Thursday, January 19, 2017

Valódi Változás, megkopó Remény - Az Obama kormányzat nyolc évének értékelése


A világ egy nagy és komplex hely. Sokan és gyakran szeretnek egyszerűsítésekkel élni, mert a figyelmünk és az időnk korlátozott, az elérhető információk köre viszont korlátlan, vagy legalábbis annak tűnik. Ezért nagyon nehéz bárki teljesítményét értékelni, legyen az egy magánember, vagy az emberiség legnagyobb felelősségével járó pozíció birtokosa, az Amerikai Elnök. Könnyű azt mondani, hogy Obama tevékenysége jó vagy rossz volt, de minél mélyebbre ásunk, annál inkább nehéz objektív igényű cikket írni arról, hogy mi történt az elmúlt nyolc évben a Fehér Házban. Ráadásul sok függ attól, hogy ki az, aki értékel, és akinek az életére így vagy úgy, kisebb vagy nagyobb mértékben milyen hatással voltak az ott született döntések.

Ezen sorok írója például úgy gondolja, hogy egy nőnek a terhesség korai szakaszában joga van eldönteni, hogy vállal-e gyereket; az azonos nemű pároknak ugyanúgy joga van összeházasodni, mint bárki másnak; nem képezheti a szabadságjogok részét, hogy szinte bárki sorozatlövő fegyverhez juthasson; ugyanakkor az eutanázia általánosan elérhetővé kellene, hogy váljon; ahhoz pedig nincs jogunk, hogy a saját fogyasztásunk érdekében korlátlanul tönkretegyük a természetet körülöttünk. Ezek klasszikusan Demokrata párti értékek. Ám ha az Állam szerepéről van szó, akkor a személyes értékeim már közelebb vannak a Republikánus párthoz, a kisebb államot és a valódi piacgazdaságot támogatom, és azt, hogy minden felnőtt ember felelősséget kell, hogy vállaljon a tetteiért ahelyett, hogy egy paternalista megközelítés alapján mindig kisegítsék őt a bajból. Ezek olyan személyes értékek, amelyekről a vélemény spektrum másik oldalán állókkal talán ezer év alatt sem győzhetnénk meg egymást, de egy politikus tetteinek megítélésére kihatással van. Már csak ezért sem lehet elérni a tökéletesen objektív nézőpontot, mindenki a saját szemszögét kell, hogy használja.

Az Amerikaiak abszolút többsége ennek mentén elégedett volt Obama munkájával, bár csak a nyolc éves elnöki időszak első és utolsó részére vonatkozik. Ezen sorok írásakor a leköszönő Elnök támogatottsága 56%-os. A mérések kezdete óta tizenketten töltötték be ezt a hivatalt és közülük igazán csak hárman voltak képesek arra, hogy a nemzet szemében sikeresek legyenek, vagyis mind a két elnöki ciklust betöltsék, tehát újraválasszák őket, valamint a leköszönés pillanatában is a többség pozitívan értékelje teljesítményüket. Eisenhower, Reagan és Clinton 59-66% közötti elfogadottsággal zárták nyolc évüket, kilencen vagy népszerűtlenül vonultak vissza ez időszak után, vagy eleve nem is tudták elérni, hogy újraválasszák őket. Hozzá kell tenni: Johnson meg sem próbálkozott ezzel, Kennedy esetén pedig halála miatt sosem tudhatjuk meg, mennyire lett volna sikeres nyolc év után (ha újraválasztották volna, ami azért valószínű). Ennek tükrében Obama sikeresnek tekinthető, de ha enyhén is, ugyanakkor statisztikailag kimutatható mértékben rosszabb, mint a három elődé. Külön érdekesség, hogy Obama népszerűsége magasabb, mint a munkájának elfogadottsága, van további 5%, aki szimpatikus figurának találja, de a tetteivel nagy átlagban már nem ért egyet. A végső elfogadottság egyébként erősen meghatározza a történelmi szemszögből alkotott megítélést is később.  Ez alapján a leköszönő Elnök 44 társa között a 10-15. helyen szerepel majd a listán.


Ha a számok mögé nézünk, akkor világossá válik, hogy a támogatottság, elfogadottság de még a népszerűség is mennyire értékvezérelt, illetve csordaszellem (herding) jellegű. A Demokraták rajonganak Obama-ért, a Függetlenek kedvelhetőnek és nyolc év távlatából már elfogadhatónak találják a munkáját (időközben inkább az ellenkező véleményen voltak), a Republikánusok viszont ki nem állhatják. A politikai hangulat egyre inkább polarizálttá vált az utóbbi évtizedekben és Obama nemhogy javított volna, de minden mutató alapján rontott is rajta. Ez a leköszönő elnök toronymagasan legnagyobb kudarca. Számomra olyan nagy csalódás ez, hogy még 4 éve, a második ciklus kezdetekor is azt hittem, hogy az Elnök el fog mozdulni a centrum irányába. Nem így történt.

Ki emlékszik még arra, hogy Obama a megválasztását követően, de nem egyszer már a kampány idején is, a kétpárti megoldások előtérbe helyezését ígérte. Nem lehet azt mondani, hogy nem tett kísérletet az árkok betemetésére, például meghagyta Védelmi Miniszterként azt a Robert Gates-t, akit még Bush nevezett ki 2006-ban, illetve a Közlekedési Miniszteri pozícióra egy Republikánus képviselőt, Ray LaHood-ot választotta. A valós egységet azonban gyorsan lehetetlenné tették azok az irányelvek és lépések, amelyek klasszikusan a Demokrata párt értékei közé tartoztak. Kínkeservesen áterőltette a védjegyévé vált Egészségügyi Reform-ot, az Affordable Care Act-et, közkeletű nevén Obamacare-t. Annak ellenére, hogy a Törvény már megszületése előtt, de azt követően sem élvezte a az emberek többségének támogatását, és az idő nagy részében 50% felett volt az elutasítottsága. Az idő lassan kezdi ugyan visszaigazolni Obama kérlelhetetlenségét, de a személyes jogokat minden fölé helyező és a kormányzat általi beleszólástól idegenkedő amerikai kultúra sokakból heves ellenreakciókat váltott ki, sok más tervvel együtt. Így tört felszínre a Tea Party mozgalom és nagy vonalakban ez váltotta ki a tengerentúli jobboldal radikalizálódását is.


Ezt a kisebbségben lévő, de a közéletben mégis markánsan megjelenő csoportot tovább hajtotta az elitellenesség, ami Obama másik - bár korántsem a legnagyobb - igazi kudarca. A kampány során az Elnök sokszor hangoztatta, hogy megváltoztatja Washington működését, visszaszorítja a lobbisták befolyását, és sokkal inkább visszaadja a hatalmat a nép, és az őket a nagyvállalatok helyett képviselők kezébe. Bár történtek olyan lépések, főleg az energia (Clean Air jogszabályok) és a pénzügy területén (pl. Dodd-Frank törvény), amelyek a többség érdekeit hozták előtérbe a kevesek profitérdeke előtt, a lobbisták és a mögöttük lévő cégek köszönik szépen jól vannak. Bár sokak szerint már azt is eredménynek kell tekinteni, hogy a lobbizásra szánt pénzek növekedése megállt, és a lobbisták száma több mint 20%-kal esett vissza, ezek a jó irány ellenére messze vannak a kampányban elhangzott ígéretektől.

A friss törvények egy része jó irányba tett lépés volt, egy részük egyértelmű kudarc, az elődje által felállított nem túl magas mércét Obama könnyen megugrotta, a saját kampánygépezete miatt szándékosan (!) felpörgetett elvárásoknak azonban már nem sikerült maradéktalanul megfelelni. 

A külpolitikai területen Obama a kockázatkerülést választotta, mintha kifejezetten azon fáradozott volna, hogy minél kevesebb amerikai élet vesszen el bármely konfliktusban is. Ha ez volt a cél, akkor sikeres volt, a korábbi időszakhoz képest töredékére esett vissza az amerikai halottak száma a különböző fegyveres konfliktusokban. Amíg az ifjabb Bush esetén több ezren vesztették életüket csak Irakban, addig Obama esetén a legfontosabb sztorit a Bengháziban elesettek jelentették - igaz, köztük az amerikai nagykövettel. Bár az Elnök kockázatkerülő volt, a háttérben a Héjákat megközelítő szigorúságú politikát folytatott az ellenség ellen. Sokan kritizálták, hogy nevetséges volt őt - pláne előre - Nobel-béke díjjal kitüntetni. A hibás norvég döntés a túl jól sikerült kampány eredménye volt, és az azt odaítélő bizottság józanságának a hiánya, mintsem az Elnök hibája, hiszen nem saját magát tüntette ki. 

Obama tehát egyáltalán nem érdemelte meg a Nobel-béke díjat, nemhogy előre, de utólag sem. Sokkal többet tett a békéért (pontosabban sokkal inkább kerülte a konfliktusokat), mint legtöbb elődje, de ha kellett simán elindította a bombázásokat Líbiában, támogatott fegyverrel és pénzzel baráti csoportokat háborús konfliktusokban, és szemrebbenés nélkül rendelt el rengeteg drón támadást (ezek kapcsán a műfaj korlátaihoz képest remek film is készült), vagy akár említhetnénk - hazájában hatalmas sikert jelentő, ugyanakkor alkotmányossági és nemzetközi jogokat felrúgó - Osama bin Laden megölését jelentő katonai akciót. Ráadásul hiába csökkentette tovább a Guantanamo-ban jogtalanul fogva tartottak számát, az egyik leglátványosabb ígéretét nem sikerült betartania, ha kevés emberrel is, de a fogolytábor még mindig működik. 

Ráadásul a csapatok kivonása azzal a következményekkel járt, hogy rehabilitáció híján, egy-egy ország szélsőségesek kezébe került, vagy jobb esetben is szétfeszítette a belső konfliktus. Ez volt a helyzet Afganisztánban, és még inkább Irakban, ahol a saját háborújukat sikerült ugyan befejezni, mégis ez csak az Egyesült Államoknak nyújthatott fellélegzést. Itt megint egy olyan erkölcsi kérdéseket a felszínre hozó döntést kellett meghozni, ahol nincs jó és rossz választás, valaki mindenképpen szenvedni fog. Obama úgy döntött, hogy ezek nem az amerikai katonák lesznek, és szándékosan csökkentette a szerepvállalást a Közel-Keleten.

A külpolitikai sikerek sokkal inkább kötődnek a diplomáciai manőverekhez. Sikerült gátat szabni az iráni atomprogramnak, ami évtizedkre a mostaninál is sokkal veszélyesebb hellyé tette volna a Közel-Keletet. Végre volt valaki, aki felvállalta a Kubához való közeledés gyomorgörcsös terhét, és ezt jól tette. A szankciók feloldása hozzájárul és hozzá fog a jövőben is járulni a szigetország fokozatos liberalizációjához. Igaz ugyanakkor, hogy két fontos szövetséges egyértelműen eltávolodott az Egyesült Államokban elnöksége vége felé: Törökország és Fülöp-Szigetek. Összességében az Obama-kormányzat lépései inkább a jó irányban történtek a korábbi vezetéshez képest, de messze nem voltak elegendőek, sőt egy-egy régióban kifejezetten károsak is voltak.

Az Obama kormányzat sok tekintetben hatalmas sikereket ért el a gazdaság területén. A zuhanórepülésben lévő ország szekerét megfordította, közepes mértékű, de tartós gazdasági növekedést tudott elérni, és egy elképesztően stabil, bár jóindulattal is közepes mértékű munkahely teremtési trendet tudott elérni, ahol nagyon konzisztens módon, hónapról hónapra több embernek lett munkája.


Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az inaktivitási ráta továbbra is magas, az egyenlőtlenségek tovább nőttek az utolsó előtti évig, és egyes régiók és ágazatok még inkább leszakadtak, ahogy a technológia és az olcsó feltörekvő országoknál lévő munkaerő versenyképtelenné tette őket. Obama és stábja sosem találta meg a megoldást erre a problémára, sőt szinte csak mutatóban vannak olyan nyilatkozatok, hogy egyáltalán erre kísérletet tettek volna. Az ún. Rust Belt államokban részben emiatt is szerepeltek gyengén a Demokraták a 2016-os választáson.

Ráadásul Obama sokat köszönhet a monetáris politikának, amely sokat segített a gazdaság megfordításában és az államadósság olcsó finanszírozásáért. A piacra öntött dollár ezermilliárdok még így is alig jelentek meg a reálgazdaságban, inkább a részvénypiac és egyes régiók ingatlanpiacának emelkedésében játszottak elévülhetetlen szerepet.

Sok kritika érte az Elnököt az államadósság növekedése miatt. Tény, hogy a hivatalba lépés és a leköszönés közötti nyolc évben nagyot nőtt a szövetségi állam nettó tartozása. Aki azonban legalább egy pénzügy órát végigült életében, az tisztában van a jelen- és jövőérték fogalmával, illetve azzal, hogy a nominális érték önmagában nem mond semmit, így érdemes ezt az adatot például a GDP-hez viszonyítani. Továbbá első körben a hiányra lehet hatni, és egy kézifékes forduló sokkal veszélyesebb, mint a lassítást, majd megfordulás. Másképpen megfogalmazva: egy 1500 milliárd dolláros hiányt nem lehet egyik napról a másik napra (illetve évre) megfordítani, mert azonnal összeomlana a gazdaság. Viszont lehet és kell is fokozatosan csökkenteni a hiányt, ami miatt az adósság egyfajta tehetetlenség miatt tovább nő, még GDP arányosan is, ha egyébként ez utóbbi nő is. Obama éppen ezen az úton járt és 500 milliárd dollár közelébe, GDP arányosan 3%-ra csökkentette a hiányt, természetesen a törvényhozás segítségével.

