Digitális kommunikációs kultúra

A technológia fejlődése szinte mindig meghaladta azt, ahogyan az emberek alkalmazkodni képesek. Az ember - ahogyan a tőzsdén nap mint nap látszik - nem racionális lény, és életét a szokásai uralják. Ezekhez akkor is ragaszkodik, ha azok elhagyása, vagy megváltoztatása akár minden szepontból jelentős javulást hozna a számára.

Látványos példa erre, ahogy a kilencvenes években a többség a mobiltelefonok terjedését kezelte. A legtöbben felesleges felvágásnak tartották, és azt mondták, hogy nekik semmi szükségük rá. Ma már szinte mindenkinek van. Az is érdekes, ahogyan a hívásokat bonyolították az emberek a mobiljukról. Eleinte szentségtörésnek minősült nem felvenni a telefont, vagy kikapcsolni, mondván "hátha fontos ügyben keresnek", vagy "jobb ha felveszem, remélem nem a gyerek esett le a mászókáról". Ma már teljesen természetes, hogy diszkrét rezgő vagy villogó, esetleg alig hangot adó csengést állítanak be az emberek, adott szituációkban néma üzemmódra váltanak (ahelyett, hogy ki-be kapcsolgatnak). Az is, hogy ha éppen nem az a legfontosabb, vagy akár csak nincs kedvünk, nem vesszük fel a telefont, a számkijelzés alapján visszahívjuk az illetőt később, emellett hangposta és SMS is van a világon. A mobiltelefon nem annak az eszköze, hogy téged bármikor elérjenek, hiszen ezzel éppen a te kényelmed és rugalmasságod látja a kárát a technológiának. Helyette annak az eszköze, hogy a te szándékaid alapján használd bárhol és bármikor, azaz te indíts hívást róla, te használd amikor te akarod, és akkor fogadj hívást amikor arra lehetőséged van vagy érdekedben áll. Ez nem önző álláspont, hanem az egyéni szabadság álláspontja. Az egyéni szabadság az önzésnél tágabb fogalom. A te egyéni és szabad döntésed, hogy mennyire leszel önző vagy önfeláldozó. A technológia pedig ehhez a döntésedhez jelent segítséget.

A legtöbb internetes közösségi szolgáltatás esetén mostanában tartunk ott, ahol a mobiltelefonokkal 10-12 éve. A technológia rendelkezésre áll, egyre többen használják is, de általában nem úgy tekintenek rá, mint a cselekvési szabadságuk támogatójaként, hanem kényszerként, vagy nyűgként tekintenek rá, esetleg nem értik miként kellene használni. Pedig olyan forradalmat élünk meg ezekben az években, amilyet az emberiség történelmében még soha. A válasz arra a kérdésre, hogy ezeket a lehetőségeket, miként használjuk, a lehető legegyszerűbb: ahogyan akarod. Az új kommunikációs eszközökkel pontosan ott, akkor, és azt közölsz, amit akarsz. Mások közléséből pedig pontosan azt, akkor és adott helyen veszel fel, amit szeretnél. Megvalósul a tökéletes információáramlási szabadság, ami a digitális kommunikációs kultúra abszolút alapelve. Nézzük, hogy mely csatornákon ez milyen szinten van.

TV: nem tökéletes a fogadás sem, hiszen bár van sokféle csatorna és műsor, nem tudhatod pontosan mit fogsz látni, a lehetőségeid korlátozottak, a reklámok adott időszakokban teljes szélességben lezárják a kommunikációs csatornát, és nem abban az időpontban nézel meg egy adott tartalmat, amikor te szeretnéd. A küldés pedig gyakorlatilag nem létezik. A TV-t jelenleg még az emberek megszokása és lustasága tartja életben, a szerzői jogok mesterséges korlátja mellett.

Telefon: a mai eszközökkel már megvalósul a tökéletes információáramlási szabadság, ugyanakkor eredeti formájában csak a hangbeli kommunikációra korlátozódna. Mivel a telefonok fejlődnek, és a hangbeli kommunikáció fokozatosan összeolvad a netes kommunikációval, ezért önmagában maga a telefon sem marad majd olyan, mint ahogy ma gondolkozunk róla.

Email: Nem valósul meg a tökéletes információáramlási szabadság. A fogadás oldalán a spam-ek jelentik a problémát, még akkor is, ha ezek szűrésére vannak hatékony eszközök. Szintén probléma az, hogy nem teljes mértékben azt és úgy közölsz, amit szeretnél, illetve a többség ennek a kultúráját még nem ismeri. Az emberek tonnaszám küldenek csatolmányként file-okat, de ezeknek méretbeli korlátai vannak, és akkor is megkapod, ha téged az egyáltalán nem érdekel. Zárójelben: az email kommunikációs logikája teljesen a hagyományos postai levelezésre épül, és ezért zseniális felismerés már önmagában a Google Wave alkotóinak felismerése a logika kiszélesítésére.

