Friday, October 9, 2009

Kifogyó olaj = Apokalipszis?

A friss HVG-ben olvastam, hogy bár régen nem fedeztek fel annyi új olajmezőt, mint idén, a kereslet növekedésével az új feltárt készletek nem tartanak lépést. Magyarul, minden felhasznált 10 hordóra jut 1-5 új még kitermelésre váró. Ez táptalajt adhat az ún peak oil theory híveinek, akik szerint nemcsak a feltárás, de a kitermelés is tetőzött.

Természetesen nem vagyok a geológia, kémia és az energiapolitika szakértője, de az értelmetlen pánikkeltésé annyiban igen, hogy a szakmámban nagyon sokszor találkoztam már vele.

Mindenekelőtt szögezzük le, hogy a szénhidrogének felhasználása tulajdonképpen elképesztő pazarlás. Több millió (!) év alatt keletkezett biológiai alapú erőforrásokat, illetve azok gazdaságosan még kitermelhető részét arra használjuk fel, hogy néhány száz (!) évig fejlesszük és fenntartsuk a civilizációnkat és életszinvonalunkat.

Azt is fontos tudatosítani, hogy amit a peak oil theory hívei állítanak, az előbb-utóbb menthetetlenül be fog következni. Lehet, hogy éppen most történik, lehet, hogy 20 év múlva, lehet, hogy 100 év múlva. (egyes elméletek szerint a kőolaj nemcsak biológiai alapja van, és a mezők idővel újratermelődnek, ez azért igen valószínűtlen) Ezért a készletek kiapadására mindenképpen fel kell készülni, technológiai szempontból, és gazdasági-társadalmi hatásaival is kalkulálva.

Miért probléma akkor, hogy egy lehet, hogy már most is releváns, de valamikor bekövetkező hatást emlegetnek?

Egyrészt pánikot keltenek. A pániknak, minél nagyobb, annál jelentősebb visszaható ereje van. Ez növeli az olaj iránti spekulatív keresletet, csökkenti beruházási hajlandóságot, így árt a gazdaságnak, főleg a szegényebb rétegeknek, és nőnek a társadalmi feszültségek.

Másrészt feltételezéseket tényekként állítanak be, spekulatív összefüggéseket garantáltnak veszik, és időben biztos pontokat jelölnek meg, például a kitermelés csúcsára. Amikor és ha kiderül, hogy nincs igazuk, hiteltelenné válnak, és gyakran az elméleteik is. Később pedig, amikor az esemény valóban a küszöbön van, már nemcsak nekik nem fog hinni senki, hanem senkinek sem, aki hasonlókat állít ("Ugyan már! Többször megjósolták az olajkorszak végét, és mindig tévedtek!").

Az állításaik pedig igen messzemenőek. A legtöbb forrás a Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport oldalon és Hetési Zsolt írásaiban és előadásaiban lelhető fel. Ha túl is lépünk a források egyoldaló megválogatásán és a nem éppen elegáns laza következtetés láncon, a szövegben árulkodó jelek vannak a durva érzelmi alapú elfogultságra (kiemelés tőlem).

"Márpedig a mai társadalom energia nélkül nem létezhet. És a rengeteg vacak gyártásához, a naponta 240 ezerrel növekvő népességhez, a mindennapi élet egyre több területéhez olcsó energia kell, ami jórészt a múlté." (forrás)

Ha valaki szídja az anyósát/főnökét, főként érzelmi alapon, akkor az anyós/főnök lehet jó vagy rossz ember is, de az állítás gazdáját senki nem fogja autentikus forrásnak tekinteni. Ezért lenne jó, ha a szakértők hideg fejjel érvelnének. Nem ezt teszik. Az ffek.hu-ról már eltűnt kijelentés még megtalálható pár cikkben, és mintapéldája a pánikkeltésnek:

„Ha az olvasó 1960 után született, nagyon jó esélye van rá, hogy erőszak, járványok vagy éhínség végezzen vele.”Ennek valószínűsége a tanulmány szerint földrészről földrészre változó. A harmadik világban 80–90, a fejlett Nyugaton 40–50 százalék." (forrás)

A pánikkeltők verziója nem zárható ki, de nem is valószínű. A riogatás viszont visszahat az eseményekre, nem független azoktól, ezért nem mindegy mit állítanak. Egyrészt a pánik rossz reakciókat szül. Másrészt, ha a peak oil és egyéb állítások nem jönnek be, akkor senki nem fogja komolyan venni később a potenciális valós veszélyt. Ráadásul elterelhetik az egyik pánikkeltéssel a másikról a figyelmet, könnyen lehet, hogy a vízhiány vagy a klímaváltozás sokkal komolyann és sürgősebb megoldásért kiáltó gond, mint az olajkitermelés vélt vagy valós csúcsa. Még ha teljesen igazuk is van, aminek kicsi a valószínűsége, az állításaikkal több bajt okozhatnak, mint amennyit megoldanak. Ha hisznek nekik, akkor "már úgyis mindegy" alapon felgyorsul a folyamat, felesleges konfliktusok keletkeznek, és a viharban a racionális megoldásokat elsodorja az őrület.

