Az elmúlt hetek a hazai költségvetés éles fordulatáról szóltak. Az új kormány legfontosabb gazdasági vezetője néhány hete már beharangozta, hogy forradalmat csinálnak a gazdaságpolitikában. Igazat mondott. Olyan gazdaságpolitika született, ami ambivalenciájában valóban egyedülálló a földön. A kinyilvánított gazdaságpolitika létezésének ténye önmagában is jó hír, hiszen az eddigiek során, sem a választási programban, sem azután nem volt semmilyen irány, sőt egyes ad-hoc lépések és szerencsétlen elszólások mind-mind az ellenkezőjét erősítették meg. Magát a kikristályosodni látszó programot elemezve egyszerre találunk benne nagyon jó, és nagyon rossz elemeket.
Kezdjük a jóval. A kormány végre megcsinálta azt az adórendszert, amire a rendszerváltás óta várunk, és a szűk körű liberális-piacpárti tábor szakértői vonala szorgalmazott jó ideje. Biztosat csak az eredmények későbbi tudatában lehet megállapítani, de megkockáztatom, hogy ez minden idők legjobb adórendszere Magyarországon.
Jövedelemadó
Mindjárt itt van az egykulcsos adórendszer. A magyar adórendszer két nagy problémája a túlzott terhelésen felül a bonyolultság, kiszámíthatatlanság és a munka túlzott terhelése. Az új adókulcsok és kedvezmények ha nem is oldja meg egyik problémát sem, hatalmas lépést tesz efelé.
Jó az, hogy alacsonyabb az adókulcs a legtöbb ember számára. Kisebb az elvonás a munkajövedelem után, ráadásul a magasabb keresetűek számára jelentősen csökkenti a trükközés értelmét, hiszen ezentúl jóval kevesebbet kell fizetniük. Több jövedelem marad a keresők zsebében, és ez ösztönözheti a fogyasztást, de ugyanúgy a befektetéseket is, ami nagyobb teret enged a beruházások hazai finanszírozásának is. Szintén jó az is, hogy a tőkejövedelmek adózása is egyazon szintre kerül a munkajövedelmekével, így igazságos módon valamennyi jövedelem egyazon megítélés alá kerül, és nincs értelme külön utakat keresni sem. Az egykulcsos rendszernek ugyancsak nagy előnye, hogy sokkal átláthatóbb, és egyszerűbben kalkulálható.
A 16%-os kulcs szinte mindenkinek javuló helyzetet jelent, amire nagy szükség van, a túlságosan megadóztatott magánszemélyek esetén, amely főleg a munkajövedelmek terén volt kiugróan magas. Természetesen az egyéb járulékok terén jól jönne még további csökkentés. Az egyetlen csoport, aki rosszul jár, azon befektetők, amelyek jelentős jövedelemre tettek szert rendszeresen olyan részvényekből, amelyek magas osztalékot fizettek és a tőzsdén forogtak az EU valamely piacán. Manapság az osztalékok kevéssé jelentik a lényeges jövedelmet (sokkal inkább az árfolyam emelkedésben csapódik le, vagy ha mégsem: gyakori még a részvény visszavásárlás), ezért ez kevés embert érint szignifikáns mértékben. A befektetéseket érintő adóváltozásokról bővebben itt lehet olvasni.
A Magyarországon nagyon régóta alkalmazott progresszív adórendszernek csak ott van értelme, ahol nincs lehetőség vagy szükség felzárkózásra más országokhoz képest és megengedhetik maguknak a nagyobb államot, a több szociális jellegű ellátással. Itthon, ahol még mindig nem alakult ki olyan vállalkozói, értékteremtő réteg, amely kellő, valós jövedelmet állít elő, és később az erős belső fogyasztás bázisa lehet, addig nincs értelme tőlük elvenni. Mi eddig úgy akarunk jóléti államot üzemeltetni, hogy nem engedhetjük meg magunknak.
Társasági adó
A társasági adó már a kilencvenes évek közepétől meglehetősen barátságos szinteken volt, ezen némileg rontottak 2006-ban, most egy olyan korrekció történik meg, ami tényleg nagyon leegyszerűsíti a vállalkozások életét, hiszen 10%-os adó a nyereség után már nemzetközi összehasonlításban is nagyon alacsony, így a legtöbb esetben értelmetlenné teszi a kiskapuk keresését, és kifejezetten ösztönzően hat az értékteremtésre itthon. Kevés értelme van az alacsony árbevételű vállalatoknak ezt külön biztosítani, de a tervek szerint ez 2013-ra egységesen érvényes lesz.
Családos kedvezmények
Az új adórendszerben az is jó, hogy a családosoknak úgy segít, hogy nem (további) segélyt ad a részükre, hanem a munkájukból származó jövedelemhez képest sokkal kevesebbet von el. Így csökkenti az újraelosztási hatást és egyszerre teszi könnyebbé a munkavállalást és a gyermekek felnevelését. A gyerekvállalás ösztönzése azért is fontos, mert a hazai alacsony aktivitási ráta mellett szintén fokozottan érint minket a társadalom elöregedése, és egyre inkább romlik az effektív aktivitási ráta, egyre kevesebb ember tart el egyre többet. A lépés hatásai nem beláthatóak, valószínűleg nem túl nagyok, de az biztos, hogy valamekkora mértékben pozitív hatást gyakorolnak a demográfia fára, ha tartósan megmaradnak.
Az adórendszer átalakítása, bár nem tökéletes, de nagy lépéseket tett meg afelé, hogy ösztönző legyen munkára, vállalkozásra, gyermekvállalásra, és ami még fontosabb hazánk versenyképes legyen. Manapság az országok is egyre fokozottabb módon versenyeznek egymással, ezért az új adókulcsoknak a külföldi befektetők ösztönzése szempontjából is nagy jelentősége van. A közép-kelet európai országok között már évek óta tart ez a verseny, ahogy a térség a 2000-es évek elejére közepére olyan életszínvonalra érkezett, ahol már kevésbé volt vonzó a nyugati cégek számára a munkaerő, ráadásul Ázsia komoly konkurenciát jelent, ma már a képzett munkaerő szempontjából is. Ezért az elmúlt években már komoly verseny alakult ki a térség országai között, ebben a versenyt Szlovákia nyitotta meg a híres Dzurinda-féle reformokkal. A csata most is zajlik, nemrégiben Ukrajnában és Romániában határoztak hasonló, alacsony, egykulcsos adórendszer mellett. Eddig Magyarország nem akarta elfogadni, hogy ebben a versenyben van, most végre igen, kénytelen vagyunk belátni, hogy ezekkel az országokkal is versenyben vagyunk. A lényeg, hogy felvettük a kesztyűt.
Kieső bevételek pótlása - kiadáscsökkentés helyett
Sajnos a gazdaságpolitika többi eleméről ez egyáltalán nem mondható el. Az adórendszer alapfilozófiája, a kisebb, vállalkozásokat békén hagyó, piaci erőre építő modell már nem érhető tetten másutt. Széleskörű adócsökkentést csak úgy lehet végrehajtani, ha nagy deficitbe és adósságnövekedésbe hajszoljuk magunkat, ez volt a Reagan-féle megközelítés lényege és eredménye, vagy ha a kiadásokat is csökkentjük. Itt jön elő a kormány valóban egyedi megközelítése. A kieső bevételeket extra adóbevételek formájában pótolják. Ez önmagában még nem lenne baj, de csak átmeneti megoldást jelentenek a deficit csökkentésére, ráadásul deklarált módon. A költségvetést a következő két évre eleve úgy tervezik, hogy tudják: utána ezek a tartalékok nem állnak majd rendelkezésre. Logikai úton elindulva három eset lehetséges. Az egyik, hogy a fennmaradó bevételek fognak megnőni igen rövid idő alatt, amelyek betömik a lukat. A második, hogy a hiányt később megint a kölcsönök nagyobb növelésével finanszírozzuk. A harmadik, hogy idővel a kiadásokat is csökkenteni kell.
A második az amúgy is nyomasztó államadósság kamatterhei és egyéb kockázatai miatt nem járható út. A kormány szemmel láthatóan az elsőre spekulál, de az esélyek nem túl jók. Ahhoz, hogy a mostantól érvényes adórendszer a különbséget kitermelje, a GDP-nek évente 4-6%-kal kellene nőnie. Még ha az adórendszer a legjobbat is hozza ki a cégekből, ekkora növekedés belső fogyasztásból, főleg ilyen hamar egy ilyen struktúrájú országban egyenlő a lehetetlennel. Tehát - mint valójában mindig - az exportpiacainkra kellene hagyatkoznunk, de ott aligha remélhetünk akkora növekedést, ami itthon ilyen nagy ugrást generálna. A kormány valójában egy szintetikus spekulatív részvény long pozíciót vett fel a világ, de főként EU piacain. Ha dinamikusan nő a gazdaság, a taktika kifizetődhet (de még ez is kevés). Csak úgy, mint az IMF tárgyalás felfüggesztés, ami a megnyugodó piacok miatt stabilizálódó forint és állampapírpiac esetén jól jött ki, egyelőre biztosan. Viszont még ez is csak idő nyerése, az alap problémára nem született megoldás. A kizárólag a probléma "kinövésére" alapozott elképzelés egyértelműen naív, de még ha nem is az lenne, akkor is feltételezi, hogy a kiadási szerkezet teljesen rendben van, amiben szinte mindenki egyetért, hogy téves. Rosszul működik az egészségügy, pazarló az oktatás, aggasztó a társadalombiztosítás, és nem éppen hatékony, viszont eléggé korrupt az államapparátus és az állami cégek. Ennek ellenére a kiadási oldalhoz nem nyúltak hozzá. Nem elég nyirbálgatni az állami szektort (amit szinte az összes hivatalba lépő kormány megígér), az összes ellátórendszerhez hozzá kell nyúlni, és strukturális átalakításra van szükség. Ez nehéz és hosszú folyamat, társadalmi konszenzus szükséges hozzá, vagy erős politikai támogatás. Ez utóbbihoz enyhén szólva is minden feltétel adott, mégsem történt semmi.
Ám a tét az államháztartás egyensúlyánál is sokkal nagyobb. Az államadósság kritikus szintek közelében van, és a kamatteher viszonylag alacsony mivolta miatt nem merül fel az adósságspirál elkerülhetetlensége. Ahogy korábban írtam, még nem tartunk itt, de az államadósság folyamatos csökkentése elkerülhetetlen, amihez a nettó finanszírozási képesség pozitív tartományban tartása szükséges lenne, de a külön bevételek későbbi eltűnésével ez szinte lehetetlennek tűnik a kiadások csökkentése nélkül.
Kezdjük a jóval. A kormány végre megcsinálta azt az adórendszert, amire a rendszerváltás óta várunk, és a szűk körű liberális-piacpárti tábor szakértői vonala szorgalmazott jó ideje. Biztosat csak az eredmények későbbi tudatában lehet megállapítani, de megkockáztatom, hogy ez minden idők legjobb adórendszere Magyarországon.
Jövedelemadó
Mindjárt itt van az egykulcsos adórendszer. A magyar adórendszer két nagy problémája a túlzott terhelésen felül a bonyolultság, kiszámíthatatlanság és a munka túlzott terhelése. Az új adókulcsok és kedvezmények ha nem is oldja meg egyik problémát sem, hatalmas lépést tesz efelé.
Jó az, hogy alacsonyabb az adókulcs a legtöbb ember számára. Kisebb az elvonás a munkajövedelem után, ráadásul a magasabb keresetűek számára jelentősen csökkenti a trükközés értelmét, hiszen ezentúl jóval kevesebbet kell fizetniük. Több jövedelem marad a keresők zsebében, és ez ösztönözheti a fogyasztást, de ugyanúgy a befektetéseket is, ami nagyobb teret enged a beruházások hazai finanszírozásának is. Szintén jó az is, hogy a tőkejövedelmek adózása is egyazon szintre kerül a munkajövedelmekével, így igazságos módon valamennyi jövedelem egyazon megítélés alá kerül, és nincs értelme külön utakat keresni sem. Az egykulcsos rendszernek ugyancsak nagy előnye, hogy sokkal átláthatóbb, és egyszerűbben kalkulálható.
A 16%-os kulcs szinte mindenkinek javuló helyzetet jelent, amire nagy szükség van, a túlságosan megadóztatott magánszemélyek esetén, amely főleg a munkajövedelmek terén volt kiugróan magas. Természetesen az egyéb járulékok terén jól jönne még további csökkentés. Az egyetlen csoport, aki rosszul jár, azon befektetők, amelyek jelentős jövedelemre tettek szert rendszeresen olyan részvényekből, amelyek magas osztalékot fizettek és a tőzsdén forogtak az EU valamely piacán. Manapság az osztalékok kevéssé jelentik a lényeges jövedelmet (sokkal inkább az árfolyam emelkedésben csapódik le, vagy ha mégsem: gyakori még a részvény visszavásárlás), ezért ez kevés embert érint szignifikáns mértékben. A befektetéseket érintő adóváltozásokról bővebben itt lehet olvasni.
A Magyarországon nagyon régóta alkalmazott progresszív adórendszernek csak ott van értelme, ahol nincs lehetőség vagy szükség felzárkózásra más országokhoz képest és megengedhetik maguknak a nagyobb államot, a több szociális jellegű ellátással. Itthon, ahol még mindig nem alakult ki olyan vállalkozói, értékteremtő réteg, amely kellő, valós jövedelmet állít elő, és később az erős belső fogyasztás bázisa lehet, addig nincs értelme tőlük elvenni. Mi eddig úgy akarunk jóléti államot üzemeltetni, hogy nem engedhetjük meg magunknak.
Társasági adó
A társasági adó már a kilencvenes évek közepétől meglehetősen barátságos szinteken volt, ezen némileg rontottak 2006-ban, most egy olyan korrekció történik meg, ami tényleg nagyon leegyszerűsíti a vállalkozások életét, hiszen 10%-os adó a nyereség után már nemzetközi összehasonlításban is nagyon alacsony, így a legtöbb esetben értelmetlenné teszi a kiskapuk keresését, és kifejezetten ösztönzően hat az értékteremtésre itthon. Kevés értelme van az alacsony árbevételű vállalatoknak ezt külön biztosítani, de a tervek szerint ez 2013-ra egységesen érvényes lesz.
Családos kedvezmények
Az új adórendszerben az is jó, hogy a családosoknak úgy segít, hogy nem (további) segélyt ad a részükre, hanem a munkájukból származó jövedelemhez képest sokkal kevesebbet von el. Így csökkenti az újraelosztási hatást és egyszerre teszi könnyebbé a munkavállalást és a gyermekek felnevelését. A gyerekvállalás ösztönzése azért is fontos, mert a hazai alacsony aktivitási ráta mellett szintén fokozottan érint minket a társadalom elöregedése, és egyre inkább romlik az effektív aktivitási ráta, egyre kevesebb ember tart el egyre többet. A lépés hatásai nem beláthatóak, valószínűleg nem túl nagyok, de az biztos, hogy valamekkora mértékben pozitív hatást gyakorolnak a demográfia fára, ha tartósan megmaradnak.
Az adórendszer átalakítása, bár nem tökéletes, de nagy lépéseket tett meg afelé, hogy ösztönző legyen munkára, vállalkozásra, gyermekvállalásra, és ami még fontosabb hazánk versenyképes legyen. Manapság az országok is egyre fokozottabb módon versenyeznek egymással, ezért az új adókulcsoknak a külföldi befektetők ösztönzése szempontjából is nagy jelentősége van. A közép-kelet európai országok között már évek óta tart ez a verseny, ahogy a térség a 2000-es évek elejére közepére olyan életszínvonalra érkezett, ahol már kevésbé volt vonzó a nyugati cégek számára a munkaerő, ráadásul Ázsia komoly konkurenciát jelent, ma már a képzett munkaerő szempontjából is. Ezért az elmúlt években már komoly verseny alakult ki a térség országai között, ebben a versenyt Szlovákia nyitotta meg a híres Dzurinda-féle reformokkal. A csata most is zajlik, nemrégiben Ukrajnában és Romániában határoztak hasonló, alacsony, egykulcsos adórendszer mellett. Eddig Magyarország nem akarta elfogadni, hogy ebben a versenyben van, most végre igen, kénytelen vagyunk belátni, hogy ezekkel az országokkal is versenyben vagyunk. A lényeg, hogy felvettük a kesztyűt.
Kieső bevételek pótlása - kiadáscsökkentés helyett
Sajnos a gazdaságpolitika többi eleméről ez egyáltalán nem mondható el. Az adórendszer alapfilozófiája, a kisebb, vállalkozásokat békén hagyó, piaci erőre építő modell már nem érhető tetten másutt. Széleskörű adócsökkentést csak úgy lehet végrehajtani, ha nagy deficitbe és adósságnövekedésbe hajszoljuk magunkat, ez volt a Reagan-féle megközelítés lényege és eredménye, vagy ha a kiadásokat is csökkentjük. Itt jön elő a kormány valóban egyedi megközelítése. A kieső bevételeket extra adóbevételek formájában pótolják. Ez önmagában még nem lenne baj, de csak átmeneti megoldást jelentenek a deficit csökkentésére, ráadásul deklarált módon. A költségvetést a következő két évre eleve úgy tervezik, hogy tudják: utána ezek a tartalékok nem állnak majd rendelkezésre. Logikai úton elindulva három eset lehetséges. Az egyik, hogy a fennmaradó bevételek fognak megnőni igen rövid idő alatt, amelyek betömik a lukat. A második, hogy a hiányt később megint a kölcsönök nagyobb növelésével finanszírozzuk. A harmadik, hogy idővel a kiadásokat is csökkenteni kell.
A második az amúgy is nyomasztó államadósság kamatterhei és egyéb kockázatai miatt nem járható út. A kormány szemmel láthatóan az elsőre spekulál, de az esélyek nem túl jók. Ahhoz, hogy a mostantól érvényes adórendszer a különbséget kitermelje, a GDP-nek évente 4-6%-kal kellene nőnie. Még ha az adórendszer a legjobbat is hozza ki a cégekből, ekkora növekedés belső fogyasztásból, főleg ilyen hamar egy ilyen struktúrájú országban egyenlő a lehetetlennel. Tehát - mint valójában mindig - az exportpiacainkra kellene hagyatkoznunk, de ott aligha remélhetünk akkora növekedést, ami itthon ilyen nagy ugrást generálna. A kormány valójában egy szintetikus spekulatív részvény long pozíciót vett fel a világ, de főként EU piacain. Ha dinamikusan nő a gazdaság, a taktika kifizetődhet (de még ez is kevés). Csak úgy, mint az IMF tárgyalás felfüggesztés, ami a megnyugodó piacok miatt stabilizálódó forint és állampapírpiac esetén jól jött ki, egyelőre biztosan. Viszont még ez is csak idő nyerése, az alap problémára nem született megoldás. A kizárólag a probléma "kinövésére" alapozott elképzelés egyértelműen naív, de még ha nem is az lenne, akkor is feltételezi, hogy a kiadási szerkezet teljesen rendben van, amiben szinte mindenki egyetért, hogy téves. Rosszul működik az egészségügy, pazarló az oktatás, aggasztó a társadalombiztosítás, és nem éppen hatékony, viszont eléggé korrupt az államapparátus és az állami cégek. Ennek ellenére a kiadási oldalhoz nem nyúltak hozzá. Nem elég nyirbálgatni az állami szektort (amit szinte az összes hivatalba lépő kormány megígér), az összes ellátórendszerhez hozzá kell nyúlni, és strukturális átalakításra van szükség. Ez nehéz és hosszú folyamat, társadalmi konszenzus szükséges hozzá, vagy erős politikai támogatás. Ez utóbbihoz enyhén szólva is minden feltétel adott, mégsem történt semmi.
Ám a tét az államháztartás egyensúlyánál is sokkal nagyobb. Az államadósság kritikus szintek közelében van, és a kamatteher viszonylag alacsony mivolta miatt nem merül fel az adósságspirál elkerülhetetlensége. Ahogy korábban írtam, még nem tartunk itt, de az államadósság folyamatos csökkentése elkerülhetetlen, amihez a nettó finanszírozási képesség pozitív tartományban tartása szükséges lenne, de a külön bevételek későbbi eltűnésével ez szinte lehetetlennek tűnik a kiadások csökkentése nélkül.
A bevételi oldal csökkentésére adott logikus reakció a kiadási oldal csökkentése lenne. A kormányoldal azonban más utat választott. A bevételi oldalt tűzzel-vassal magasan tartották. Abba egy gazdaságpolitika elemzésénél nem szeretnék részleteiben belemenni, hogy alkotmányossági és szabad piacgazdaság jogi kereteinek a szemszögéből elfogadható-e az intézkedéssorozat, hiszen egy jogállamban nem lehet hozzányúlni a magántulajdonhoz vélt vagy valós szükségszerűség okán sem, csak úgy mint visszamenőleg érvényes adókat kivetni. A probléma az, hogy ennek nemcsak ebből a szempontból lehetnek negatív vonzatai. Az egyik - kevésbé valószínűen domináns - hozadék a kiszámíthatatlanság a jogi környezetben. Minden vállalkozás számára, de még a háztartásoknak is nagyon fontos a konzisztencia, mind a saját stratégiájuk, mind az őket körülvevő világban. Ha azt látják, hogy az általuk megteremtett értéket, utólagos döntéssel, a korábbi feltételeket egyértelműen felrúgva elveszik tőlük, az visszafoghatja a későbbi beruházásokat.A különadó még akkor is probléma lenne ebből a szempontból, ha jövő évtől élne, hiszen ennyi idő alatt nem lehet az üzleti stratégiát átalakítani, hogy erre megfelelő mértékben reagálni lehessen. Azért a kormány láthatóan tisztában volt ezzel a problémával, és viszonylag ügyesen lavírozva maximalizálta az extra bevételeket oly módon, hogy az még ne okozzon komoly presztizs veszteségeket hazánknak.
Az áthárítás sem kerülhető el, még a megfelelő szervezet vezetője is ezt mondja, a különadó bevételek egy része mindenképpen a gazdaságból, és azon belül is a fogyasztóktól kerül elvonásra, ami a növekedésnek érhető módon nem jó. Valójában a teljes évi 700 milliárd bevétel egy csavarosan megoldott új adó, amely nem csak részeit érinti a gazdaságnak, hanem annak egészét. Amikor egy tőzsdei ügyletet végrehajtasz, akkor is két költséged van. Az egyik, az előre deklarált tranzakciós díj. A másik pedig a bid/ask spread-ből és a teljesítés sebességéből és módjából eredő implicit költség, amelynek mértékét nem tudod előre, és sokan később sem veszik észre, vagy nem hajlandóak erről tudomást venni. Azt biztosan észreveszi a lakosság, hogy ha 5%-kal emelkedne a személyi jövedelemadó kulcsa (ha csökken is), hiszen megírta az újság. Azt viszont már kevesen veszik észre, hogy ha 10 Ft-tal többet fizetnek a kenyérért a hipermarketben.
Ezermilliárdok hiányoznak
A gyakran hangoztatott számok szerint a kormány a nyugdíjpénztári összeg visszatartásával, és a különadókkal együtt 700 milliárd forintot szed be. Tegyük ezt összefüggésbe azzal, hogy a költségvetés teljes nettó adóssága 20 450 milliárd forint volt augusztus végén. Ha emberi mértékűre szeretnénk a hiányt csökkenteni, ami legyen a GDP (kb. 26 000 mrd Ft) 60%-a, ami amúgy is maastricht-i kritérium (ha számít ez még valamit), akkor , így 15 600-ra kellene csökkenteni jelenlegi árakon., tehát nagyjából 5000 mrd-ot kellene találni (technikailag ez nem ilyen egyszerű, de a folyamat lényege ez). Tehát, ha 5 év alatt akarunk eljutni ide, akkor évente 1000 mrd Ft-ról beszélünk mostani értéken. Ám a költségvetés hiánya most is 1000 mrd Ft környékén van, tehát a mérleget közel 2000 mrd Ft-tal kellene évente arrébb billenteni. Ha igaz, hogy az adómódosítások csak 400 mrd-al csökkentik az adóbevételeket és évente 700 mrd Ft a plusz bevétel, akkor már "csak" 1700 mrd Ft a különbség (de csak pár évig). Ha feltételezzük, hogy az effektív törlesztést és a nem a teljes összeg újrafinanszírozását folytatjuk 2013-tól, akkor eddigre ennyivel kellene megnövekednie az adóbevételeknek reálértéken. Ez most az összes bevétel 20%-a. Ennyivel több előállított értéknek kellene keletkeznie, hogy az ország egészséges pályára álljon. Ez szinte lehetetlen. Hasonló következtetésre jutott sok elemző, például Madár István is. Nem meglepő, hogy Gyurcsány is ezt vezette le igen harcias módon, kérdés hogy az elmúlt években miért nem végzett hasonló számításokat. Ám a kiadások nemhogy csökkennének - és ismétlem: nem reálértékben, hanem nominális értékének kellene erősen csökkenniük - hanem nagyjából a reálérték szinten tartásának megfelelően emelkednek. A nem kis részben pénznyelő oktatás esetén 1445 mrd helyett 1515 mrd-ot költünk a tervek szerint (!) azaz átlagban minden egyes magyar ember több mint 150 000 Ft-ot évente akár jár iskolába, akár nem, akár befejezik a diákok az egyetemet, akár nem, akár itthon hasznosítják a tudásukat, akár külföldön, ha hasznosítják egyáltalán. Egészségügy esetén 1198 mrd után 1254 mrd a kiadás, vagyis akkor is kb. 120 000 fizet egy ember átlagosan, évente ha nem is ment orvoshoz. Az oktatást és az egészségügyet érintő valódi többletkiadásokról, amit az állampolgárok fizetnek meg, még nem is beszéltünk. Azt, hogy az állami működési kiadásokon való takarékoskodás miért nem elegendő: jelenleg közel 2000 mrd Ft-ot költünk erre. Hogy az adósság ne növekedjen tovább (ami mint írtam még kevés), akkor a kiadások felét el kellene tüntetni. Képzeljük el, hogy a rendőrök felét kirúgják, és minden második nagykövetséget bezárnak, stb. Egyébként ezek a kiadások is nőnek jövőre, a tervek szerint közel 8%-kal.
Az ellenkező oldalon van még a magánnyugdíjpénztárból az állami rendszerbe történő tömeges átlépés hatása, de ez egyelőre nem tervezhető. Véleményem szerint erősen optimista 50%-os visszalépés esetén is csak 1500 milliárddal csökken az adósság (a pénztárak a pénz nagy részét állampapírban tartják), és ez egy egyszeri hatás, a jövőben viszont további terhet ró az államra, mert több embernek kell majd nyugdíjat fizetni. Ennek a hatásai eleinte persze elenyészőek, de évtizedek alatt fokozatosan nőnek. Ha az 1500 mrd Ft-os adósság csökkenéssel számolunk is, akkor is kellene "találni" további minimum 3500 mrd Ft-ot, továbbá évente még a legoptimistább becslések szerint is 300 mrd Ft-ot, ehhez azonban jövőre már szárnyalnia kellene a gazdaságnak.
Paternalizmus 2.0
Az ellenkező oldalon van még a magánnyugdíjpénztárból az állami rendszerbe történő tömeges átlépés hatása, de ez egyelőre nem tervezhető. Véleményem szerint erősen optimista 50%-os visszalépés esetén is csak 1500 milliárddal csökken az adósság (a pénztárak a pénz nagy részét állampapírban tartják), és ez egy egyszeri hatás, a jövőben viszont további terhet ró az államra, mert több embernek kell majd nyugdíjat fizetni. Ennek a hatásai eleinte persze elenyészőek, de évtizedek alatt fokozatosan nőnek. Ha az 1500 mrd Ft-os adósság csökkenéssel számolunk is, akkor is kellene "találni" további minimum 3500 mrd Ft-ot, továbbá évente még a legoptimistább becslések szerint is 300 mrd Ft-ot, ehhez azonban jövőre már szárnyalnia kellene a gazdaságnak.
Paternalizmus 2.0
A költségvetés 2-3 év múlva történő fenntarthatatlansága mellett az is baj, talán még nagyobb, hogy nyíltan szembeszáll az öngondoskodás ellen és lándzsát tör a paternalizmus fenntartása mellett. Nem igaz az a kijelentés, hogy az állam nagyobb biztonsággal tud nyugdíjat adni. Valamennyit igen, de az elöregedő társadalom mellett a felosztó-kirovó rendszer egyre kisebb összeget tud majd adni a jövő nyugdíjasainak. Gyakran felmerülő kérdés, hogy szükség van-e egyáltalán "kötelező öngondoskodásra", azaz a második pillérre, és ha igen, miért? A válasz éppen a paternalizmusban és a kiút keresésben rejlik. A helyzet az, hogy a magyarok többsége az államtól várja a segítséget és a nyugdíjat és kötelezettség nélkül eszébe sem jutna ez irányban takarékoskodni. Viszont a rendszer fenntarthatatlan, ezért kellett kötelező érvényűen rászorítani az embereket, hogy ezzel foglalkozzanak, pontosabban nem is ők, de legalább a pénzt befizessék. Sokkal jobb lenne, ha a harmadik, negyedik pillért (a NYESZ-t, de még akár a TBSZ-t is, ami ha fennmarad évtizedekig, szintén megoldás lehetne) használnák, de nem nagyon teszik. A mostani lépések viszont egyértelműen arra sarkallják a lakosságot, hogy ne így gondolkodjanak. Sőt, ki is lett mondva, hogy a nyugdíj az államnál nagyobb biztonságban van, ami persze nem igaz, elég ránézni az államadósság mértékére. Ráadásul indikációként ott van a NYESZ adókedvezmény csökkentése is.
Nem marad más, mint a kiadáscsökkentés. A kérdés az, hogy a döntéshozók ezzel tisztában vannak, és csak időt akarnak nyerni, vagy még mindig nem esett le a tantusz. Ezt meg fogjuk tudni, valószínűleg legkésőbb a 2012-es költségvetés tervezésekor.
Nem marad más, mint a kiadáscsökkentés. A kérdés az, hogy a döntéshozók ezzel tisztában vannak, és csak időt akarnak nyerni, vagy még mindig nem esett le a tantusz. Ezt meg fogjuk tudni, valószínűleg legkésőbb a 2012-es költségvetés tervezésekor.