Web: Megvalósul a tökéletes információáramlási szabadság. Akkor és olyan jellegű információt fogadsz, amit szeretnél, ráadásul elképesztő sebesség és kényelem mellett. Olyan RSS feed-re iratkozol fel, amilyenre akarsz, akkor olvasod, amikor akarod, ha mégsem érdekel leiratkozol. Olyan tartalmat fogadsz, amit szeretnél, legyen az szöveg, kép, hang, videó, és ezekből te is azt közölsz, amit szeretnél.

Az emberek többsége egyelőre mégsem él ezekkel a lehetőségekkel. Ha híreket akar olvasni, akkor felmegy egy portál-ra, és céltalanul, vagy rendszertelenül böngész, még rosszabb esetben újságot vásárol, ahelyett, hogy feliratkozna egy kategoriát jelentő RSS-re, vagy akár egy adott szót tartalmazó hír feed-re. Ha a nyaralás alatt elkészített képeket szeretné másnak elküldeni, akkor email-en csatolva küldi, pendrive-on másolgatja, rosszabb esetben kinyomtatja és fizikai formában küldi, ahelyett, hogy felnyomná egy képmegosztóra, pl. a Flickr vagy Picasa, ahol kényelmesen beállíthatja azokat, annak küldi, akinek akarja (akár mindenki, akár a nagymama és senki más), a fogadó fél pedig akkor nézi meg, és thumbnail-ek alapján azokat, amelyik érdekli. Ha talál egy érdekes weboldalt, akkor egyszerűen bookmarkolja a böngészőben, kategória nélkül, vagy egy kategóriában, rosszabb esetben felírja egy post-it cetlire, ahelyett, hogy egy online linkmegosztón, pl. Delicious tetszőleges számú tag-gel, és szándék szerint másokkal megosztva, illetve közvetlenül elküldve menthetné azt el. Ha egy fontos információt szeretne megosztani másokkal, például egy projekten dolgozó ismerőseivel azt, hogy megfázott és adott munkafolyamattal 2 nappal később készül el, akkor körbeemail-ezi azt, vagy rosszabb esetben egyenként felhívja őket, ahelyett, hogy egy nyílt vagy zárt közösségi térben a saját "üzenőfalán" közzé tenné azt, például Twitter, Facebook, illetve ezeken belül, vagy ezeken kívül zártláncú megoldásokon. Természetesen mindezekhez az is kell, hogy a másik fél is ismerje és használja ezeket. Ha pedig valakit nem érdekel valaki másnak a kommunikációs folyamata, egyszerű a dolga: leiratkozik róla, illetve automatikusan elrejti azt. Mindenki szabadon dönt, az egész gyorsabb, egyszerűbb, praktikusabb, minőségibb, "környezetvédőbb", és ez gyönyörű.

Néhány példa, amit én használok:

• Blog: hosszabb, részletesebb tartalom, ez itt, és a szakmai blog.
• Tumblr: rövidebb, gyorsabb információközlés, képek és videók is, szakmai és nem szakmai tartalom is.
• Google Reader Shared: az adott, engem érdeklő kategóriákban lévő híreket és nem feltétlenül hír feed-eket itt olvasom 90%-ban, és a legérdekesebbeket megosztom, esetleg rövid megjegyzést fűzök hozzá. Inkább szakmai jellegű.
• Digg: Főként nem szakmai jellegű, vicces és/vagy érdekes cikkek-videók megosztására használom. (Stumbleupon-t is, bár azt nagyon ritkán)
• Delicious: weboldalcímek mentése, és adott esetben megosztása.
• Last.fm: kedvenc zenéim hallgatása, és megosztása.
• Picasa: képek megosztása.
• Youtube: videók megosztása.
• Twitter: a fentiek mindegyike automatikusan bekerül ide egy rövid cím és link formájában, néha rövid szövegeket közvetlenül ide is írok, így egyfajta üzenőfalként is funkcionál. A képek-videók-zenék nem kerülnek be automatikusan, mert ezekből adott időszakban akár többszáz is lehet, és ez feleslegesen nyomná agyon a többit. Ami ezekből külön is érdekes, azt manuálisan megosztom.
• Facebook: Külön itt ritkán írok vagy küldök üzenetet, viszont a Twitter automatikusan át van nyomva ide is.

Az egészben az a legjobb, hogy nem lehet azt mondani, hogy ez így jó, vagy nem jó. Akit érdekel csak egyiket-másikat nézi, akit érdekel, az az egészet eléri Twitteren keresztül. Akit pedig egyik sem, az nem olvassa, nem iratkozik fel egyikre sem. Sokan vannak, akik a Twitterre azt is kiírják, hogy ha éppen a WC-re mennek, vagy onnan jöttek. Zavar ez engem? Nem, mert egyszerűen az övéket nem követem és kész.