Az elfogultság a "bizonyítékok" enyhén szólva is kritikátlan elfogadását okozza. Egy előadásában Hetesi (26:50-nél) egy olyan kísérletet említ példaként (nem mellesleg az előadás témájától legalább tíz perce jócskán elkanyarodva), amely valójában így meg sem történt, a hatásait is jóval később, egészen más lefutású kísérletben, és más következtetéseket levonva tapasztalták. (forrás és a cáfolat)

Az is érdekes, hogy valaki 2008 októberében azzal érvel, hogy 2006-ban termelték ki a legtöbb olajat, azóta esés van. Az esés azonban egyetlen adatot tartalmaz, 2007-et, hiszen más nem is állhat rendelkezésre az elaődás időpontjában. Abban az évben a kitermelés 0,07%-kal csökkent. Ez semmiképpen sem nevezhető drámainak. Azóta a 2008-as adatot is ismerjük, amely 0,46%-os emelkedést mutat, miközben a tavalyi év második felében a világ belesodródott a válságba. Hetesi Zsolt pedig mostantól valószínűleg nem érvel azzal, hogy 2006-ban volt a maximum, bár jövőre ismét előkerülhet az indoklás, mert a várakozások szerint 2009-ben éppen a válság miatt a fogyasztási igények csökkenése miatt lesz a kitermelésben is mérséklődés.

"A korábbi gazdasági válságokból a világ mindig úgy jött ki, hogy több energiát használt, mint a válság alatt vagy azelőtt." (forrás)

Látványos cáfolata ennek az, ami a nyolcvanas években és kicsit azon túl is történt. A hetvenes évek két olajsokkja ellenére nőtt a kitermelés, egészen 1979-ig. A világ gazdaságainak nagy része a nyolcvanas évek elejétől expanziót mutatott és a kilencvenes évek elejének recessziója kivételével végig fenn is tartotta azt. Mégis, az 1979-es szintet először 1994-ben értük el! A világ úgy volt képes dinamikusan növekedni, hogy eközben másfél évtizedig bővült a gazdaság. Tehát a megtermelt érték/felhasznált energia arány, annak hatékonysága sokat javult.

Érdemes megnézni, hogy most mire számíthatunk. Bár ahogy az idei adatok is mutatják, a mai napig is bukkannak fel új felfedezett készletek, induljunk ki abból a feltételezésből, hogy ezentúl egyetlen hordónyit sem találnak majd. A már meglévő készletek kitermelését és változatlan fogyasztást feltételezve 2049-ig, 1%-os fogyasztás növekedés esetén 2043-ig, az 1965-től mostanáig tartó 2,4%-os növekedésből kiindulva 2037-ig, az 1990-től máig lévő fogyasztás növekedés átlagot (1,35%) alapul véve 2041-ig áll rendelkezésre olaj. Kétségtelen, hogy ezek kitermelése nem garantált, technikai és gazdaságossági problémák merülhetnek fel, ezért a készlet adatok kétharmadát alapul véve a fenti számok sorrendben: 2034, 2031, 2029, 2031. Látható, hogy a legkorábbi időpont is két évtized múlva lesz. Az is fontos, hogy jóval a teljes kiapadás előtt a kimerülőben lévő erőforrásokért háborúk indulhatnak, és gazdasági összeomlás következhet be egyes régiókban. Továbbá a kitermelés hatékonyságától függően esetleg ellátási zavarok keletkezhetnek ciklusos jelleggel. Így is, legalább 15 évig elegendő tartalékok állnak rendelkezésre a legrosszabb forgatókönyvet alapul véve, amely egyáltalán nem számol új feltárt készletekkel. Még ha így is van, az átállásra elegendő idő van, ha határozott lépések történnek ebbe az irányba.

A szélenergia közel ötszörösen, a napenergia hétezerszeresen (!) múlja felül az emberiség aktuális energia igényét. Nyilván az energiaforrások kis töredékét lehet csak felhasználni, de ez még így is bőségesnek tűnik. Az átmenet több évtized kényelmesen, és legalább 15 év rohamléptekben. Ebben az időszakban és később is jó szolgálatot tehet az atomenergia. Tehát egyáltalán nem szükséges, hogy a kifogyó kőolaj, és általában a szénhidrogének eltűnése a civilizációnk és életmódunk összeomlását okozza, sőt ha nem pánikolunk, további életminőség javulást hozhat magával, az apokalipszis minduntalan visszatérő próféciája helyett.

A pánikkeltők hitelességének és pártatlanságának utolsó morzsáit is eltünteti, amikor abszolút kritika nélkül politikusokat reklámoznak (forrás), a "Teremtővel" példálóznak (forrás), vagy az, hogy a pánikkeltésből üzletet csinálnak, hiszen megjelenik a szélenergia, vagy a tönkölybúza hirdetése, és könyveket is reklámoznak: "Alapművet vehet kezébe az olvasó, mely a kiadónál 20% kedvezménnyel vásárolható meg." (az mélyen tisztelendő, ha valaki hívő, de nem ad arra neki bármilyen alapot, hogy tudományos igényességű elemzések mellé tegye hitét érvként, és arra sem, hogy ezzel erőltesse a véleményét másokra)

Nekem ez az egész folyamat nagyon ismerős. A pánikkeltés a tőzsdén nagyon jellemző jelenség. Két esetben fordul elő gyakrabban. Az egyik, a nagy árfolyamesések utolsó szakaszai. A másik, amikor egy "pozitív" trend már jó ideje tart. Ez utóbbi esetben, azok szoktak farkast kiáltani, akik kimaradtak belőle (jártam már így én is, mint mindenki), és szeretnék ha az élet mégis őket igazolná, vagy egyszerűen csak irígyek. Néha a pánikkeltőknek lesz igazuk, de sokkal többször tart a trend tovább, és a világ olajkitermelése tavaly mindenkori csúcsot döntött, a trend egyelőre egyértelműen él. Nem tudom, hogy mikor fog végleg megfordulni, lehet, hogy jövőre, lehet, hogy 100 év múlva, de ezt most senki sem tudja. Az a bölcsebb, aki megvárja a tényeket, ahelyett, hogy neki éppen szimpatikus elméletekkel áll elő.

Mi táplálja a pesszimizmust és a pánikkeltést? Két potenciális okot látok. Egyrészt akik ezt terjesztik, ritkán sikeres emberek, és sokszor maguk elől is titkolt irígykedéssel nézik azokat, akiknek több jut a javakból. Ezért szivesebben szimpatizálnak vagy találnak ki elméleteket, amelyek az aktuális társadalom vagy gazdaság fenntarthatatlanságáról szólnak. Másrészt olyan értékrendet vallanak, amelyek a világban jellemző értékrenddel nehezen egyeztethető össze. Kívülállókká lesznek. Kívülállónak lenni pedig rossz, de nem ők változtatnak, hanem titkon fantáziálnak arról, hogy a többség téved, és nekik van igazuk. Nem véletlen a szélsőjobbos kötődés, vagy a mélyebb vallásosság iránti érdeklődés. Hangsúlyozom, hogy ezek csak potenciális lehetőségek, és hogy a konkrét esetekben melyik igaz, vagy akár egyik sem, azt nem áll módomban megítélni. Mindez nem jelenti azt, hogy ezek az emberek ne jót akarnának, és esetleg ne lenne tiszteletreméltóbb értékrendjük, mint a világ nagy részének. Ez mégsem jelenti azt, hogy az övék fog érvényesülni a többség fejében. Amikor a riogatók a saját meggyőződésükhöz igazítják a tényeket, a negatívakat felnagyítják, a pozitívakat pedig lekicsinyítik vagy nem vesznek róluk tudomást, a pszichológiából és ezáltal a behavioral finance-ből is ismert "anchoring" jelenség ékes példáját mutatják be.

A meglévő ismereteink szerint lehetséges minden szinten az átállás más energiaforrásokra. Energia a jelenlegi emberiség és életszínvonalhoz több mint elegendő van a bolygónkon (élelmiszer, víz és tiszta levegő, megfelelő klíma már nem biztos). Az lenne a legjobb, ha most elkezdődne egy fokozatos átállás, és szükség esetén fel is gyorsulhatna, amihez ha úgy tetszik lenne egy akcióterv nemzetközi szinten. Ha ilyen nem létezik (nem tudunk róla), akkor sem jelenti azt, hogy itt a vég, hanem azt, hogy értelmetlen kockázatokat vállalt a világ. Ha nincs pánikolás, hideg fejjel megoldhatjuk ezt a problémát.

Update (2010. 07. 04.)

No comments: