Nemrég voltam a Láthatatlan Kiállításon, és mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy menjen el. Néha éppen az okoz különleges élményt, ha kevesebbet érzékelünk valamiből, és ezáltal egészen más oldalról ismerhetjük meg azt. Ezúttal teljesen hétköznapi dolgokat, például utcarészletet, zöldségest, lakást, egy kis faházikót, viszont mindezt teljes sötétségben, kizárólag a tapintás, illetve valamelyest a hallásunk alapján.
Sokan ezt félelmetesnek és kellemetlennek gondolhatnák, pedig ennek éppen az ellenkezője igaz, a kiállítást fesztelenül, érdeklődve és gyakran nevetve járja végig az ember. Ami jó, tekintve, hogy a cél az, hogy azoknak az életébe nyerjünk betekintést, akik az egész életüket így élik le. A "túravezetők" is a vakok közül kerülnek ki, és természetes, hogy ők sokkal otthonosabban mozognak ebben a világban. Emellett viszont végtelen türelemmel és jó adag humorral kísértek végig minket, elviselve a csetlés-botlásokat. Kalap le előttük.
Az ember fény nélkül teljesen más világba kerül, még akkor is, ha éppenséggel szinte teljesen ugyanazok a helyszínek és tárgyak veszik körül, mint a mindennapok során. Mivel órát nem látsz, és a napszakod sem tudod a nap helyzete vagy annak fénysugarai és az árnyékok alapjén meghatározni, teljesen elveszted az időérzékedet. Amikor kijöttünk a kiálllításról, én 20-25 percnek tippeltem volna azt, ami bő egy óra volt. Szintén összeomlik az ember irány és térérzékelése, ami elsőre nem tűnne meglepőnek, de aki bent járt, és tudja, hogy a látogatók megfelelő irányítása érdekében viszonylag szűk helyről van szó, az néha nagyon is meglepődik. Például a teljes területét a kiállításnak 4-500 nm-nek hittem, de vezetőnk a végén elmondta, hogy mindössze 180 nm területet jártunk be, azt már csak én teszem hozzá, hogy ezek szerint csigalassúsággal. Az egyes termekben bóklászva hiába mondják el, hogy mi található jobbra vagy balra, néhány kisebb elfordulás után már fogalmam sem volt arról, hogy merről jöttem és mi melyik irányban van. Olyan is előfordult velem, hogy megérintettem egy agancsot, ami a falra volt szerelve, majd elléptem tőle kettőt, és fél perc múlva az általam ugyanannak hitt irányban teljesen más volt, majd kiderült, hogy a lépésem és tapogatózásom alatt 120 fokot tértem el attól, amit eredetileg gondoltam, így a kis faházikó-belső egy teljesen más pontján kötöttem ki. Még nagyobb meglepetés volt az, hogy a kiállítás végéig abban a hitben voltam, hogy nagyjából egyenes vonalon mentünk végig a termeken, a végén kiderült, hogy a bejárathoz tertünk vissza, vagyis egy teljes kört írtunk le. Azt nem tapasztaltam, hogy a látás "eltűnésével" más érzékeim javultak volna, a zöldségek tapintása és szaglása közben sem voltam minden esetben biztos abban, hogy mit is tartok a kezemben. A többi látogató hangja alapján is nehéz volt megbecsülni azt, hogy milyen irányban és pláne milyen messze vannak tőlem. Nem igazán lehet felkészülni erre, az emberből egy órára egy tántorgó és ügyetlenül tapogatózó szerencsétlen lesz garantáltan, mégis nagyon élvezi minden pillanatát, mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy menjen el és nézze...illetve tapasztalja meg.
