen, de nem feltétlenül okoz kárt senkinek. A helyzet azonban az utóbbi hónapokban igen élessé vált. Kiderült, hogy az illető egyetlen gyermeke történetesen éppen egy olyan emberrel került párkapcsolatba, aki ehhez, az általa gyűlölt társadalmi csoporthoz tartozik. Az apuka ahelyett, hogy legalább ebben az egyedi esetben túltette volna magát előítéletein, megmakacsolta magát. Az illetővel nem volt hajlandó találkozni, de ennél is tovább ment, a gyermekét kemény lelki nyomás alá helyezte, helyenként nyomdafestéket nem tűrő módon szidva mind a saját gyermeke kapcsolat során végrehajtott tetteit, mind az adott csoporthoz tartozó párját. A konfliktus a mai napig nem oldódott meg, a gyereke azt, akivel most együtt van, továbbra sem merte bemutatni az apjának.

Kinek okozott kárt ezzel az apa? Az adott csoportnak, amelyet gyűlöl aligha, hiszen még találkozni sem találkozott annak tagjával, így semmilyen formában nem kommunikáltak. Amennyiben a gyerek a párjának továbbadja, hogy az apjának mi a véleménye, akkor ez persze okozhat rossz érzéseket neki is. Egyértelmű kárt okozott viszont a saját gyermekének, akit megbántott, és őrlődhet két érzés között, továbbá oda kell figyelnie arra, hogy két általa fontos személy ne találkozzon egymással. Ám ezen felül van még valaki, akinek ártott, és ez nem más mint saját maga. Hiszen számára kellemetlen, hogy a gyermeke éppen olyan emberrel jár, akit ő gyűlölni szeretne.

A gyűlölet nem egy egyenlet, ahol az egyik oldalon lévő érzések a képlet másik oldalán kiegyensúlyozásra kerülnek. A gyűlölet mindenkitől elvesz valamit, és azt senki nem kapja vissza sehol. A gyűlöletre időt, energiát kell szánni, aki ezt az érzést választja, és a gyűlölet fájdalommal jár, hiszen aki ezt érzi, rendszeresen azt keresi, hogy miért utálhatná azt, aki ellen ez az egész a lelkében irányul. Természetesen, amikor a gyűlölet aktív cselekvéssé alakul, akár a verbalitás formájában, akár erőszakos cselekmények által, akkor annak tárgyának is árt, hasznot, tartós örömöt nem okozva az érzés viselőjének sem. Mindenki veszít. Ha valaki a négy fal között gyűlölködik, akkor az utálat tárgyának nem okoz közvetlen kárt, magának igen (ez az ő felelőssége, ő választotta ezt magának), de gyakran ártatlan szereplőknek is, néha éppen azoknak, akiket a legjobban szeret a világon. Mint a fenti történetben az apa a gyermekének.

Ha ennyire értelmetlen, és ekkora fájdalmat okoz éppen a viselőjének, akkor honnan származik és miért ilyen makacs dolog a gyűlölet? Egy másik, szintén mostanában történt eset jut erről az eszembe. Egy fiatal srác bekerül egy felsőoktatási intézménybe. Ahova jár, az egy költségtérítéses szak, ezt egy rokona állja, hogy el ne kallódjon a gyerek. Két hónap után a srác hazamegy és közli, hogy többet nem fog bemenni az iskolába. Amikor a család próbálja kihúzni belőle, hogy miért nem, eleinte vonakodik megmondani. Majd amikor az asztalra csapnak, annyit mond el, hogy utálja az egyik tanárt, az kifejezetten pikkel rá, és eközben annak származását minősíti. A család biztos benne, hogy durva konfliktus alakulhatott ki közte és a tanár között, ezért egyikük bemegy az iskolába, hogy megtudja mi történt, és ha kell elsimítsa az ügyet. A meglepetés itt éri. A tanárnak fogalma sem volt arról, hogy a srác utálja őt, és semmilyen konfliktusra nem emlékezett. Sőt, egy alapvetően jó eszű, csendes embert ismert meg benne. Előveszi a papírjait és kiderül, hogy a jegyei romlottak, és az utóbbi időben a ZH-król is hiányzott.

Napnál világosabb, hogy mi történt itt. A srác nem volt képes, vagy nem volt elég szorgalmas az eléje került akadályok legyőzéséhez, és egy súlyos kudarccal találta magát szemben. A szégyenérzetét tovább növelte, hogy erkölcsi értelemben elszámolással tartozik a rokona felé, aki ezek szerint hiába állta taníttatásának a költségeit. A gyűlölet a belső feszültség feloldása, a saját kudarc feldolgozása. Ahogy a srác a tanára felé (még ha titokban is) irányította belső negatív érzéseit, a fenti történetben az apa az életben tapasztalt nehézségeit, a filmben lévő fiatalok a társadalmi kitaszítottságukat transzformálták át.

A gyűlölet fertőző és tömegben erősebb, mint az egyedi gyűlöletek összessége. Aki nem hiszi ezt el, az látogasson el egy-egy politikai nagygyűlésre., vagy egyes csapatok focimeccseire. A gyűlölet egyben újratermeli önmagát, egyfajta mém-ként is felfogható. Volt jó pár éve egy híres ember, aki erőszakos tett által lelte a halálát fiatalon. Nagyon népszerű volt, sokan szerették, és a munkájában nagyon sokat is tett le az asztalra. A rokonai, barátai gyűlölete az elkövetők felé irányult, értjük, hogy miért. Ám idővel kiderült, hogy az elkövetők is gyűlöletből, azon belül is bosszúból tették, amit tettek. Évekkel később az illető gyereke mesélte el, hogy az apja erőszakos ember hírében állt, aki ok nélkül bántalmazott és fenyegetett másokat, ha nem is túl gyakran, de számos alkalommal. Az egyik ilyen esetből - ami ráadásul abból származott, hogy valaki rossz helyen parkolta le az autóját - egy életre szóló sérülés lett, innen vezetett az út a bosszúhoz. A gyűlölet mémjét továbbterjesztők semmit sem nyertek az esetből némi börtönbüntetésen, és életre szóló rettegésen felül, de akik viszontgyűlöltek, is sok fájdalommal kénytelenek együtt élni. Az eredmény továbbá sok gyászoló családtag, barát és árván maradt gyermekek.

A gyűlöletet a gyakorlatban gyakran tévesztik össze az érdekellentét miatti ellenérzésekkel, pedig a kettő teljesen más alapokon épült. Akármilyen szinten is fogadjuk el a szociáldarwinizmus szemléletét, azt el kell ismernünk, hogy empirikus tapasztalatok alapján valamilyen szinten van alapja, és az ezekből származó konfliktusoknak van létjogosultsága. Nem lehet megúszni őket. Emberek harcolnak egymással egy állásért, megrendelésért, első helyért, vagy egy nő/férfi kegyeiért, ez már látszik mikro szinten is. A másik véglet: világpolitikai nagyságokban is hasonló a helyzet. Paul Kennedy nagyszerű könyvében, amely a Nagyhatalmak Tündöklése és Bukása címmel aratott sikert világosan kifejti például azt, hogy miért Németországnak volt annyi konfliktusa a XX. század első felében. A németek egyesültek, és a lassan már globalizálódó világban ez volt az utolsó esélyük, hogy nagyhatalom legyenek. Túl sok erős ország volt kis helyen a megnőtt világban. A törekvésük érthető, a háború nem, de legalább lett volna érdekük ezzel kapcsolatban. Ami teljesen elfogadhatatlan, az az undorító ideológia, és az ezzel összefüggő tettek. Ráadásul ezzel maguknak is ártottak érzelmi szinten, erkölcsi értelemben és ha ez még nem lenne elég, a vélt ellenségek kezelése és ipari szintű kivégzése rengeteg erőforrást vont el a valós, szintén undorító, de legalább részben érdekkonfliktuson alapuló háborútól. A nácik gyűlölete itt is saját maguknak ártott, nem is keveset. A gyűlöletet azonban józan ész felhasználásával is meg lehet különböztetni a valós érdekkonfliktuson alapuló ellentéttől. Számomra a gyűlölet az, aminek nincs értelme, nincs igazi érdekellentét mögötte.

Mivel a gyűlöletnek önmagában nincs értelme, ezért mögöttes okok vannak a háttérben. Ez más érzések átváltozásából alakul ki. Félelem, csalódás, reménytelenség, komplexusok, amik dühöz vezetnek, amit valahol le kell vezetni. Érhetne az a vád, hogy magas lóról beszélek. Természetesen én is sokszor éreztem már gyűlöletet, ember, csoport, intézmény ellen, valószínűleg még fogok is, de ne felejtsük: soha nem személyeknek, hanem az érveknek van igazuk, vagy azok tévednek. A gyűlölet természete teljesen független attól, hogy ki az, aki ezt állítja. A gyűlölet érzése magjában teljesen egyetemleges. A hutu ugyanúgy gyűlöli a tutszi-t, mint egy antiszemita a zsidót és viszont. Emellett ugyanúgy ártanak vele saját maguknak. Onnan biztosan tudom, hogy valamit rosszul csinálok, hogy ha gyűlöletet érzek, és ez igaz bárki másra is.