Wednesday, April 16, 2008

Gyurcsány-blog » Eredményeink

Nem tudom megállni, hogy ne kommentáljam Gyurcsány Ferenc legfrissebb blog bejegyzését:

1. 2008-ban nagyjából 30 százalékkal többet érnek az átlagos keresetek, mint amennyit 2001-ben, ennyivel nőttek a reálkeresetek.

Miközben a gazdasági teljesítmény ezt látható módon nem bírja el. A reálbérnövekedés jelentős része a közszférában zajlott le a 100 napos program nyomán (amikor nem Gyurcsány volt a miniszterelnök), többek között emiatt hoztuk össze Európa legmagasabb költségvetési hiányát, kombinálva az egyik leggyatrább gazdasági növekedéssel.

2. Ma a nyugdíjak vásárlóértéke is – a nyugdíjkorrekció, a 13. havi nyugdíj eredményeként – 40 százalékkal magasabb, mint 2001-ben.

Pláne. Nincs könnyű dolga a magyar nyugdíjasoknak, de attól még igaz, hogy a költségvetés igen rosszul viselte a fenti "jó szándékot".

3. A Start kártyák bevezetésével kedvezményben részesítjük és ösztönözzük a pályakezdők munkába állását, a GYES-ről, GYED-ről visszatérők elhelyezkedését.

OK.

4. Az átalakított szabályozás miatt idén várhatóan átlagosan is mérséklődnek a gyógyszerárak és már tavaly is mintegy kétezer gyógyszer ára csökkent.

Erről keveset beszélnek, de kifejezetten jók a kormány lépései a gyógyszerek területén. Nekem az is tetszik, hogy egyes gyógyszerek már nemcsak a patikákban kaphatóak, ami mindenkinek jó, kivéve a patikusokat.

5. Úgy alakítottuk át a családtámogatást, hogy ne azok kapjanak többet, akiknek egyébként is magasabb a jövedelmük. Igazságosabb lett a családtámogatás és többet adunk a gyermekes családoknak, mint előttünk bárki bármikor.

Tényleg többet. A mi pénzünkből.

6. A Magyar Univerzitás Programmal a felsőoktatásban az elmúlt fél évszázad legátfogóbb fejlesztési programja valósul meg. Alig van olyan felsőoktatási intézményünk, amely ne bővült volna oktatási épülettel, kollégiummal, könyvtárral az elmúlt időszakban.

Ez szintén a mi pénzünkből megy. Ez önmagában még nem lenne baj, hiszen a felsőoktatást fejleszteni kell, de eközben nem történt meg a finanszírozásának az átalakítása (ami elsősorban nem a kormányfő hibája), így ez inkább veszély, mint eredmény.

7. Autópálya ér Szegedig, Nyíregyházáig, Debrecenbe, Dunaújvárosba és végig a Balaton déli partján.

Kicsit drágábban és lassabban mint máshol, de bővült a hálózat.

8. A magyar gazdaság először a rendszerváltozás óta érdemben fehéredett. Százmilliárdos nagyságrendű jövedelme van az országnak abból, hogy ösztönzőkkel és szigorúbb ellenőrzéssel szűkítettük a szürke és a fekete gazdaság mértékét.

Ennek valós eredményeiről, és itt nemcsak a befolyt pénzről beszélek, megoszlanak a vélemények.

9. A mezőgazdaságban 2005 májusa óta lényegében folyamatosan nyugalom van. A mezőgazdasági termelők eredményei rendre felülmúlják a kilencvenes évtized eredményeit, a legutóbbi adatok szerint 60-70 milliárdnyi nyereségük van a gazdáknak, agrárvállalkozásoknak. Soha annyi fejlesztés nem volt a magyar mezőgazdaságban, mint manapság.

Passz.

10. Az Új Magyarország Vállalkozásfejlesztési Program keretén belül ma a mindenkori jegybanki alapkamatnál alacsonyabb – jelenleg hat százalék körüli – kamatokkal kaphatnak a legkisebb cégek hiteleket. Több tízezer vállalkozást támogatunk ilyen módon. Ilyen széles KKV fejlesztési program soha nem volt Magyarországon.

A legszélesebb KKV fejlesztési program mégis az lenne, amit így hívunk: adócsökkentés (nem emelés, hogy a fentieket finanszírozzuk)

11. Jelentősen egyszerűsödött a cégbejegyzés, rövidesen egy órán belül lehet cégeket bejegyezni. Általánossá válik az elektronikus adóbevallás, csökkent az adóbevallások, valamint az ívekben szereplő sorok száma, egyszerűsödött az adminisztráció.

Bár a könyvelőnk néhány ponttal vitába szállna, de azért nagyjából igaz.

12. A nulla tolerancia elv alkalmazásával a közlekedésben az év első pár hónapjában sok-sok emberi életet sikerült megmentenünk és megóvnunk.

Tüneti kezelés. Nem rossz, de nagyon kevés.

13. Magyarországon önkéntes és nem sorozott haderő van. Fiataljaink közül csak az lesz katona, aki azt hivatásának választja.

OK

14. Mindeközben a költségvetés lassan visszatér egyensúlyi állapotához, jövőre a hiány három százalék körüli szinten fog tartani.

Na de milyen áron! Először felborult a költségvetés egyensúlya. Utána a közelgő választások miatt nem kezdték azt helyreállítani. A végén pedig a legkeményebben dolgozó rétegnek kellett megint a zsebébe nyúlnia, ez meg is látszik a gazdaság teljesítményén. Ezt maga a kormányfő is beismeri a bejegyzése végén:

"Mindaz, amit felsoroltam, sok tekintetben megviselte a gazdaság teljesítőképességét."

Ehhez már nincs mit hozzáfűzni.