Nagyon régóta követem a Forma-1-et, az első verseny amire emlékszem az első Hungaroringen megrendezett grand-prix volt, és egyből megtetszett az akkor még fekete Lotus-ban versenyző Senna stílusa. Hosszú évekig neki szurkoltam, és néztem, ahogy izgalmas csatákat vív Mansell-el, a ma fiát a versenysorozatban tudó terelgető Piquet-vel, és persze Prost-tal. A sors végül igazságos volt egy ideig, mert mindegyikük világbajnok lett, Mansell 1, Piquet és Senna 3, Prost 4 alkalommal is. Akkor azt hittem, hogy ennél több VB címet nyerni lehetetlen, de pár év múlva kiderült, hogy tévedtem. Senna halála (máig is áldom a sorsot, hogy éppen azt a versenyt nem láttam) után, és a nagy generáció visszavonulását követően valahogy szürkébb lett a sorozat, kevesebb izgalommal és jóval kevesebb szimpatikus arccal. A Hill győzelmek után Hakkinen minden idők legsótlanabb világbajnoka lett, aztán pedig jött a számomra elképzelhetetlen Schumacher széria, ami rettenetes, végtelenül unalmas futamokat hozott. Ez az időszak kinevelte a sumanoid nemzedéket, akit nem érdekeltek a technikai részletek, a vezetéstechnika, pláne az izgalmak, csak az, hogy kedvencük minél többször nyerjen. Nem számított, hogy ez az időszak majdnem teljesen tönkretette a Forma-1-et, mert a sumanoidok kivételével már senkit sem érdekelt az egész. Persze Schumacher megérdemelten lett minden idők legeredményesebb versenyzője, és még a legnagyobb ellendrukkerek sem tagadhatják, hogy bármilyen mércével mérve ő az eddigi legjobb három pilóta egyike, ha nem éppen az első. Engem mégis zavart pökhendi stílusa, gátlástalansága, a sumanoidok elvakult lelkesedése, és az, hogy Schumacher gyerekes módon a mezőny magasan legjobb autójával (amelynek fejlesztésében elévülhetetlen érdemei vannak neki is), új kihívások keresése helyett évekig magányosan kőrözgetett.
Közben 2003-ban Fernando Alonso megnyerte a magyar nagydíjat, és végre az élen láttam egy olyan versenyzőt, akinek érdemes szurkolni, azóta is ezt teszem. Tetszik a vezetési stílusa, az hogy kimondja a véleményét, és az is, hogy szinte mindig érzi, hogy mikor kell taktikusan vezetni (2005-ben, amikor a Mercedes kezdte behozni, tudatosan csak a dobogóra törekedett és várta, hogy a másik fél kövesse el a hibát, és meg is történt, ellenfele többször az út szélén maradt), és azt is érzi, hogy mikor kell kockáztatni és olyankor Senna óta nem látott módon látványosan vezetett (lásd az alábbi videót, amikor igen valószerűtlen helyen megelőzte Schumacher-t)
Azt, hogy ismét egy nagy nemzedék idejét éljük, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Alonso, Raikkönen és Hamilton is már nyert világbajnokságot, és a VB-címért folyó harc 2005 óta mindig kiélezett (bár unalmas versenyek is vannak bőven). A tehetségek tolongása és a nagy tét érzékelhető. Aki a F1-be kerül, az már önmagában is elképesztő tehetség, és gyakran megszokta, hogy nyerő típus, de odakerülve szembesülnie kell azzal, hogy a középmezőnyben kullog, és 2-3 kg-ot veszít másfél óra alatt, hogy összekaparjon egy-egy pontot. Én egy 100 lóerős Astrával (az Astra kupákra felkészített autóval) voltam egy háromnapos tréningen a Hungaroringen és a tanpályán, de már ott is látszik, hogy minden tizedmásodpercért keményen meg kell küzdeni, és egyetlen csepp eső alapjaiban változtatja meg az ideális íveket (nem kellemes 140-nél megpördülni), mégis eszelős élmény. Pedig az Astra kupa és a Forma 1 nem ugyanabban az univerzumban van, elég annyit elmondani, hogy az utóbbi majdnem fele annyi idő alatt teszi meg a Hungaroring egy körét. Az is eszembe jut, hogy egyszer egy német autós újságíró, gokart tapasztalatokkal és millió kilométer feletti vezetési tapasztalattal több napon át tesztelhetett egy akkor még éles versenyben szereplő Jaguár csapathoz tartozó F1 autót. A társa ebben Pizzonia volt, ha nem ismerős, ne szégyelld magad, a F1-ben nem tudott érdemi eredményt elérni. Mégis, az újságíró elmondása alapján vért izzadva és tökéletesre csiszolva a körét 10 egész másodperccel maradt el Pizzoniától, aki akkor sem volt egy különösen ismert név. Aki a Forma 1-be kerül, az elképesztő tehetség, de az élen csak egy versenyző lehet, sőt csapaton belül is kialakul erősorrend két pilóta között. Aki 15 évnyi munka után 1-2 tizedmásodperc miatt a korábbi sikereket elfeledtetve ilyen megalázó helyzetbe kerül, annak rettentő nehéz lehet ezt feldolgozni, márpedig a F1 pilóták többsége általában ezzel szembesül.
Feljebb említettem Piquet-t, az ő fiával is ez a helyzet. Másfél év után kirúgták, mert nem ért el elég jó eredményeket. Briatore, a csapatfőnök szerint nem volt elég jó és a kifogásokat keresi, Piquet viszont éppen a főnökét hibáztatja. Piquet erről egy részletes nyilatkozatot adott ki, ami a kifogáskeresők bibliája is lehetne, de az alábbi szavai sokat elárulnak:
"Nyolcévesen kezdtem a versenyzést, és egymás után döntögettem a rekordokat. Minden gokart-bajnokságot megnyertem, amiben csak elindultam. Dél-amerikai F3-as bajnok voltam, 14 futamgyőzelemmel és 17 pole pozícióval. 2003-ban Angliában folytattam a saját csapatunkban, a brit F3-as bajnokságban versenyeztem. Itt is bajnok lettem, 12 futamgyőzelemmel és 13 pole pozícióval, és én lettem minden idők legfiatalabb bajnoka. 2005-ben és 2006-ban már a GP2-ben versenyeztem, 5 futamgyőzelmet és 6 pole pozíciót szereztem. A második évem igazán kiválóan sikerült, nagy csatát vívtam Lewis Hamiltonnal és csak a csapatom műszaki hibája miatt maradtam le a bajnoki címről, de én is a csapathoz tartozom, így együtt hibáztunk, akkor is, amikor a pályán fogyott ki az üzemanyagom."
Érthető Piquet csalódottsága, egy szerencsés második helytől eltekintve semmi említésre méltót nem tudott felmutatni, pláne úgy, hogy mindezt apja három VB címének árnyékában kellett elszenvednie. Mégsem gondolom, hogy a körülmények a hibásak, főleg nem Briatore, hiszen neki is érdeke, hogy az általa menedzselt és a csapatában szereplő versenyző a lehető legjobb eredményeket érje el. Piquet hatalmas tehetség (ezt a fenti sikerek bizonyítják), de a F1-ben mindenki az. Az a vékony különbség, pár tized vagy századmásodperc, ami közte és Hamilton között a GP2-ben, vagy közte és a csapattársa, Alonso között volt az F1-ben ég és föld, menny és pokol.
Ezek az emberek szinte folyamatos és hétköznapi ember számára felfoghatatlan nyomás alatt végzik a munkájukat az év nagy részében, minden apró mozdulatuknak nagy jelentősége van, az ő feladatuk, hogy több száz ember, gyakran 3-400 millió dollárnyi munkáját néhány óra alatt a mennybe emeljék, ha nem járnak sikerrel, akkor az egész hiábavaló volt. Eközben gyakran az életüket és a testi épségüket is kockára teszik, lásd legutóbb Massa-t. A világ egyik legnehezebb munkája, de ha ez még nem lenne elég, gyakran a sajtó és a rajongók is szétcincálják őket. Ilyen körülmények között nem csodálom, hogy előbb-utóbb majdnem mindegyiküknél elszakad a cérna. Ahelyett, hogy ezen csámcsognánk és ítéleteket hoznánk felettük, mindegyiküket tisztelnünk kellene, amiért ilyen már-már emberfeletti teljesítményre képesek.
Csak engem zavar, hogy a náci Németországot (vagy annak utóhatásait) ábrázoló filmekben jó pár jellemzően német színész állandóan feltűnik, és homlokegyenest ellenkező jellegű szerepeket tölt be?
Itt van Thomas Kretschmann, aki a Tom Cruise főszereplésével filmre vitt leghíresebb Hitler elleni összeesküvést bemutató The Valkyrie-ben (érdemtelenül leszólt film, egészen jól sikerült) egy különleges hadtest parancsokát alakítja, aki a kritikus pillanatban Hitler-ék mellett dönt, így főként miatta nem sikerül az államcsíny. Később a Hitler bukását bemutató Untergang-ban Eva Braun sógora, akit parancsmegtagadásért kivégeznek, de egy egészen más poszton (a lenti képen Himmler mellett).
Szintén az Untergang - Valkyrie kombinációban vesz részt Christian Berkel. Az utóbbi filmben őt a Hitler elleni összeesküvésben magas rangú tisztként (és bombaszakértőként) kivégzik 1944 nyarán, hogy aztán a másik filmben majdnem 10 hónappal később orvosként asszisztáljon Berlin elestéhez, egy rendszeréhez végig hű, de azért inkább józannak beállított szerepben (szemüveg nélkül, időközben áteshetett egy lézeres látásjavító műtéten).
Még inkább zavaró, hogy az Untergang protagonist-ja, Hitler titkárnője, illetve az őt alakító Alexandra Maria Lara, a The Reader-ben éppen egy koncentrációs táborban szenvedett és elhunyt nő gyermekét alakítja egy tárgyaláson. Homlokegyenest ellenkező szerep, majdnem ugyanolyan frizura, ami így a korrekt alakítás ellenére is zavaró tényező.
Az Untergang (Bukás) egyébként egy zseniális film, nemcsak az eléggé magas fokú történelem hűsége, a remek alakítások, a nagyon jó zene miatt lett ekkora siker, hanem azért is, mert a legnagyobb őrülteket és tömeggyilkosokat képes volt emberi oldalukról is bemutatni, motivációikkal és félelmeikkel, reményeikkel és gyengeségeikkel. Nagy hatást vált ki, ahogy Hitler az egyik percben mély udvariassággal bánik női alkalmazottjaival, majd a másikban magából kikelve, fröcsögve üvöltözik, utána nem sokkal megszállotan szövögeti tovább nagy terveit a teljes összeomlás utolsó napjaiban.
Ám őt is viszontláthatjuk a The Reader-ben, egy idős, joviális, és igazságérzetét megcsillogtató, megértő és kedves jogász professzor személyében. Hiába egyedi és bravúros film (remekül tapint rá egy háború és egy gyilkos rendszer évtizedekig fájdalmas utóhatásaira), ha ennyire éles eltérések vannak a szerepek között. Ha külön-külön láttam volna csak az egyik vagy másik filmet, nem lenne probléma, de így zavaró.
Arról már nem is beszélve, hogy a főszerepben Ralph Fiennes évtizedeken át segíti egykori szerelmét, majd annak halála után a nevében kér bocsánatot a fent már említett zsidó gyermek időskori megfelelőjétől, miközben a Schindler Listájában ő volt az, aki szórakozásból a teraszáról lövöldözte le az embereket a munkatáborban.
Mindent összevetve, hiába játszik jól, mindegyik színész, különösen Bruno Ganz, azért nem hiszem, hogy nagy nemzetközi koprodukciókra nem lehetett volna ennyire eltérő szerepekre nem ennyire belterjes társaságból választani.
Ui: 2011-ben jön Alexandra Maria Lara és Thomas Kretschmann közös filmje, a cím: The Nazi Officer's Wife. Addig reménykedjünk az új frizurában.
Régóta figyelhetjük Karsai József ámokfutását a médiában, ahogy a kisemberek megmentőjeként szeret tetszelegni, de gyakran alaptalan, és kifejezetten ostoba, populista szövegeivel többet árt nekik mint használ. Amellett, hogy sokszor nincs igaza, még azt az érzést is elülteti a hívei körében, hogy nekik nem kell saját magukért felelősséget vállalni, az állam vagy valami jótevő majd segít, a gonoszok szerepében pedig mindig megtalálhatóak a gonosz nagyvállalatok, vagy a pénzintézetek.
Már az sem volt szimpatikus, ahogy a Providentet támadja. A Provident valóban nevetségesen magas THM mellett ad mikrohiteleket, de a kedves hitelfelvevők erről tudnak. Minek veszik fel a kölcsönt? Saját szabad akaratukból döntöttek így, nem volt kötelező nekik, ezek után a saját döntésük ellen tiltakoznak. Ha ebben a nagy melegben a közlekedési dugóban hideg üdítőt árulok a sorok között 3900 Ft/dl áron, akkor megveszed tőlem, hiszen akkor és ott az jól esett, majd leparkolsz és elkezdesz ellenem tüntetni? Nem, hanem hülyének nézel, továbbállsz és kihúzod a következő közértig. Hasonlóképpen kellene a Providentet hülyének nézni, ahelyett, hogy kölcsönt vennél fel tőle.
Karsai azonban most még tovább ment. Tüntetést szervezett Mezőkövácsházán a K&H bank fiókja elé. Hogy miért ott arra csak az a tippem, hogy onnan volt könnyen szervezhető busszal 300 ember, képgaléria itt található, az egyiken látszik is, ahogy a szegény megtévesztett (először a bankok, utána Karsai által) nénik ugyanarról a buszról szállnak le. A szervezésre utal az is, hogy szemmel láthatóan minden táblát ugyanaz készítetett el, gondolom a helyi pártiroda munkatársai, ami populizmusuk aljasságát még tovább növeli. A táblák feliratából néhány csemege:
Hozzátok vissza a külföldre vitt 2000 milliárd forintunkat. - A szám forrása kérdéses, de feltehetőleg az állampapír eladásokra céloz, kár, hogy azt külföldi intézményi befektetők fekteték be, majd - hazai gazdaságpolitikai okok és a válság miatt - érthető módon és persze jogosan adtak el. Az nem a kedves tiltakozók pénze. De ha valaki bankbetétjéhez szeretne hozzájutni, bármikor megteheti.
Miattatok nincs 13. havi nyugdíjunk. - Elképesztő baromság. 2002-ig nem is volt, utána lett, de nem bírta el a költségvetés és az ország, ezért most megint nincs. Mi köze ennek a bankokhoz?
Földönfutóvá tettetek 800 ezer devizahitelest / Csődbe viszitek Magyarországot a devizahitelekkel - Egyrészt, akik tényleg elvesztették lakásukat a törlesztőrészletek emelkedése miatt, az pár ezer fő, de ők sem lettek földönfutók nagyon nagy részben. Másrészt a devizahitelek felvételéről megintcsak szabad akarat alapján a hitelfelvevők döntöttek. Nem volt kötelező felvenni. Ha pedig valakinél nem kongatta meg a vészharangot az a tény, hogy 5%-os hitelköltség mellett tud hitelt felvenni, miközben a bankbetét 10%-on ketyeg, és hogy a forint romolhat is, annak ideje egy kicsit jobban utánanéznie a tényeknek. Persze a bankok az ügyfelek tudatlanságára gyakran rá is játszottak, ezért szégyellhetik is magukat.
A belga gazdaságot ne a mi betétjeinkből hitelezzétek - Megnézném azt a bolondot, aki 10%-ot fizet azért, hogy Belgiumban hitelezhessen, és még vállalja is a devizakockázatot, ahelyett, hogy 2-3%-on eleve Euroban fizethessen.
Mennyire jó lenne, ha egy olyan országban élhetnénk, ahol az emberek hajlandóak felelősséget vállalni a döntéseikért, és a politikusok nem kilóban mérve szornák szét a butítást, cserébe szavazatokat várva. Az embereknek pedig lenne annyi esze, hogy nem hisznek el nekik minden baromságot, és veszik a fáradságot, hogy utánanézzenek az összefüggéseknek.
Karsai József egyébként agrármérnökként végzett még bőven a múlt rendszerben, így bizonyára nagy rálátása lehet a makrogazdaság, monetáris politika, és a banküzemtan szakmai mélységeibe. Szerintem össze kellene dobni neki egy kis pénzt egy közgazdasági gyorstalpalóra.
Vannak, akiknél már dereng valami. Rétvári Bence - szintén képviselő - vetette fel, hogy tanítsák a középiskolában a pénzügyi alapismereteket. Az már neki sem esett le, hogy évek óta nyitott kapukat dönget, és a BÉT-en, MNB-n, és számos szervezeten túl még a kormánypárti politikusok is ezen vannak, de az egész a még mindig elavult oktatási rendszer saját belső válsága miatt áll meg. Mindenesetre ahol akarják, ott már taníthatják. Persze egy kis populizmusért ő sem megy a szomszédba, a legviccesebb az volt, amikor Gyurcsány külföldi tanulásra és munkavállalásra bátorító mondataira reagálva úgy vélte, hogy az ellentétes a Szózattal ("Itt élned, halnod kell"). Nemrég az a morbid ötlete támadt, hogy koporsót vitt az MSZP székháza elé. Ma pedig az MNB előtti sajtótájákoztatóján (a semmilyen törvényt meg nem szegő Simorba még egyet rúgva, és az MNB függetlenségére szinte fittyet hányva) a divatos offshore hullámot meglovagolni kívánandó úgy gondolta, hogy be kellene tiltani az offshore cégek reklámozását. Tájékoztathatná valaki, hogy offshore céggel nemcsak adót csalni lehet. Esetleg neki is kijárna egy közgazdasági gyorstalpaló, jogi csak azért nem mert olyan diplomája már van neki, csak át kellene ismét futnia a jegyzeteit.
Rétvárival egyébként évfolyamtársak voltunk az általános iskolában. Én A-s voltam, ő B-s. Emiatt sok mindenre nem emlékszem róla, de az beugrik és azt hiszem jól emlékszem, hogy egyszer valami szakkör után ugyanazon a 61-es villamoson utaztunk, és beszélgettünk, majd megkérdezte mennyi az idő. Mondtam neki, hogy fél 4. Erre megdöbbent: "Már ennyi az idő?". Kérdem én: "Miért ilyenkor te már otthon langyos tejet kortyolgatva tanulni szoktál?". Erre ő a legnagyobb természetességgel: "Igen, ilyenkor mindig a leckémet csinálom és készülök a holnapi órákra". Persze rajta kívül minden normális ember ugyanezt este 10-kor, vagy másnap az órák közti szünetekben csinálta. Szorgalma ellenére azonban - mivel pénzügyi ismeretek akkoriban nem voltak - nem tanulhatta meg, hogy a jegybank független intézmény, és a politikusoknak az ország érdekében ezt kutya kötelességük tiszteletben tartani.
A második világháborúban Magyarország hadat üzent az USA-nak. Magyarország nagykövete bement a washingtoni külügyminisztériumba, majd átadta a hadüzenetet. Ezután a következő beszélgetés zajlott le
USA Külügyminiszter: - Mi az Önök államformája? Magyar nagykövet: - Királyság. - És ki a királyuk? - Nincs királyunk, hanem kormányzónk van. - Ki a kormányzó? - Vitéz Horthy Miklós tengernagy. - És van Önöknek tengerük? - Az nincs. - Értem. Van az USA-val szemben területi követelésük? - Nincs. - Van valamilyen országgal szemben területi követelésük? - Igen. Ausztriával, Csehszlovákiával, Romániával... - Értem. És azokkal szemben is hadat viselnek? - Nem, ők a szövetségeseink.
Június 29.-én, azaz hétfőn az Országgyűlés egy Alkotmányt módosító rendelkezésről szavaz. Ebben - többek között - az alábbi szöveg fog szerepelni
Tilos az önkényuralmi rendszerek által elkövetett népírtás és más, emberiség ellen elkövetett cselekmények nyilvános tagadása, kétségbe vonása, jelentéktelen színben való feltüntetése.
Ha a módosítást (kétharmados többséggel) elfogadják, akkor Magyarország, az Alkotmányán keresztül intézményesítetten és szánt szándékkal korlátozza a szólásszabadságot.
A szólás szabadsága azt jelenti, hogy mindenkinek joga van elmondani a véleményét mindaddig, amíg mást a szólás szabadságában, vagyis ugyanezen jogában nem korlátozza. Ez még akkor is így van, ha az adott vélemény elképesztő baromság (de még nem uszít gyűlöletre), mint jelen esetben amire a törvényalkotók gondolhatnak. Ha az Országgyűlés a szólásszabadság alapelvét nem tartja tiszteletben, akkor borzalmas precedenst teremt, és később még kevésbé lesz olyan szellemi, etikai és erkölcsi akadály ami hasonló szólásszabadságot korlátozó intézkedések bevezetését megakadályozza. Egy példa: jövőre nagy valószínűséggel a Fidesz kétharmados többséget fog szerezni. Ha a fenti mondat belekerül az Alkotmányba, akkor már csak egyetlen párt aktuális akaratán és jóérzésén fog múlni, hogy ne kerüljön például az alábbi az Alkotmányba (hiszen a határvonalat már most átléphetjük):
Tilos az Orbán Viktor által elkövetett jócselekedetek és más, általa az emberiség érdekében tett cselekmények nyilvános tagadása, kétségbe vonása, jelentéktelen színben való feltüntetése.
Félre az iróniával. Nyilvánvaló, hogy a módosítás elsődleges oka az egyre inkább elharapozó Holokauszt tagadás megállítása. Itt mindjárt fontos leszögezni valamit: aki a Holokausztot tagadja vagy végtelenül ostoba, vagy egy aljas szemétláda, attól függően, hogy tényleg elhiszi amit mond, vagy szándékosan sért meg másokat és szándékosan hazudik. Mellékes véleményem, hogy az ostobákat vagy gonosz embereket egy Alkotmánymódosítással nemhogy nem lehet meggyőzni, de mindez csak olaj lenne a tűzre. Továbbá a szövegben érdekes kitétel a "jelentéktelen színben való feltüntetés" is, hiszen ez alapján igencsak rugalmasan lehet megítélni, hogy ki sértette meg az Alkotmányt.
Ám a lényeg nem is ez. A legfontosabb az, hogy a szólás szabadsága minden körülmények között megmaradjon és semmiképpen ne sérüljön. Akkor sem, ha azt aljas indokokkal használják fel, vagy ostoba vesztesek nyomorúságos szellemi örömszerzésre használják fel, hogy saját gyengeségeiket elfeledtessék maguk elől. Viszont az emberi jogok őket is ugyanúgy megilletik mint mindenki mást. Az lenne a jó, ha nem süllyednénk le az ő szintjükre és méltósággal mutatnánk meg nekik, hogy mit is jelentenek ezek a jogok (amit többségük ha tehetné más részéről nem tartana tiszteletben), és elmondhatják a véleményüket, de az értelmes emberek nem foglalkoznának velük.
Felesleges azzal érvelni, hogy például Németországban is tiltott a Holokauszt-tagadás. Egyrészt a megközelítés ott is hibás, másrészt még ha sérti is az emberi jogokat, az ország történelmi felelőssége miatt talán kevésbé megdöbbentő, de hangsúlyozom: akkor is hibás hozzáállás!
Alig több mint egy hónapja láttam, hogy hova vezet, ha korlátozzák a demokráciát és a szólásszabadságot, és mindenkinek kötelező ugyanazt gondolnia, de mondania mindenképpen azt, amit a hatalmon lévők akarnak. Az Észak-Koreában látott és a hazai helyzet között annyi a különbség mint egy malomkerék nagyságú hatalmas cipó és egy kis darab morzsa között. Mégis mindkettő ugyanabból a mérgező lisztből készült, és egy felelősségteljes, fejlett demokrácia nem kér belőle. Remélem mi hozzájuk tartozunk.
Az ismerőseid figyelmét is hívd fel ezekre. Ha elsőre nem is ért egyet, akkor is kérd meg, hogy szánjon 15 percet a fentiek megnézésére és elolvasására.
Az ateizmus - istenhit vita lassan egy évszázada nyílt téren zajlik. Új érvek ritkán hangzanak el, így minden a régi medereben folyik tovább. Friss levegőt néha csak a vita helyszíne vagy módja hoz. Nemrégiben Nyugat-Európa néhány városában buszok oldalán lévő hirdetéseken csaptak össze a két oldal hívei, általában nagyon sekélyes tétel mondatok által.
Egy meglepő fordulat által Budapesten is megjelent egy helyi civilek által indított kampány. "Ha nem lenne isten akkor kellene igazán aggódnunk" jelmondattal. A kampányt egy internetes oldallal is szeretnék támogatni, ám a bemutatkozó írásuk enyhén szólva is kétségeket ébreszt a komolyságuk felől.
Év elején londoni buszokon a következő hirdetés jelent meg: Probably there is no God, now stop worrying, enjoy your life! (Valószínűleg nincs Isten, hagyd abba az aggódást, élvezd az életed!) A kampány folytatódott más városokban is. Nézem a reklámot, oké, nem kell aggódnom, élveznem kell az életem, minden reklám erről szól.
A szerző máris általánosít és minden komolyabb alap nélkül átköt egy másik területre.
Az egészséges, a stresszmentes életről, a wellnessről, a megnyugtató befektetésekről. Az élvezet, a „légy laza” kultúrájáról.
Egy mondat is alig telt el, máris messze jár. Az ateisták közül senki nem állítja ateizmusából fakadóan, hogy az egyenlő lenne az egyébként sok mindenre ráeröltethető fogalom, azaz a "légy laza kulturájával".
Ma mindent élvezni kell, a kólától az időjárásig, az utazásoktól a sportig. Szinte nincs márka, amit ne ezzel adnának el. De hogyan kerül Isten egy üdítőreklámba?
Újabb átkötés és kérdésbe rejtett durva csúsztatás.
Mi köze az élvezet vallásának Istenhez? Nincs Isten, enjoy Cola? Nincs Isten, enjoy the weather (sportreklám)? Talán valami kutatás kimutatta, hogy az istenhit miatt fogy kevesebb kóla vagy cukorka? És a cégek elhatározták, hogy véget vetnek ennek? Vagy nem elég az élvezet vallásának termékekkel való, napi egymilliárd másodperces hirdetése, még külön is mondják, hátha nem értjük?
A szerző ha direkt csinálja, akkor aljas módon az érzelmekre játszva összeköti a fenti buszreklámot az emberekben a túl sok reklámmal és az elüzletiesedő világgal szembeni ellenérzéseikre. Ha nem direkt csinálja, akkor csak őt is elragadta a hév. Az ateizmusnak semmi köze az elüzletiesedéshez, és semmilyen jel nem utal arra, hogy a londini hirdetés ezt az irányt támogatná.
Éppen az értékek élvezettel való helyettesítése juttatta Európát válságba, és hozta az: elmagányosodást, a közösségek, családok szétesését.
Elképzelhető, hogy ez igaz, de ismétlem az értékek élvezettel való helyettesítése nem egyenlő az istenhit hiányával.
Sok nőtől elvette az anyaság örömét és büszkeségét, csökkentve a gyermekszámot, ami súlyos gondokat okoz.
A nők egyre több helyen szabadon dönthetnek arról, hogy mikor és hogyan szeretnék életük legnagyobb felelősségét vállalni, vagy éppen nem vállalni. Ez helyes folyamat. A gyermekszám csökkenése nem jó vagy rossz, hanem megvannak az előnyei és a hátrányai. Arra pedig külön felhívom a figyelmet, hogy a szerző által emlegetett környezeti katasztrófa éppen a túlnépesedés miatt következhet be, ami ellen részben hatékonyan lehet a családtervezéssel védekezni.
Aki 2009-ben azt mondja, „Valószínűleg nincs Isten”, az vagy fél kimondani, hogy szerinte nincs, vagy valójában ingadozó hívő. Ők maguk nem biztosak dolgukban, de másoknak azt ajánlgatják, éljenek úgy, hogy – amennyiben van Isten – kockáztatják lelki üdvüket.
Ez tényleg csak kérdés, nem irónia: aki nem biztos benne, hogy van isten, inkább gondolja azt, hogy van, biztos ami biztos, és a mennybe jut?
Ki állítja, hogy szenvedés nélkül van boldogság, hogy a szenvedés nem tesz erősebbé, bölcsebbé, jobbá, sőt boldogabbá? Valaki azt gondolja, a több élvezet jobb világot eredményez? Hogy már csak „az élvezd az életed” parancsa hiányzott a buszok oldaláról ahhoz, hogy az emberek gondjai megoldódjanak?
Ismét kérdésbe burkolt célzás. Az utolsó két kérdés pedig dupla csúsztatás, hiszen az "élvezd az életet" nem egyenlő a "több élvezettel", és senki nem állítja azt, hogy egy hozzáállásbeli fordulattól a gondok automatikusan megoldódnak. A londoni hirdetés kiagyalója vélhetően arra célzott, hogy szerinte az istenhit akadályoz a boldog élet megélésében. Nem állítom, hogy egyetértek vele. Ugyanakkor félremagyarázni sem szeretném, mint az írás szerzője tette.
A magam részéről gyenge ateista vagyok (tehát nem hiszek felsőbb erőben, de nem is zárom ki annak létét), és kikérem magamnak a fenti csúsztatásokat, amelyek azt az érzést sugallják, hogy kevesebb, gyengébb lennék, mert istenhitem hiányában állítólag kevésbé vagyok értékvezérelt ember. Súlyos tévedés, előítélet és kirekesztési próbálkozás.
Az istenhitnek pontosabban annak hiányának semmi köze az értékek meglétéhez vagy meg nem létéhez önmagában. Szintén nincs köze az élet élvezetéhez. Egy ateista is lehet erkölcsös ember, lehetnek értékei, és szeretheti a családját. Amikor az anyai nagyapám elhunyt, erős ateista lévén egyházi búcsúztatás nem volt. Ám az egyik rokon mély vallásossága miatt magával hozott egy papot, aki a hivatalos búcsúztatás után a viszonylag szűk számú ottmaradtaknak tartott beszédet. Az egyik gondolata nagyon találó volt: "Az előttem szólók elmondták, hogy mennyire szerette a feleségét, a gyermekeit és unokáit, és mi mindent megtett értük. Én nem ismertem, és bár tudom, hogy nem hitt istenben, de a szívében ott volt a szeretet, tehát ott volt az isten." Ez a jó példája annak, hogy egy vallásos ember nem kirekesztő és nem lenéző a más véleményűekkel szemben, helyette tiszteletet mutat és egy elegáns csavarral megtalálja a közös pontot.