További jó pont, hogy Obama Demokrata létére nemhogy növelte volna, de kis mértékben még csökkentette is az államapparátusban dolgozók számát, és bár új szabályozások voltak bőven, a költségeket tekintve egyáltalán nem növelte az állam szerepét. Az elején említettek mentén, egy piacgazdaság párti szemszögből elemzőnek ezt szintén jó látni. A korábbi évek gyakorlata és a hozamnövekedés miatt azonban egyre nehezebb dolga lesz a jövőben az országnak. Itt véleményem szerint Obama egy kicsit korán dőlt hátra, a hatalmas adósságállományt nem volt elég stabilizálni, érdemben csökkenteni is kellene, erre azonban már nem került sor. A gazdaság területén is elmondható, hogy nagy előrelépések voltak, de az igazi nagy sikerekhez ez azért kevés volt. 

Obama a kevéssé hazudozós politikusok közé tartozik, a legtöbb ellenfelét és kollégáját maga mögé utasítja abban, hogy hányszor nem mond igazat egy kis népszerűség, vagy elképzeléseinek keresztülvitele érdekében, de azért ez még így is jó pár alkalommal megtörtént. Hasonló a helyzet az ígéretek területén, ezeknek közel a felét váltotta be a leköszönő Elnök, igaz ugyanakkor, hogy egy további jelentős részénél kompromisszumit sikerült elérni, és csak a negyedük esetén szegte azokat meg, illetve nem sikerült véghezvinni ezeket. 


Érdemes egy pillantást vetni arra is, hogy mi az amit nem közvetlen Obama okozott az Egyesült Államokban, de közvetve hozzájárult ezekhez. Ugyanis nagyon is sokat változott az amerikai társadalom az elmúlt nyolc évben. Ami pár éve még elképzelhetetlen lett volna, mára az Egyesült Államok területén a valóság részévé vált. Számos (ottani) liberális értékrendhez közeli kérdésben nagy eredmények születtek. Ide tartozik a fű rekreációs célú használata, a melegek házasságának lehetősége, vagy akár a halálbüntetés egyre nagyobb, mostanra 50% feletti elutasítottsága. Ezek egyikét sem Obama hozta létre, hiszen folyamatosan változó társadalmi folyamatoknak, trendeknek köszönhetőek, valamint a Legfelsőbb Bíróság és egyes államok szavazóinak a döntésének. Ugyanakkor ő volt az első olyan Elnök, aki vállalta, hogy kipróbálta a füves cigit, és kijelentette, hogy a melegek is házasodhassanak össze. Ezzel pedig hozzájárult a magasabb társadalmi elfogadottsághoz is. A társadalmi kérdésekben is vannak azért kudarcok. Meglepő módon a származás alapú megkülönböztetés és az ún. faji ellentétek nemhogy csökkentek volna, de még nőttek is az elmúlt nyolc évben. Összességében lépések a jó irányba társadalmi téren, de néhol kudarcok jellemezték ezt a területet. 

Ahol az Obama kormányzat a legnagyobb lépéseket tette, az a környezetvédelem és a klímaváltozás elleni harc. A szabályozás egyértelműen a megújuló energiát képviselte, aminek meg is volt az eredménye, főként a napenergia elképesztő ütemben terjed, és az árak is zuhannak, versenyképessé téve ezt az energiaforrást is. Emellett Kína segítségével sikerült tető alá hozni egy ugyan gumiszabályokból is álló, de mégiscsak fontos kereteket kijelölő globális klímamegállapodást. 

Amikor nyolc éve Obama-t beiktatták, hatalmas várakozások voltak vele szemben. Ezeket ő maga, és kampánystábja korbácsolta fel, így nem lehet oka panaszra, ha közel 40% elégedetlen maradt vele szemben. Ugyanakkor ez egy fontos tanulság lehet minden választópolgár számára. Sok ismerősöm van, aki csak arra emlékszik a nagy ígéretekből, hogy "Hope" és "Change", illetve "Yes we can", de amikor megkérdezem, hogy említsen már meg pár konkrét ígéretet, alig vagy egyáltalán nem tudnak mondani semmit. Pedig ezekből is volt rengeteg és fent látszik, hogy mennyit is sikerült betartani.  Változás volt bőven (általában, de nem mindig a jó irányba), ám a Remény azért megkopott. Azonban még az intelligens, magukat tájékozottnak tartó választók is gyakran felületesek, lusták vagy nincs idejük elolvasni a programokat és érzelmek alapján döntenek. A demokráciát és a szabadságot nem adják ingyen, még jó esetben is csak az időnk egy részével kellene fizetnünk érte. Ha ezt nem tesszük meg, akkor nem is érdemeljük meg a szabadságot, nyugalmat, prosperitást, és a tiszta levegőt. A következő években kiderül, hogy valóban így lesz-e.



No comments: