Slumdog Millionaire

Nagyon jó film! Miután megnézted, nem fogod tudni pontosan megmondani, hogy miért. A történet egyszerű, a karakterek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetőek többdimenziósnak (talán a főszereplő bátyja kivételével), meglepetés nincs. Mégis képes arra, hogy meghatóan meséljen el egy szerelmes mesét. Danny Boyle egy zseni, nagyon ért hozzá, hogy hangulatot teremtsen, minden filmje baromi jó. Én neki drukkolok vasárnap.

Kalóz Párt

Létezik Svédországban egy Kalóz Párt, amely alapvetően szeretné megreformálni a szerzői jogot (más, például információszabadság, adatvédelmi célok mellett). Egy tematikus párt ritkán jut fontos szerepkörbe, nyugaton szinte csak a Zöld Pártoknak sikerült ezt többé-kevésbé elérnie, így a megalakulás után alig több mint 8 hónappal, a választásokon szerzett 35 000 szavazat (mintegy 0,6%) jelzi, hogy a kezdeményezés nem életképtelen. Azóta nemzetközi fronton is több hasonló szervezet alakult.

Nem véletlen az ilyen mozgalmak felbukkanása. A jogalkotók, az azt felügyelők, de leginkább a tartalmat előállítók nem veszik észre, hogy a világ és a környezet teljes mértékben megváltozott. Ahelyett, hogy alkalmazkodni próbálnának, régi, piacképtelen és rugalmatlan szabályrendszerhez ragaszkodnak, és azt hiszik, hogy ezt ugyanúgy kezelhetik mint bármi mást, ráadásul korántsem egyértelmű jogaikat kőbe vésettnek vélik.

Ha valaki szeretne elolvasni egy könyvet, meghallgatni egy zenét, megnézni egy filmet, stb. két lehetősége van:

1. Megveszi.
2. Letölti vagy lemásolja.

A jelenlegi joggyakorlat némi túlzással az alábbi esethez hasonlítja ezt. Ha valaki szeretne egy autót, akkor két lehetősége van:

A. Megveszi
B. Elviszi valaki másét.

Az analógia elképesztő hibája, hogy B. esetén az eredeti tulajdonos valóban károsul, hiszen neki nem marad meg az autója. De a 2. esetben ez nem így van.

Károsításról tehát ebben az esetben a letöltés tényéből fakadóan még nincs feltétlenül szó. Természetesen az jogos érv lehet, hogy mivel nem az 1.-et választotta a fogyasztó, ezért a tartalom előállítójának elmaradt bevétele származott a döntésből.

De ez sem feltétlenül igaz. Ha a letöltés lehetősége varázsütésre megszűnne, akkor a fogyasztók nagy része, a letöltött tartalmak nagy részét nem vásárolná meg. Így ezek esetén elmaradt bevételről sincs szó. A tartalom előállítója nem kapná ezt meg bevétel formájában, így nem érte semmilyen kár.

Az igazi probléma ebben van: honnan lehet tudni, hogy a fogyasztó (minden egyes) letöltött tartalomért fizetne, ha az nem lenne elérhető ingyen? Ezt csak maga a fogyasztó, a saját lelkiismeretével egyeztetve tudná megtenni, de sok esetben még ő maga sem tudja eldönteni.

Ez még csak a témakör erkölcsi, jogi oldala volt. Az üzleti, gazdasági vetületet nem is említettem. Ha a szerzői jogok visszaszorulnának, akkor a tartalmat előállítók bevételei visszaesnének, emberek millióit kellene elbocsátaniuk, cégek mehetnének tönkre. Ezáltal persze romolhat az előállított tartalmak mennyisége és minősége, és ezt a fogyasztók sem akarhatják.

A helyes megoldás valahol a középúton van, de rettenetesen nehéz lesz megtalálni. Ám az - ahogy az egyébként szerencsétlenül nevet választó Kalóz Párt is kiemeli - hogy például énekesek családjai még jóval a szerző halála után is pénzt keresnek a szerzemények után, több mint nevetséges.

Cigánybűnözés?

A cigányság és a bűnözés kapcsolatának a magyar közéletben két fő elmélete látszik megnyilvánulni, a kettő között viszonylag ritka átmenettel és árnyalatokkal. Mindkettő abból a statisztikák által többször ismertetett, de a rendszerváltás óta külön nem mért adatból indul ki, hogy a roma származásúak körében jóval magasabb a bűnözés, mint a nem roma származásúak között. A Wikipedia bejegyzése erről igen széleskörű. A két teória:

• Az egyik elmélet szerint az adat oka külső forrásra vezethető vissza, nevezetesen a cigányság körében megjelenő kirívó szegénység, a megélhetés biztosítása, valamint a munkalehetőségek hiánya - éppen az előítéletek miatt - okozza ezt. Eszerint cigánybűnözés mint kategória nem létezik.
• A másik szerint a roma származásúak elsősorban nem külső, hanem belső okok miatt nem képesek betartani a társadalmi normákat, ezek közé tartozik az eltérő kulturális háttér, a neveltetés, a másfajta családszerkezet. Szerintük létezik olyan fogalom mint cigánybűnözés.

A problémakört nem ismerem olyan szélességgel, hogy ki merjem jelenteni, melyik az igaz. Az ösztöneim és a világlátásom inkább az elsőhöz áll közel, ugyanakkor úgy látom, hogy az oda tartozók hajlamosak a problémát - bármi is álljon a hátterében - nem felismerni.

Nézzünk egy másik országot, nagyon hasonló, de még súlyosabb és történelmi okokból még fájóbb etnikai konfliktussal a háta mögött. Az Egyesült Államokban az Afro-Amerikaiak 1860-ig rabszolgasorban, és utána még 100 évig nem teljes értékű állampolgárként éltek jogi értelemben. Társadalmi értelemben talán még mind a mai napig sem, de a felzárkózás érzékelhető. Ugyanakkor a bűnözési statisztikák megdöbbentőek. Minden harmadik Afro-Amerikai férfi kerül börtönbe élete során, amíg a fehérek körében ez az arány ennek kevesebb mint ötöde.

Mit reagálnak erre Amerikában? Létezik rasszizmus, és létezik elkülönülés. Ugyanakkor létezik esély is. Amerikában, ahol a lakosság 88%-a nem Afro-Amerikai volt már közülük Oscar-díjas színész és színésznő, kiváló sportoló, és kiváló zenész, Super Bowl nyertes edző (most már kettő is), nemzetbiztonsági tanácsadó és külügyminiszter (szintén kettő), és most már amerikai elnök is (bár Obama édesanyja fehér volt, apja afrikai, felesége Afro-Amerikai). Nem tudom, hogy a fenti bűnözési adatnak társadalmi- gazdasági-szociális, illetve kulturális-származási okai vannak-e, de ezek az emberek kaptak esélyt és éltek vele. Az amerikai választók kb. 70%-a fehér és közülük több mint 40%-ot biztosan nem érdekelte a bőrszín, mert Obama-ra szavazott. Sőt, még az ellenfelére szavazók többségét sem ez motiválta a szavazásban, az elfogadottsági számok ezt fényesen bizonyítják.

Még ha nálunk, a cigányság magas bűnözési arány a kulturális okokra lenne visszavezethető, akkor is felmerül a kérdés:

Nem rontunk tovább a helyzeten, ha még inkább szegregáljuk őket társadalmi, gazdasági, és még inkább lelki értelemben? Visszacsatoló mechanizmusként nem fog tovább nőni a bűnözés? A lakosság egy része nem fogja őket még jobban gyűlölni?
Adtunk valaha igazán esélyt? Nem családtámogatásra, szociális segélyekre, és programokra gondolok, hanem arra, hogy mit gondolunk, ha szembejön egy roma származású férfi az utcán, ha a gyerekünk osztálytársa roma, ha az állásinterjúra jelentkezik, ha a szomszédba költözik.
Ha nem adunk esélyt, akkor biztosan tovább romlik a helyzet (a miénk és az övék is). Ha adunk, akkor vagy javul, vagy marad a mostani szinten. Nem lehet kérdés, hogy melyiket válasszuk.

Szerintem, ha egy gyereket az osztálytársai kiközösítenek, akkor sem az osztály, sem az illető gyerek nem nevezhető kizárólagos felelősnek a kialakult helyzetért. Az esetek többségében átgondolt és türelmes kommunikációval a konfliktus feloldható. Mindkét fél részéről.

Végezetül egy vicces, de gondolatébresztő videó:

Féltudású elitcserélési elképzelések

Az Index oldalain egyre gyakrabban lehet olvasni a Féltudasú Magyar Elitről. A politikai részhez nem szeretnék hozzászólni. Közgazdasági oldalról viszont elképesztő hiányosságok, és csúsztatások vannak a cikkben. Példák:

"Talán van, aki emlékszik még a Bokros-csomag utáni két szűk esztendőre: akkor évi egy százalékkal nőtt a GDP-nk. Az idén valószínűleg kb. négy százalékkal fog esni."

A szerző jótékonyan elfelejti megemlíteni, hogy a rendszerváltás óta már éltünk meg ennél sokkal rosszabb időszakot 1991-93-ban. Akkor 3 év alatt a GDP 15%-át meghaladó visszaesés volt. Persze az ok egészen más volt, de akkor is álságos a Bokros csomag időszakára hivatkozni, mint negatív példa, amikor csak 3 évvel korábbra kellene visszamenni.

"Valahogy ritkán hallunk arról itthon, hogy az egész világon elsőként, még Pakisztánt és Ukrajnát is megelőzve kellett a nemzetközi szervezethez rohannunk. Mégpedig nem azért, mert nekünk volt a legnagyobb pechünk, hanem mert óriási államadósságunknak köszönhetően egy hónapot sem bírtunk volna ki újabb hitelek nélkül."

Ez igaz, de egy sor másik országra is, akiknek nagyobb vagy kisebb államadóssága van. Magyarország volt az egyike azoknak az országoknak, ahol a befektetők által az állampapírokba nyomott pénz a leginkább megcsappant, nyilván nem véletlenül.

"E stabilitás közvetlen ára az ország rendkívüli mértékű eladósodása volt. Egy leszakadó országban ugyanis csak más pénzén lehet a biztonság illúzióját fenntartani. A magyar állam az elmúlt harminc évben körülbelül nettó nyolcezermilliárd (azaz nyolcmilliószor egymillió) forint adósságot halmozott fel."

Kifejezetten hangulatkeltő nagy számokkal dobálózni, ahelyett, hogy valamilyen összehasonlítási alapot keressen hozzá. GDP arányosan az államadósság alacsonyabb, mint 1991 -96 közötti időszakban bármikor és kb. 4%-kal magasabb, mint a rendszerváltozáskor. Ez nem akkora tétel, hogy rá lehessen fogni: ebből finanszírozták a relatív jólétet, vagy a közeledés (állítólagos) illúzióját

"Bár az ország az elmúlt harminc évben valójában távolodott a nyugati életszínvonaltól (lásd a Világbank vonatkozó vásárlóerő-paritásos GDP adatait), a magyar politikai elit sikeresen fenntartotta a felzárkózás hiedelmét."

Megint önkényes adatkiválasztás. Az elmúlt 30 évben valóban nem közeledtünk, de az elmúlt 15 évben egyértelműen igen (2007 kivételével minden egyes évben gyorsabban nőttünk mint az EU15 átlag, ez az adat az elmúlt 7 évben viszont Szlovákiához és Szlovéniához képest, az utóbbi 3 évben pedig bármelyik környező orszgához (Ausztria kivételével) nem elég jó).

"1981-ben, amikor Ronald Reagan amerikai elnök lett, az Egyesült Államok éppen fél évszázad legnagyobb gazdasági válságát élte, és az elit az ország elkerülhetetlen hanyatlásáról elmélkedett. Amerikát akkor már mintegy negyven éve irányította az ún. liberális establishment, amely jól érzékelhetően kifogyott a használható ötletekből. A Reagan nevével fémjelzett fordulat a következő nyolc évben fenekestül felforgatta az amerikai politikai elitet anélkül, hogy új pártot alapítottak volna, vagy kasztrálták volna az államigazgatást. Pusztán annyi történt, hogy Reagan elnök látványosan szakított a régi módszerekkel, és felkarolta az addig politikai szempontból partvonalon lévő nem liberális társadalomtudósok téziseit. Az elnök sikerének farvizén aztán fokozatosan átalakult a politikai elit hiedelemrendszere, ami lassan, de biztosan a szélesebb értelemben vett elitet és vele az egész országot is magával sodorta."

A szerző azt az egyetlen, de alapvető tényt felejti el megemlíteni, hogy Reagan sikerének az ára az államadósság megháromoszorozása volt! Itt is fontos az összehasonlítási alap, ez kb. 80%-os emelkedés GDP arányosan. 8 év alatt ez nagyon sok. Éppen fent írt a magyar elit hibájáról, ami az államadósság megnövelése volt, ezek után Reagan-re hivatkozni nevetséges.

Nem tudom, hogy le kell-e cserélni a politikai elitet. Azt viszont tudom, hogy az ország gazdaságában lévő strukturális jellegű problémákat nem lehet megoldani úgy, hogy az elmúlt X évről, vagy a jelenlegi helyzetről szándékosan csúsztatunk és megtévesztünk. Publius Hungaricus, az idézett cikk szerzője nekem eddig nem hiteles.

Obamicon mánia

Az amerikai elnökválasztási kampány alatt híressé vált Obama portré:

Ennek a sikerét meglovagolva, most mindenki elkészítheti a saját "Obamiconját" :), a saját jelszívával. Íme az enyém: